patika

Az online gyógyszerrendelést a gyakorlatban betiltani nem lehet Magyarországon

Az online gyógyszerrendelést a gyakorlatban betiltani nem lehet Magyarországon

A gyógyszernagykereskedők életében is nagy változásokat, kihívásokat hozott a koronavírus-járvány - derült ki a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének 25 éves jubileuma alkalmából rendezett keddi konferencián. Feller Antal, a szervezet elnöke, és a Hungaropharma vezérigazgatója egyenesen úgy fogalmazott beszédében, hogy a Covid két éve "business as never before" jelenséget hozott elő és konkrét példákat is hozott arra, milyen gyakorlati kihívásokat kellett megoldaniuk a piaci szereplőknek. A GYNSZ által rendezett sajtótájékoztatón előkerült a parlament előtt fekvő törvényjavaslat is, amely gyakorlatilag ellehetetlenítené a nem vényköteles gyógyszerek házhozszállítását. A szakemberek hangsúlyozták, hogy ezt a fogyasztói igényt nem lehet betiltani, ha mégis ez történik, akkor megjelennek más megoldások, más szereplők. Fennáll annak a veszélye is, hogy a tiltás esetén megnövekszik a dark webről történő rendelések száma.

Internetes gyógyszerrendelés és házhozszállítás betiltása - Más megoldást javasol a HGYSZ

Internetes gyógyszerrendelés és házhozszállítás betiltása - Más megoldást javasol a HGYSZ

A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) aggályosnak tartja az Országgyűlés által jelenleg is tárgyalt törvényjavaslatot, mely az internetes gyógyszerforgalmazás korlátozását célozza. A Szövetség szerint a gyógyszerek csomagküldésének tiltása hátrányosan érinti majd a lakosságot és a gyógyszertárakat egyaránt, ezért javasolják, hogy a szolgáltatások ellehetetlenítése helyett egy szakmai konszenzuson alapuló szabályozást vezessenek be - derül ki a szövetség közleményéből.

Kivégez egy újabb piacot a kormány

Kivégez egy újabb piacot a kormány

Épp felfutóban volt - részben a koronavírus-járvány hatására - az internetes gyógyszerrendelés és házhozszállítás. Ezt a piacot alakítja most át egyetlen mondatos törvénymódosítással a kormány. Kimondja ugyanis, hogy csomagküldés útján semmilyen fajta gyógyszer nem szolgáltatható ki (eddig a vény nélkülieket lehetett). Ez a lépés épp a negyedik járvány látványosan felfutó szakaszában érkezik, ami ugyan nem jelentősen, de hozzájárulhat a kontaktusszámok emelkedéséhez, hiszen megszüntet egy hatékony távmegoldást. Az is kiderül az elmúlt napok híreiből, hogy a gyógyszerész kamara nyomására lépett a kormány.

Megugrott a magyar patikák forgalma

Megugrott a magyar patikák forgalma

Gyenge áprilisi és májusi forgalom után júniusban újra jelentősen, 6,3 százalékkal emelkedett a hazai patikák gyógyszerforgalma, és elérte a 48 milliárd forintot - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában a Hiflylabs Zrt. elemzésére hivatkozva.

A legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedőket vizsgálja a GVH

A legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedőket vizsgálja a GVH

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.

Nagyot zuhant a magyarok gyógyszerfogyasztása

Nagyot zuhant a magyarok gyógyszerfogyasztása

A támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma hatalmasat esett áprilisban a márciusi kiugró értékek után. A 2020 áprilisi adatok igazolják, hogy a márciusi nagyarányú forgalom növekedés előrehozott vásárlásokból tevődött össze.

A koronavírus-járvány hatása: márciusban megrohantuk a gyógyszertárakat

A koronavírus-járvány hatása: márciusban megrohantuk a gyógyszertárakat

Márciusban több mint 30%-kal növekedett a vényköteles gyógyszerek forgalma a patikákban, ami azt mutatja, hogy a koronavírus a gyógyszerfogyasztási szokásokra is erősen rányomja a bélyegét. A részletes adatokból az is kiderül, hogy milyen készítményekből tankolt be leginkább a magyar lakosság és hogy az ország mely területein csapódott le leginkább a forgalomnövekedés.

Speciális élelmiszereket is forgalmaznának a patikák, ha engednék

Javulna a patikák jövedelmezősége, ha a támogatott és a nem támogatott gyógyszerek mellett forgalmazhatnának például az egészségmegőrzéshez szükséges szereket, vagy a speciális étrendekhez hipoallergén, glutén- és laktózmentes élelmiszereket - derül ki a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) megbízásából kora ősszel végzett felmérésből, amelyről a Népszava írt.

Minden patika csatlakozik péntekig az új elektronikus rendszerhez

A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa.

Több gyógyszertárat is bezárathat a magyar hatóság

Visszaélések és szabálytalanságok miatt még legalább két-három gyógyszertár bezárására lehet számítani a következő hetekben - tudta meg a Magyar Nemzet a gyógyszerészkamara elnökétől.

Hazai gyógyszertárra csaptak le

Vényköteles orvosságok tiltott exportja miatt bezáratta a budapesti Lánchíd gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet - tudta meg a Magyar Idők. A hatóság egyúttal 45 millió forintra bírságolta a patikát.

Gigászi feladat előtt áll a gyógyszeripar

Az Európai Unió egyik legnagyobb egységes informatikai fejlesztése van készülőben és mindezt a hamisított gyógyszerek elleni küzdelem érdekében vetik be az érintettek. Ha ugyanis ilyen készítmények kerülnek a legális ellátási láncba, annak súlyos következményei lennének, nemcsak egészségügyi szempontból. Azt is eláruljuk, Magyarországon mit kell tenniük emiatt a gyógyszeripar szereplőinek és hogy mindez mennyibe kerül.

Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen

Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság a magyar patikaszabályozás ügyében - értesült megbízható forrásból a BruxInfo. A lap megjegyzi, hogy erről nem adott ki közleményt a Bizottság, amely újabban nem kommunikálja ezt a jogi aktust. Az erről szóló információ ugyanakkor néhány napon belül megjelenik a belső piaci főigazgatóság honlapján.

Szócska: nyugodtan nyissanak ki a patikák január 1-jén

Szócska Miklós szerint nyugodtan kinyithatnak azok a gyógyszertárak január 1-jén, amelyekben még nem működik az új jogszabályoknak megfelelő online pénztárgép. Az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a patikák jó részében már megvalósult a 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlás, továbbá egy új légimentőbázis lesz Magyarországon.

Állami hitelt kapnak a patikusok

A kormány megtárgyalta és elfogadta a többségi gyógyszerészi tulajdon elérését segítő patikai hitelprogramról szóló előterjesztést - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

A gyógyszertárak miatt vizsgálódik Brüsszel

Piaci panaszok alapján vizsgálja az Európai Bizottság a három éve módosított gyógyszer-forgalmazási törvényt, amely megtiltaná a szakmai befektetőknek, hogy többségi tulajdonuk legyen a közforgalmú gyógyszertárakban - értesült a BruxInfo.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.