otp

Nem tudtak visszajönni az amerikai indexek

Nem tudtak visszajönni az amerikai indexek

Az óvatos optimizmus ma is kitartott az ázsiai tőzsdéken, ezzel szemben viszont Európában vegyesen teljesítettek a vezető indexek, a nap végére elromlott a hangulat, a magyar tőzsde is jelentősebb eséssel zárt, a Masterplastot viszont új csúcsra húzták napon belül. A tengerentúli tőzsdéken kedvezőtlen hangulat uralkodik hétfőn, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek, hiszen ezen a héten 79 S&P 500 cég teszi közzé az első negyedéves beszámolóját. Az amerikai indexek mínuszban zártak.

Elnököt és vezérigazgatót választott az OTP

Elnököt és vezérigazgatót választott az OTP

Megtartotta éves rendes közgyűlését az OTP, ahol a pandémia miatt a napirendi pontokban – más társaságokhoz hasonlóan – az igazgatóság döntött. A bankcsoport igazgatósága 2026-ig Csányi Sándort választotta meg elnök-vezérigazgatónak, de alelnököt, új igazgatósági tagokat és felügyelő bizottsági és audit bizottsági tagot is választottak.

Rekordmagasan zártak az amerikai tőzsdék

Rekordmagasan zártak az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés képe csütörtökön, Európában azonban mérsékelten emelkedtek a vezető indexek, a magyar tőzsdén pedig heves mozgásokat lehetett látni ma, de végül a BUX is emelkedéssel zárt. A tengerentúli tőzsdéken jó volt a hangulat, a vezető indexek új történelmi csúcson zártak azt követően, hogy kedvező gazdasági adatok érkeztek és a fontosabb vállalati gyorsjelentések is felülmúlták az elemzői várakozásokat.

Így változtak egy év alatt a budapesti lakásárak - Íme a kerületi lista

Így változtak egy év alatt a budapesti lakásárak - Íme a kerületi lista

Míg 2018-ról 2019-re a budapesti kerületek mindgyikében 10 százalék felett emelkedtek a lakásárak, sőt a kerületek több mint felében az éves drágulás a 20 százalékot is meghaladta, addig 2019-ről 2020-ra három kerület kivételével mindenhol egyszámjegyűre lassult a drágulás. Az ingatlanpiac megtorpanása tehát a fővárosban kimondottan erős volt, még akkor is, ha a sokak által várt árcsökkenés végül nem következett be. Az idei év elején tapasztalható országos szintű fellendülés azonban már Budapesten is éreztette hatását - derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.

Hiteldömpinggel segítik a vállalkozásokat - De melyik a legjobb választás?

Hiteldömpinggel segítik a vállalkozásokat - De melyik a legjobb választás?

A koronavírus-járvány kedvezőtlen és az előrejelzések szerint a reméltnél jobban elhúzódó gazdasági hatásainak ellensúlyozására március elején 2021 végéig meghosszabbították a Széchenyi Kártya Program krízishiteleinek elérhetőségét a vállalkozások számára. Néhány nappal később pedig elstartolt a bajba jutott cégeket segítő Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. Az OTP Business Café néven indított online rendezvény-sorozat első eseményén többek között ezeket a konstrukciókat mutatták be.

Kritikus szinten a magyar tőzsde, hamarosan eldől a sorsa

Kritikus szinten a magyar tőzsde, hamarosan eldől a sorsa

Az elmúlt napokban folyamatosan csökkent a BUX értéke, amely most egy kritikus szintre érkezett. Tette ezt ráadásul úgy, hogy a nemzetközi indexek inkább emelkedtek ugyanezen időszak alatt, így a relatív erő is gyengének mondható. Az index esetén számos negatív jel van, ami azt sejteti, hogy az eladók ereje most a nagyobb, de még nincs minden veszve a középtávú trendet illetően. A BUX-ot a blue chip-ek többsége húzza lefelé, de van olyan részvény, amelyik fittyet hány a negatív hangulatra, és erős képet sugároz magáról. Gyors technikai elemzés.

Tovább fog nőni a hitelállomány az agráriumban

Tovább fog nőni a hitelállomány az agráriumban

Az agrárium hitelállománya tovább fog gyarapodni a következő években, a vidékfejlesztési program részeként érkező hatalmas forrás pedig a magyar agrárium versenyképességét is növelheti - mondta a Portfolio-nak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. A szakember kiemelte: ha az elmúlt öt évet vizsgáljuk, az agrár hitelpiac 2016 és 2020 között összességében 592 milliárd forinttal növekedett, ennek  62%-a a mezőgazdasági szektorban, 38%-a az élelmiszeriparban történt.

Történelmi felvásárlást hajthat végre az OTP

Történelmi felvásárlást hajthat végre az OTP

Az OTP néhány éve komoly versenyben volt azért, hogy megszerezze az egyik legnagyobb szlovén pénzintézetet, a Nova KBM-et, végül azonban egy private equity cég, az Apollo lett a befutó 250 millió eurós vételárral. A Reuters úgy tudja, hogy az OTP újra megpróbálkozna a szlovén bank megvásárlásával, ami azonban most már jóval nagyobb falat lenne, mivel időközben az Apollo 444 millió euróért megvásárolta a harmadik legnagyobb szlovén bankot, az Abankát, amely összeolvadt a Nova KBM-mel, az egyesült pénzintézet közel könyv szerinti értéken, vagyis egymilliárd eurón kelhet el. Ha létrejön a tranzakció, az az OTP történetének legnagyobb összegű bankvásárlása lehet.

Hódít az új befektetési őrület itthon, de nem csak a hozam számít

Hódít az új befektetési őrület itthon, de nem csak a hozam számít

Elképesztő pénzek áramlottak az utóbbi időben a fenntartható és ESG-beefektetésekbe, itthon is egyre több ilyen termék jelenik meg a piacon. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján neves portfóliómenedzserek és befektetési szakemberek járták körbe, miért lehet hosszabb távon is kifizetődő fenntartható alapot választani, miért mutatnak ezek iránt egyre nagyobb keresletet az emberek, és valóban a hozam a döntő tényező a fenntartható befektetések mellett.

Amerikai tőzsdék: nincs fordulat

Amerikai tőzsdék: nincs fordulat

Az ázsiai tőzsdéken kedvezőtlen volt a hangulat hétfőn, miután ismét előtérbe kerültek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalmak azt követően, hogy az egyik kínai járványügyi szakember arról beszélt, hogy a kínai oltóanyagok hatékonysága alacsony. Európában ezzel szemben vegyes volt a hangulat, a magyar tőzsde délutánra lefordult és végül mínuszban zárt. A nemzetközi hangulatnak megfelelően az amerikai tőzsdék is gyengén indítják a hetet, lefordultak a vezető indexek. Sűrű lesz egyébként ez a hét a tőzsdéken, hiszen számos kiemelt fontosságú makroadat mellett elindul az első negyedéves gyorsjelentési szezon is az Egyesült Államokban.

Új történelmi csúcsra rántották a magyar tőzsde sztárpapírját

Új történelmi csúcsra rántották a magyar tőzsde sztárpapírját

Nagyot emelkedett a mai kereskedésben a Masterplast árfolyama az átlagosnál erősebb forgalom mellett, és történelmi csúcsot döntött a részvény. Friss hír nem érkezett a cégtől, viszont az elmúlt napok ralijával az árfolyam elérte az MKB elemzőjének múlt héten megadott célárát.

Nem tud fékezni Amerika, ma is meneteltek az indexek

Nem tud fékezni Amerika, ma is meneteltek az indexek

Az ázsiai tőzsdéken rossz volt a hangulat pénteken, miután a kínai infláció a vártnál nagyobb mértékben nőtt márciusban. Az európai tőzsdéket leginkább az iránykeresés jellemezte ma, a magyar tőzsde azonban alulteljesítő volt, ami részben az OTP gyenge teljesítményének volt betudható. A tengerentúli tőzsdéken fokozatosan javult a hangulat napközben.

Történelmi csúcsra szárnyalt a Masterplast

Történelmi csúcsra szárnyalt a Masterplast

Nagyot emelkedett a mai kereskedésben a Masterplast árfolyama az átlagosnál erősebb forgalom mellett, és történelmi csúcsot döntött a részvény. Friss hír nem látott napvilágot a céggel kapcsolatban, a jó növekedési kilátásokkal rendelkező vállalatra a napokban érkezett egy elemzői céláremelés.

Félsz az inflációtól? Sokat kereshettél idén, ha részvény- és nyersanyagalapokba fektettél

Félsz az inflációtól? Sokat kereshettél idén, ha részvény- és nyersanyagalapokba fektettél

Egyértelműen rányomja a bélyegét a befektetési piacokra az emelkedő hozamkörnyezet, a befektetők a fogyasztás felfutására számítanak, így az inflációs várakozások is megugrottak. Ilyen környezetben is vannak olyan magyar alapok, amelyek kifejezetten jól teljesítenek, nem meglepő módon elsősorban a részvény- és nyersanyagpiacon befektetők. A legnagyobb alapok között továbbra is OTP Supra lóg ki negatív értelemben a sorból, az alapnak még nem sikerült kimásznia a tavaly induló rossz szériából.

Milyen hatással van az 5%-os áfa a lakáspiacra? Szavazz!

Milyen hatással van az 5%-os áfa a lakáspiacra? Szavazz!

2021. január 1-jétől 2026. december 31-éig 5 százalék a vásárolt vagy kivitelezővel építtetett új lakóingatlanok áfája. Ezt a lépést régóta szorgalmazták a beruházók, ugyanakkor a forgalmi adó csökkenése több kérdést is felvet. Természetesen olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk!

Robotok is dolgoznak az OTP-ben: 80 ember munkáját végezték el tavaly húsvétkor

Robotok is dolgoznak az OTP-ben: 80 ember munkáját végezték el tavaly húsvétkor


Egyre több robotot, pontosabban robotizációs szoftvert alkalmaznak a pénzintézetek Magyarországon is. Az OTP Bank például robotok segítségével oldotta meg tavaly a hitelmoratórium ügyintézését: ezekkel a programokkal azon túl, hogy az ügyintézést gyorsították, megkönnyítették az ügyfelek dolgát, jelentős segítséget tudtak adni a bank munkatársainak is, akik így több kapacitás tudtak fordítani az egyedi, speciális esetek feldolgozására.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.