peking

Kína türelmével játszanak az ENSZ-ben, hármas szövetség alakult ki

Kína türelmével játszanak az ENSZ-ben, hármas szövetség alakult ki

Bár a világ elsősorban az ukránokkal kapcsolatos kijelentéseket követi kiemelt figyelemmel a New York-i ENSZ közgyűlésen, más kényes témákról is zajlik a diskurzus. Egyik ilyen téma volt Tajvan kérdése, hármas szövetség alakult ki, amely szerint itt az ideje felvenni a szigetet az ENSZ-be. Más országok aggodalmukat fejezték ki s Tajvani-szorosban tapasztalható feszültségek miatt.

Egyre világosabb a kínai mesterterv: területet akar Peking, bármikor jöhet katonai akció

Egyre világosabb a kínai mesterterv: területet akar Peking, bármikor jöhet katonai akció

Kína jelenleg a világ negyedik legnagyobb országa, azonban a pontos méretéről eltérő számok állnak rendelkezésre. Ennek oka, hogy Kína több ponton nem ismeri el a határvonalakat, számos területet magának követel, ezt persze a szomszédos államok nem nézik túl jó szemmel. Összeszedtük, hogy Kínának jelenleg milyen követelései vannak a szomszédjaival szemben, illetve megnéztük, hol alakulhat ki emiatt akár katonai konfliktus is.

Útelágazáshoz érkezett a kínai gigaprojekt, sokasodnak a baljós jelek

Útelágazáshoz érkezett a kínai gigaprojekt, sokasodnak a baljós jelek

Mérföldkőhöz érkezett a Kína globális befolyásszerzési törekvéseit elősegítő Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative - BRI), idén éppen 10 éve jelentették be az elképzelést. Azóta számos beruházás és fejlesztés kezdődött meg, Peking eddig valóban növelte a nemzetközi tekintélyét, de ideje lenne számos tanulságot is levonni az eddigi tapasztalatokból - írja a Nikkei Asia.

Dagad a botrány Kína körül, sorra csatlakoznak a tiltakozáshoz a szomszédos országok

Dagad a botrány Kína körül, sorra csatlakoznak a tiltakozáshoz a szomszédos országok

Nemzetközi össztűz zúdult Kínára, amiért hétfőn egy olyan térképet mutattak be, amin számos területet Kínához jelöltek, pedig más országhoz tartozik. Mivel Peking Indián kívül még számos más ország tengeri határait is megsértette, folyamatosan dühös reakciók érkeznek a kínai vezetéshez. A kínai külügyi szóvivő nyugalomra intette a feleket és hozzátette: szerinte nem kell túlreagálni a térképet.

Elindult a fegyverkezés: Kína megtámadhatja Tajvant?

Elindult a fegyverkezés: Kína megtámadhatja Tajvant?

Kína földrajzi helyzete nem túlságosan kedvező Tajvan megtámadásához, főképp, hogy az Egyesült Államok a térségben állomásozik. A szomszédok fegyverkezése és a harctéri tapasztalat hiánya sem mellettük szól, igaz, katonai költségvetésük hatalmas. Az viszont csak egy katonai konfliktus során derül ki, hogy mire képes a haderő valójában, ahogy az Oroszország esetében is láthattuk.

Leleplezte magát Kína: friss térképen Peking területi követelései

Leleplezte magát Kína: friss térképen Peking területi követelései

Friss térképet mutatott be Kínáról a kínai állami Global Times, ami sok vitára ad okot a jövőben. Az ábrázolás számos olyan területet is Peking felügyelete alá helyez, amelyeket más országok területének ismer el a nemzetközi jog. Tajvan és a Dél-kínai-tenger hovatartozásán régóta megy a vita, most viszont Kína, úgy látszik, jelentős területeket szeretne magáénak tudni India északi régióiból is.

George Yeo: „Tajvan csak egy bábu a sakktáblán”

George Yeo: „Tajvan csak egy bábu a sakktáblán”

George Yeo Tajvannal kapcsolatban fejtette ki álláspontját a South China Morning Postnak. Szingapúr korábbi külügyminisztere szerint a jövő évi tajvani választások nem fogják alapvetően befolyásolni az amerikai-kínai kapcsolatokat. Szerinte a felek most egy óvatos játszmát játszanak, amelyben a konfliktus elkerülése a cél.

Nagy riadalmat okozott pár orosz hadihajó, másnap még rátettek egy lapáttal

Nagy riadalmat okozott pár orosz hadihajó, másnap még rátettek egy lapáttal

Kulcspillanatban vannak a távol-keleti országok, ma tartanak háromoldalú megbeszéléseket az amerikai Camp Davidben a dél-koreai, a japán és az amerikai vezetők. A jelentős találkozóra a riválisok is reagáltak, előbb egy 11 hadihajóból álló orosz-kínai vegyes flottát irányítottak a japán partok közelébe, majd másnap két orosz kémrepülő okozott riadalmat a szigetország légvédelmi vezetőinek.

Kritikus hónap következik a nagyhatalmak vitás kérdéseiben – Asztalhoz ülnek a riválisok

Kritikus hónap következik a nagyhatalmak vitás kérdéseiben – Asztalhoz ülnek a riválisok

India és Kína igyekszik megoldásokat találni a határvitáira, melyek nemrég, a 2020-as években összecsapásig fajultak.  A tárgyalások egyelőre nem hoztak tényleges eredményeket, abban azonban megegyeztek a felek, hogy visszafogják a haderő telepítését a területen. A megbeszélések kiemelkedően fontosak voltak a közelgő személyes találkozók előszeleként - írja a South China Morning Post.

Apró szigetek kerültek a súlyos geopolitikai csatározás középpontjába – „Trójai falóval” próbálkozna Kína?

Apró szigetek kerültek a súlyos geopolitikai csatározás középpontjába – „Trójai falóval” próbálkozna Kína?

A világ alig tud valamit a Csinmen-szigetekről, mégis most ezek a területek mutathatják meg a Kína és Tajvan közötti feszültség jövőjét. A terület mindössze néhány kilométerre fekszik a kínai tengerpartoktól, ennek ellenére Tajvan gyakorol felette hatalmat. Most egy hídépítés gondolata váltott ki komoly vitákat a szigeteken, ami még erősebben a szárazföldhöz kapcsolná a már így is Kínától függő területet - írja a The Guardian.

Ítéletidő pusztít Kínában, fontos kéréssel állt elő Hszi Csin-ping

Ítéletidő pusztít Kínában, fontos kéréssel állt elő Hszi Csin-ping

Hszi Csin-ping kínai elnök felszólította a hatóságokat, hogy az Észak-Kínában lezúduló heves esőzéseket követően minimalizálják az áldozatok számát és állítsák helyre a normális életkörülményeket - jelentette a Hszinhua hírügynökség a Reuters beszámolója szerint.

Tízezrek menekülnek el otthonaikból Kínában, járhatatlanok az utak a tájfun miatt

Tízezrek menekülnek el otthonaikból Kínában, járhatatlanok az utak a tájfun miatt

Több mint 31 ezer embert evakuáltak otthonaikból Pekingben, miután a Doksuri tájfun heves esőzést zúdított a kínai fővárosra és környékére: 180 pekingi repülőjáratot töröltek és több mint 350 fővárosi közút vált járhatatlanná, a nyugat-pekingi Mentugu kerületben pedig a katasztrófavédelem két holttestet talált - jelentette a People's Daily című kínai állami média hétfőn.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.