Az orosz gázszállító nem módosíthat a Jamal-gázvezetékről szóló szerződésben rögzített fizetési feltételeken, Lengyelország az érvényes kötelezettség-vállalásaival összhangban tartja be a megállapodást - közölte csütörtökön a PGNiG lengyel állami gázszolgáltató.
A gázszállítások rubelben történő kifizetésének feltételeit tisztázni fogják az orosz gáz vásárlóival - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.
Rendben szállítjuk továbbra is a gázt a szerződéses keretek között, „csupán” annyi változik, hogy a barátságtalan, azaz az orosz szankciókat megszavazó országoknak ezentúl rubelben kell teljesíteniük a számlák kifizetését – jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szavai sokkal nagyobb jelentőségűek, mint elsőre tűnnek, és komoly visszavágást jelentenek a nyugati szankciókra, így nem véletlen, hogy a gázárak kilőttek, az orosz rubel pedig szárnyalni kezdett. A gázárak mai ugrását az is segítette, hogy kora délután bejelentették Brüsszelben a nagy gáztároló feltöltési és közös gázvásárlási terveket is, ami folyamatos és erős gázkeresletet fog támasztani a piacon a következő hónapokban is.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint vannak arra utaló jelek, hogy egyes oroszok az ukrajnai háború miatti szankciókat úgy próbálják megkerülni, hogy a rubelt kriptovalutákra és stablecoinokra váltják, írja a Bloomberg.
Az orosz központi bank engedélyt adott a Sberbanknak, az ország legnagyobb hitelintézetének, a digitális eszközök kibocsátására és a velük való kereskedelem lebonyolítására is.
Korábban soha nem látott támadások sorozata ért számos orosz kormányzati és állami céghez tartozó oldalt, amelynek következtében az orosz kibervédelmi hatóságok erősen szűrni kezdték a külföldi internetforgalmat.
Az orosz jegybank által megkérdezett elemzők szerint az idén 8 százalékkal csökken az orosz hazai össztermék (GDP) és 20 százalékos lesz az infláció Oroszországban.
Anton Siluanov pénzügyminiszter szerint Oroszország kész törleszteni külföldi hiteleit, amennyiben feloldják a 643 milliárd dolláros befagyasztott arany- és devizatartalékának egy jelentős részét.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása.
Az orosz befektetők a szankciók ellenére továbbra is végeznek tranzakciókat kriptoeszközökben. A korlátozások következtében sokan a hagyományos pénzügyi csatornák alternatívájaként tekintenek a kriptós pénzügyi rendszerre, amely a rubel-bitcoin tranzakciók átlagos volumenének rekordszintű növekedéséhez vezetett.
Vlagyimir Putyin szombaton írta alá azt a rendeletet, ami alapján Oroszország és az orosz vállalatok rubelben fizethetnek majd a külföldi hitelezőknek, hogy így akadályozzák meg a fizetésképtelenséget, amíg a tőkekontroll érvényben marad, írja a Bloomberg.
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank biztosítani akarja, hogy az emberek a Visa és MasterCard hitelkártyák felfüggesztését követően is tudjanak kártyájukkal fizetni és pénzt felvenni - közölte a bank vasárnap. A bank a Visa és a MasterCard nélkül is folytatni tudja a belföldi és részben külföldi fizetési forgalmát a közlemény szerint.
A JCR japán hitelminősítő pénteken drasztikusan, egyszerre öt fokozattal "B plusz"-ra rontotta Oroszország külföldi és nemzeti valutában fennálló kötelezettségeinek hosszú távú besorolását az eddigi "BBB"-ről. Ahogy a régi, úgy az új besorolás is negatív kilátást kapott.
A moszkvai tőzsde pénteken bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette az euróban történő shortolást. A döntést az orosz elszámoló központ döntése alapján hozták meg.
A Standard and Poor's hitelminősítő "BB+" fokozatról "CCC-"-ra vágta Oroszország hosszúlejáratú devizaadósságának besorolását, egy héttel az előző leminősítés után, így még mélyebben a befektetésre nem ajánlott kategóriába került az ország.
Az orosz bankrendszer likviditási deficitje 6,9 ezermilliárd rubelre, tehát több mint 68 milliárd dollárra nőtt szerdán az orosz jegybank tájékoztatása szerint – írja a Reuters.
A külföldi befektetők beragadtak a rubel kötvényeikben, miközben az orosz jegybank friss döntésével átmenetileg leállította a kamatszelvény-kifizetéseket ezekre a kötvényekre. Ezzel pedig technikailag részleges csődöt jelentett Oroszország. Azt is elmondjuk cikkünkben, hogy ez a mostani esemény miben más.
Egy orosz közgazdász várakozása szerint Oroszország gazdasága már a következő hónapokban recesszióba kerülhet. Ekkor válnak effektívvé ugyanis a nyugati hatalmak szankciói és annak hatásai meg fogják viselni az orosz gazdaságot.
Az orosz központi bank bejelentette, hogy az előző két naphoz hasonlóan ma sem lesz kereskedés a moszkvai tőzsdén. Ugyanakkor a tőzsde bizonyos korlátozott funkcióikat már elkezd ellátni.