Kim Dzsong-un észak-koreai vezető kedden aláírta a Phenjan és Moszkva között június 19-én megkötött, az általános stratégiai partnerségről szóló szerződést, amelyet előző nap ratifikáltak államfői rendeletként - jelentette a KCNA északi-koreai hírügynökség.
Kim Dzsongün észak-koreai vezető bejelentése szerint egy új, az interkontinentális ballisztikus rakéták "végső verziójának" nevezett rakéta sikeres tesztjét hajtotta végre az ország, amely képes elérni az Egyesült Államok szárazföldi területeit, és így a híradások szerint ez lesz az ország védelmének "elsődleges eszköze". Dél-koreai elemzések szerint a tesztet szándékosan a jövő heti amerikai elnökválasztás elé időzítették, hogy javítsák az ország tárgyalási pozícióját.
Hivatalosította az orosz Duma az Észak-Korea és Oroszország közti katonai szövetség tervezetét – írja a TASZSZ hírügynökség.
Még mindig nem csillapodnak a kedélyek az ukrajnai frontvonalra érkező észak-koreai katonákról, az Ukrajna legfontosabb támogatójának számító Egyesült Államok is megfogalmazta a véleményét a témában – írja az Ukrajinszka Pravda.
Érdekes videó szivárgott ki Oroszországból: nagy valószínűséggel az látható rajta, ahogy átveszik a felszerelésüket az orosz haderőhöz csatlakozó észak-koreai katonák.
Benyújtotta az orosz parlament alsóházához az Oroszország és Észak-Korea (KNDK) közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló szerződés ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentum hétfőn jelent meg a törvényhozási kamara elektronikus adatbázisában.
Egyre súlyosabb a helyzet a két Korea között, bármelyik pillanatban nagyon súlyos összecsapások alakulhatnak ki. Phenjan parancsot adott a határ közelében állomásozó tüzérségi egységeknek, hogy álljanak tűzkészültségben – írja a The Korea Times.
Moszkva túlhaladott, lezárt ügyként tekint már arra, hogy el kell érni Észak-Koreánál atomfegyvereinek leszerelését, mert megértette, hogy Phenjan a nukleáris fegyvereit védelme alapjának tartja - írta az ENSZ Közgyűlése ülésszakán tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön minisztériuma honlapján kérdésre válaszolva.
A pekingi székhelyű Koryo Tours szerint Szamdzsijon lesz az első célpont Észak-Koreában, amely ismét látogatható lesz a nemzetközi turisták számára, de egy másik utazási iroda szerint valószínűleg hamarosan Phenjan is megnyitja a kapuit - írja az Infostart.
Valószínű, hogy Oroszország régebb óta használja az észak-koreai Bulszae-4-es páncéltörő rakétarendszert, mint azt eddig tudni lehetett: nagy valószínűséggel egy ilyen eszközzel lőttek ki egy brit AS-90-es önjáró tarackot még márciusban – írják ukrajnai háborúval foglalkozó elemzők.
Oroszország és Észak-Korea az ukrajnai invázió kitörése óta egyre közelebb került egymáshoz. Ez az új szövetség azonban éppen a kínai geostratégiai elképzeléseknek tehet keresztbe – írja az Eurasian Times.
Észak-Korea állítása szerint "szupernagy" robbanófej szállítására alkalmas két taktikai ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres tesztkilövést - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden.
Az utóbbi hetekben újabb fordulatot vett az orosz-észak-koreai kapcsolatok története, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatást tett Észak-Koreában. A találkozó során egy védelmi paktumot írtak alá - írta meg a The Guardian.
Hamarosan hármas tárgyalás indulhat Kína, Oroszország és Észak-Korea között arról, hogy Peking engedélyezze a hajózást a Tumen határfolyón. A döntést feszülten figyelik Tokióban is – írja a Nikkei Asia.
Dél-Korea felfüggeszti az Észak-Koreával 2018-ban kötött, a katonai feszültség enyhítéséről szóló megállapodás minden pontját. Az eset előzménye, hogy Phenjan a múlt héten léggömbökkel szemetet és trágyát juttatott át a két ország határán – jelentette be hétfőn a dél-koreai nemzetbiztonsági tanács.
Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda.
A budapesti memorandumnak keserű tapasztalata van a kelet-európai ország számára.
Friss híreink a válságról percről percre.
Leszavazta a parlament a hadiállapot kihirdetését.
Több mint százan fertőződtek meg.
A vártnál is magasabb a friss adat.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.