Nagy-Britannia hatalmas csomaggal lábalna ki a válságból
Nagy-Britannia mély recesszióba került a koronavírus-járvány miatt, így hamarosan egy nagyméretű élénkítőprogramot jelenthet be a kormány.
Nagy-Britannia mély recesszióba került a koronavírus-járvány miatt, így hamarosan egy nagyméretű élénkítőprogramot jelenthet be a kormány.
Svédország nem zárkózott be a koronavírus terjedése alatt, az első negyedéves számok alapján úgy tűnik, talán gazdaságilag kifizetődő volt a stratégia, hiszen még nőni is tudott a svéd GDP.
5,3%-os recessziót produkált 2020 első negyedévében az olasz gazdaság – derül ki az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT adataiból.
Az európai országoknak el kell kerülniük, hogy a gazdasági recesszió felé haladva csökkentsék az egészségügy költségvetését a koronavírus-világjárvány gyengülése idején - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője csütörtökön Stockholmban.
A globális üzleti közösségen belül egyre többen tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió átnyúlik 2021-re - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház kedden ismertetett friss felmérésében.
Németország hazai összterméke (GDP) 2,3 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn végleges adatként.
Sokan, sokféle becslést adtak már azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-válság mekkora veszteséget okoz az egyes országok gazdaságánakvagy a globális világgazdaságnak. Most egy újabb, elég ijesztő várakozás érkezett.
Recesszióba került a japán gazdaság az idei első negyedévben, amikor a koronavírus-járvány hatására csökkent a fogyasztás, valamint az export, és estek a tőkebefektetések.
Minden populista kormány álma az az olasz „Újraindítási rendelet”, amelyet a minap jelentettek be és azt tükrözi, hogy semmiféle életképes ötletük nincs a gazdaság újraindítására, hanem csak úgy beleszórják az emberek és cégek közé az eurómilliárdokat és egyetlen reformot, vagy nagyobb beruházást sem tudtak kitalálni – ezt a rendkívüli kritikus véleményt fogalmazta meg a Teneo politikai elemzőcég a régóta várt, sok politikai csata miatt elhúzódott csomagról. Szerintük így a nevén kívül semmi sem utal a rendeletből arra, hogy itt tényleg újraindításról lenne szó, inkább puszta osztogatásról. Ezzel is összefügghet, hogy az olasz jegybank pénteki előrejelzése szerint alapeseti forgatókönyvként 9%-os, rossz esetben 13%-os recesszión esik át idén az ország (a kormány 8%-osat vár) és statisztikai hatásként jövőre remélhetőleg 4,8%-kal növekedni fog. Közben viszont az olasz állam eladósodottsága az egekbe ugorhat.
A koronavírus gazdasági hatásai sokkal szörnyűbbek lesznek, mint a 2008-as bankválságé – figyelmeztetett Alistair Darling, volt brit kincstári kancellár, aki az előző válság ideje alatt töltötte be ezt a tisztséget.
A piac, az elemzők, a gazdaságpolitikai döntéshozók még mindig V-alakú gazdasági felívelést várnak, ezzel szemben sokkal valószínűbb egy lassú kilábalás, részben azért, mert az epidémia lefolyása hosszabb lesz, részben pedig azért, mert egy ilyen gazdasági sokk után a háztartások fogyasztási szokásai megváltoznak, a megtakarítási hajlandóságuk igen jelentősen emelkedik majd. A tőzsdék viszont előreszaladtak, inkább lefelé vannak kockázatok.
Campbell Harvey, a Duke Egyetem pénzügyi professzora szerint a járvánnyal biológiai problémával állunk szemben, amire biológiai válasz szükséges, mégpedig az oltóanyag, ami akár már jövő év elején rendelkezésre állhat.
Nagyon súlyos, 7,7%-os recessziót vár idénre az Európai Bizottság a koronavírus-válság miatt az eurózóna 19 tagállama átlagában, ami után jövőre majd remélhetőleg gyors, 6,3%-os felpattanás jön – közölte a brüsszeli testület a mai tavaszi előrejelzései között. Az olasz számok különösen aggasztóak: 9,5%-os recesszió mellett idén 11,1%-os GDP-arányos államháztartási hiány várható, így a tavaly év végi 134,8%-ról idén 158,9%-ra felrobban az adósságráta. Ha majd talpra tud állni jövőre az olasz gazdaság, akkor remélhetőleg 153,6%-ra visszasüllyed a ráta.
Az idén jelentős gazdasági gyengülést, jövőre ennél kisebb mértékű erősödést jelez előre az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közzétett SPF-prognózisa.
Súlyos pénzügyi válságra számít Hongkongban Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, aki szerint az új koronavírus-járvány hatására a város gazdasága a 2008-as gazdasági világválság idején tapasztaltnál is nagyobb mértékben eshet vissza - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
A UBS Global Wealth Management felmérése szerint a vagyonosabb befektetők a részvénypiacokon látnak jó beszállási pontokat, de sokan még várnak egy újabb mélypontra, mielőtt beszállnának – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Ifo felmérése szerint kevés olyan német cég van, amely úgy véli, sokáig tudna még fennmaradni a koronavírus miatt jelenleg érvényben lévő korlátozások mellett – írja a Reuters.
A lengyel gazdaság idén 3,4%-kal zsugorodik, a költségvetési hiány pedig a GDP 8,4%-a lesz – áll a lengyel kormány hivatalos előrejelzésében, amit az Európai Bizottságnak küldenek. A Reuters által megszerzett dokumentum alapján így nagyot ugrik majd a lengyel adósságráta is.
Londoni pénzügyi-gazdasági elemzők egybehangzó friss előrejelzései szerint súlyos recesszióban tölti az idei évet a világgazdaság az új koronavírus okozta járvány miatt, és a borúlátó prognózisokat is lefelé ható kockázatok terhelik.
Mi a következménye annak, ha gazdasági válság idején lépnek ki a fiatalok a munkaerőpiacra? A téma aktuálisabbá vált, mint ahogy korábban gondolni lehetett, hiszen a koronavírus-válság minden korosztályban komoly munkanélküliséget eredményez. Kifejezetten nehéz helyzetben vannak a pályakezdők, akik most kezdenének dolgozni, azonban a magas munkanélküliség miatt nem, vagy csak nehezen találnak állást. Egy kutatás alapján bemutatjuk, hogy milyen helyzetben vannak a fiatalok egy válságperiódus időszakában, és mennyire befolyásolja későbbi jövedelemszerzésüket, ha egy ilyen periódusban csöppentek bele a munka világába.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.