Július elsejétől újraindítja összes járatát az American Airlines
Az American Airlines pénteken bejelentette, július elsejétől újraindítja minden repülőjáratát - írja a CNBC.
Az American Airlines pénteken bejelentette, július elsejétől újraindítja minden repülőjáratát - írja a CNBC.
A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) figyelmeztette az európai légitársaságokat, hogy bár az áprilisi mélypont óta már emelkedik az utasforgalom, de még nem biztos, hogy a gazdasági visszaesés a végéhez ért - írja a CNN.
A koronavírus-válság miatt a légiközlekedési ágazat rekord mértékű, 84 milliárd dolláros éves szintű veszteséget fog elszenvedni 2020-ban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése szerint.
Csaknem 15 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be kedden a francia kormány a koronavírus-járvány egyik legfőbb vesztesének számító repülőgépgyártó iparnak, amelyből másfél milliárd eurót a következő három évben kutatásra fordítanak, azzal a céllal, hogy 2035-re elkészüljön a karbonsemleges francia repülőgép.
Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba - jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium pénteken, miután Kína közölte, hogy lehetővé teszi néhány amerikai légitársaságnak a kínai menetrendje részleges visszaállítását.
Törökország június 10-től fokozatosan tervezi újraindítani a nemzetközi légi járatokat - írta csütörtöki közleményében Adil Karaismailoglu török közlekedésügyi miniszter.
Nagyot ütött a koronavírus-járvány a Lufthansán, a vállalat több mint 2 milliárd eurós veszteséggel zárta a január-februári időszakot – derül ki a légitársaság ma reggel közzétett gyorsjelentéséből.
Röpképes a világ eddigi legnagyobb elektromos utasszállító repülőgépe – írja a CNBC.
Ahogy egyre több európai országban lazítanak a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken, úgy tér vissza a kereslet a légi közlekedési piacra is, amelyet a Ryanair vezérigazgatója is megerősített, Micheal O'Leary szerint az elmúlt időszakban felpörögtek a cég foglalásai.
India úgy döntött, hogy hétfőtől újraindulnak a belföldi repülőjáratok, a két hónapja tartó lezárások után - írja a CNN.
Új ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a légiközlekedés számára, amelyeket a koronavírus-járvány idején kell betartani.
Júniusban indul újra az easyJet, kezdetben brit és francia belföldi járatokkal – közölte a vállalat.
A repülőgép hajtómű gyártó Rolls-Royce legalább 9 000 állást szüntet meg, miután az légi utazás kereslete durván visszaesett a koronavírus-járvány miatt. A brit cégnek globálisan 52 000 dolgozója van, tehát a 9 000 fős leépítés a teljes munkaerő több mint 17 százalékát érinti.
A Wizz Air, Európa legzöldebb és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma ünnepli első felszállásának 16. évfordulóját. Ennek alkalmából az utasok ma 16 százalékos kedvezménnyel foglalhatnak jegyet a légitársaság járataira, időkorlát nélkül.
Kevés olyan szektor van, amelyet olyan súlyosan érintett a koronavírus-járvány, mint a légiközlekedés, az utasforgalom összeesett, és a kilábalás is lassú lehet. A Ryanair arra számít, hogy az utasforgalom gyorsan emelkedhet, a jegyárak tartósan alacsonyak maradhatnak, a válság hatása tartósan nyomás alatt tarthatja a szektor vállalatait, a Ryanair további létszámleépítésekre kényszerül, és több bázisát is bezárhatja, erre a régiónkban is sor kerülhet.
Elkezdi újraindítani járatait a Lufthansa csoport is, júniustól budapesti járatok bekerülnek a menetrendbe.
A nagy, állami támogatást élvező légitársaságoknak jobb esélyeik vannak, hogy túléljék a koronavírus-járványt, de a kisebb szereplők bajban lehetnek – véli a FlightGlobal szakértője, Greg Waldron.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják.
Július elejétől járatai 40 százalékát újraindítja a Ryanair, amelyek a járványt megelőző útvonalhálózatának 90 százalékát lefedik majd – jelentette be az ír diszkont légitársaság ma reggel. Feltéve, hogy az EU-n belüli utazási korlátozásokat feloldják a kormányzatok és a reptereken megfelelő egészségügyi védőintézkedések lépnek életbe.
Reagált a brit kormány utazási korlátozással kapcsolatos döntésére a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint logikus lenne kivételeket képezni a szabály alól, emellett pedig többek között a kereslet visszapattanásáról és a reptéri óvintézkedésekről is beszélt.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.