Hat fős parlamenti küldöttség utazik Moszkvába Pozsonyból, a cél a kapcsolatok helyreállítása
Globál

Hat fős parlamenti küldöttség utazik Moszkvába Pozsonyból, a cél a kapcsolatok helyreállítása

Portfolio
Robert Fico kormányfőt a szlovák parlament hat fős delegációja követi Moszkvába a parlament alelnökének vezetésével. Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője vasárnap bejelentette, hogy a látogatás célja a normális kapcsolatok helyreállítása Oroszországgal – számolt be róla több lengyel és szlovák portál.

A hat fős küldöttség januárban tervez Moszkvába látogatni, tagjai a szlovák kormánykoalíció három pártja közül kettőből álltak össze. A delegációt Andrej Danko, az SNS vezetője irányítja,

az utazás célja a kommunikáció megújítása a két ország között.

Danko Moszkvában szeretne találkozni az orosz parlament vezetőjével, Vjacseszlav Volodinnal, a parlament felsőházának elnökével, Valentina Matvijenkóval és az orosz kormány tagjaival is.

A pártvezér azt is hangsúlyozta, hogy információt gyűjt a szlovákok „szemének felnyitásához”.

Danko azt is kijelentette, hogy az utazást Robert Fico miniszterelnök Moszkvában kezdeményezett párbeszéde folytatásaként kezeli.

Címlapkép forrása: Askin Kiyagan/Anadolu Agency/Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
a Hajnan kínai katonai patraszálló hajó