részvény

Itt a történelmi csúcs az aranynál!

Itt a történelmi csúcs az aranynál!

Történelmi csúcsra ért a mai nap folyamán az arany ára, a klasszikus menekülőeszközként számon tartott nemesfém áremelkedése mögött több rövid és hosszabb távú ok is meghúzódik. De vajon mire lehet számítani a történelmi csúcs után, milyen események befolyásolhatják az arany árát?

Jó híreket hozott a BMW, emelkedik az árfolyam

Jó híreket hozott a BMW, emelkedik az árfolyam

A BMW részben a drágább autók növekvő értékesítésének köszönhetően javuló marzsokat ért el az első negyedévben, és megerősített az idei évre vonatkozó előrejelzését a mai gyorsjelentés során. Ezzel együtt viszont figyelmeztetett a gyártó, hogy a költségek továbbra is magasak, a verseny pedig egyre fokozódik, különösen Kínában.

Minden adott, újabb naperűművet építhet az Alteo

Minden adott, újabb naperűművet építhet az Alteo

Megvalósultak a post-closing feltételek az EDELYN SOLAR Kft felvásárlásával kapcsolatban, így most már adottak a lehetőségek ahhoz, hogy megkezdhesse egy közel 20 MW-os naperőmű kivitelezését az Alteo, amennyiben erről a társaság döntést hoz.

Földbe döngölték az energiaárakat, az olajcégek mégis lubickolnak a profitban - Mi folyik itt?

Földbe döngölték az energiaárakat, az olajcégek mégis lubickolnak a profitban - Mi folyik itt?

A szokatlanul enyhe téli időjárásnak és az orosz fosszilis energiatermékekről való sikeres leválásnak köszönhetően az elmúlt hónapok a meredek olaj-és gázáresésről szóltak az energiapiacon, jelen pillanatban tehát szerencsére nem panaszkodhatunk a tavaly ilyenkor (és később) látott magas energiaárakra, amik lehetővé tették, hogy a legnagyobb olajcégek brutális rekordprofitokat hozzanak össze a negyedévekben. Hiába azonban a jegyzések beesése, a supermajor cégek így is rendkívül magas számokkal tudtak előrukkolni az elmúlt napokban - elemzésünkben utánajárunk, hogy mi okozhatta az elemzői várakozásokat túlszárnyaló eredményeket.

Bill Ackman: bajban van a bankrendszer, mi meg végignézzük, ahogy bedőlnek a dominók

Bill Ackman: bajban van a bankrendszer, mi meg végignézzük, ahogy bedőlnek a dominók

Ismét feléledtek az amerikai regionális bankredszer problémáival kapcsolatos félelmek, miután a napokban megtörtént minden idők második legnagyobb amerikai bankcsődje. Bár ez a lépés sokak szerint a pánik továbbterjedését más regionális bankokra megállította, a befektetők nem egészen ezt kezdték el árazni, az árfolyamok zuhanása alapján az volt a kérdés, hogy melyik bank lehet a következő gyenge láncszem - a legújabb fejlemény nem sokat váratott magára, tegnap ugyanis napvilágra kerültek egy Los Angeles-i bank eladásáról szóló híresztelések, aminek hatására a pénzintézet részvényei 50 százalékkal estek a zárás utáni kereskedésben. Az egyre élesebb helyzetben megszólalt Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management igazgatója, aki a regionális bankrendszer problémáiról értekezett a Twitteren.

Nagy rali után lefordult a magyar tőzsde

Nagy rali után lefordult a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.

Közel 500 milliárd forintot fizetnek ki a magyar cégek - Mutatjuk, hogy lehet hozzájutni

Közel 500 milliárd forintot fizetnek ki a magyar cégek - Mutatjuk, hogy lehet hozzájutni

A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.

Szárnyalt ma a magyar tőzsde

Szárnyalt ma a magyar tőzsde

A hazai blue chipek közül ma is kiemelkedett az OTP, a nagybank részvénye 4 százalékos pluszban zárt.

Bizonytalanok a befektetők a kamatdöntés előtt

Bizonytalanok a befektetők a kamatdöntés előtt

A részvénypiaci befektetők számára a mai a hét legfontosabb napja, ma tartja ugyanis a kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, magyar idő szerint este 8-kor kezdődik az esemény. Mind a jegybankári nyilatkozatok, mind a határidős kamatárazások 25 bázispontos kamatemelést vetítenek előre, de a következő lépésekkel kapcsolatban még rengeteg a bizonytalanság. Korántsem biztos ugyanis, hogy a meghirdetett "adatvezérelt üzemmód" elve mentén fog érkezni a kommunikáció, mivel továbbra is jóval a jegybanki célszint felett mozog az infláció az Egyesült Államokban.

Négy nagy akadályt kell most leküzdeni a tőzsdéken a neves guru szerint

Négy nagy akadályt kell most leküzdeni a tőzsdéken a neves guru szerint

Jim Cramer, a CNBC megmondóembere megszólalt az aktuális részvénypiaci kilátások tekintetében, a guru szerint jelenleg a befektetőknek négy fő akadályt kell leküzdeniük, de akik ezt hatékonyan megteszik, azok nagyot fognak tudni profitálni. Cramer szerint ha csak egy akadály lenne, akkor minden rendben lenne, de ha négy is van, akkor hirtelen érvényesül a "Sell in May and go awya" tőzsdei zsargon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.