otp

Szárnyal a magyar tőzsde, bombaformában a blue chipek

Szárnyal a magyar tőzsde, bombaformában a blue chipek

A kimondottan kedvezőtlen tőkepiaci hangulat ellenére 2,2 százalékos pluszban fejezte be a tegnapi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP 2,8 százalékkal, a Mol 3,6 százalékkal, míg a Richter 1,5 százalékkal került feljebb, a Magyar Telekom papírjai azonban 1 százalékos mínuszban zárták a napot. A remek teljesítmény ma is folytatódik, az emelkedést az OTP részvénye vezeti, jelenleg több, mint 1,7 százalékos a plusz a nagybank papírjánál. A fokozott befektetői érdeklődés a technikai kép alakulása mellett azzal is magyarázható, hogy a napokban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a Mol és az OTP is, a számok pénteken érkeznek.

Részvénylázban égnek a magyar alapok - Itt vannak a friss hozamok

Részvénylázban égnek a magyar alapok - Itt vannak a friss hozamok

Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik.

Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Alapkezelő élén

Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Alapkezelő élén

Biró Gergely az OTP Ingatlan Alapkezelő új vezérigazgatója. A váltás célja, hogy az Alapkezelő a portfólió konszolidációját követően új, innovatív befektetési megoldásokkal tovább növelje részesedését a hazai piacon és a következő években megjelenjen termékeivel a régiós piacokon is - derül ki az OTP Ingatlan Alapkezelő közleményéből.

Durva jelenség a lakáshiteleknél: ennyit értek a családtámogatási intézkedések?

Durva jelenség a lakáshiteleknél: ennyit értek a családtámogatási intézkedések?

6,5 százalékkal kevesebb folyósítás 4,6 százalékkal nagyobb összegben – röviden ez történt tavaly a lakáshitelek piacán a KSH tegnap közzétett adatai szerint. Előbbi egy hosszabb távú trendre erősített rá: hiába a családtámogatások felpörgetése, az otthonteremtést segítő hitelek állományi darabszáma lényegében 2015 óta stagnál, vagyis az MNB három éve közzétett hosszú távú hitelpiaci jövőképével ellentétben egyelőre nem lett szélesebb a hiteladósok tábora. A járvány lassítja, a törlesztési moratórium viszont gyorsítja a lakáshitel-tartozások növekedését, így miközben az állomány darabszámban stagnált, összegszerűen 10,3 százalékkal nőtt 2020-ban a teljes lakáshitel-tőketartozásunk, meghaladva a 4000 milliárd forintot. Újra nőtt a használtlakás-vásárlások súlya a célok között, az idei viszont a felújítások előretörésének az éve lehet.

Emelkedett a Dow, esett a Nasdaq

Emelkedett a Dow, esett a Nasdaq

Ma csak visszafogott volumenek mellett folyt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, miután a kínai és a japán piacok ünnepnap miatt zárva tartottak. Európában erősen indult a hét, és délután is jó hangulat uralkodott a tőzsdéken, a magyar piac azonban mérsékelt eséssel zárt. Az amerikai tőzsdék vegyesen teljesítettek.

Az orosz-ukrán konfliktus betett a magyar tőzsdének, de a Masterplast szárnyalása töretlen

Az orosz-ukrán konfliktus betett a magyar tőzsdének, de a Masterplast szárnyalása töretlen

Áprilisban némileg visszaesett a magyar tőzsde teljesítménye, bár a forgalom mértéke jelentősen alacsonyabb volt a korábbi hónapokhoz képest. A BUX-index 2,6 százalékos mínuszban fejezte be az előző hónapot 43 183 ponton. A világ tőzsdéin viszonylag jó hangulat uralkodott, de térségünkben és így a hazai piacon is érezhető hatása volt az orosz-ukrán viszony elmérgesedésének, de szerencsére mérséklődött a konfliktus. A hazai piac sztárja egyértelműen a Masterplast volt mind forgalom, mind pedig teljesítmény tekintetében. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.

Az itt élő külföldieket is beoltják Magyarországon, a nyunyókát újra be lehet vinni az ovikba

Az itt élő külföldieket is beoltják Magyarországon, a nyunyókát újra be lehet vinni az ovikba

Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette: holnaptól a Magyarországon élő külföldi állampolgárok is regisztrálhatnak az oltásra. A 16-18 éveseket nemsokára Pfizerrel oltják, és a közeljövőben megnyílhat a lehetőség erre a 12-15 évesek számára is. Változhat az oltási rend, kevert vakcinákkal is olthatnak a jövőben. Az AstraZeneca oltását 12 hét helyett előbb is kérhetjük, ezt az első oltást beadó oltóhelyen lehet kérni. Körülbelül 333 ezer Pfizer-vakcina érkezett, a pedagógusok második körös oltása jön a hétvégén, erről sms-t fognak küldeni.

Kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyet nyert el az OTP

Az elmúlt időszakban bevezetett online szolgáltatásaival az OTP Bank elnyerte a c kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét. A „kiemelkedő” kategória elnyerésében komoly szerepe volt a bank innovációs törekvéseinek, online szolgáltatási minőségének, valamint a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére irányuló társadalmi szerepvállalásának is. A tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra.

Ha ez nincs, akkor ma sokkal kevesebb lakás épülne Magyarországon

Ha ez nincs, akkor ma sokkal kevesebb lakás épülne Magyarországon

Számos tényező befolyásolja azt, hogy egy adott területen évente mennyi lakás épül. Míg fejlesztői szemmel akkor éri meg belevágni egy projektbe, ha biztosnak látszik a keresletet, aminek eredményeként a projektbe fektetett tőke megtérül, a vásárlók akkor jelennek meg, ha elég stabilnak érzik a gazdasági és munkaerőpiaci környezetet ahhoz, hogy akár hitellel együtt se jelentsen gondot számukra az új lakás megvásárlása. A piaci folyamatokon túl mindkettőre hatással vannak az ezzel kapcsolatos közvetlen, állami döntések. Hogy melyek ezek és hogyan befolyásolták a piacot az elmúlt években, ennek néztünk utána.

Mindent visznek a kriptodevizák - Mutatjuk, mivel lehetett idén sok pénzt keresni

Mindent visznek a kriptodevizák - Mutatjuk, mivel lehetett idén sok pénzt keresni

Áprilisban is folytatódott a globális rali a tőkepiacokon, általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptodeviza-pozíciókon szépen lehetett keresni, kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az ára, közéjük tartozik az arany és az ezüst, néhány mezőgazdasági nyersanyag és a hosszú amerikai állampapírok.

Lefordultak a történelmi csúcsról az amerikai tőzsdék

Lefordultak a történelmi csúcsról az amerikai tőzsdék

Kissé kedvezőtlen volt pénteken a nemzetközi hangulat a tőzsdéken, a befektetők fő fókuszában ma a gazdasági adatok állnak, amelyek több ízben csalódást okoztak. Egyrészt lassult a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése áprilisban, másrészt az európai GDP adatok is kedvezőtlenül alakultak, az eurózóna gazdasága a második egymást követő negyedévben zsugorodott, végül pedig az USA-ban márciusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az infláció, amely szintén negatívan befolyásolta a piaci hangulatot. A relatív gyenge gazdasági adatokat követően elromlott a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai indexek mínuszban zártak, és az amerikai tőzsdék is estek.

Új vezetőkkel erősíti csapatát a Biggeorge Property

Új vezetőkkel erősíti csapatát a Biggeorge Property

Új vezetőkkel erősíti csapatát a Biggeorge Property. A cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Nagygyörgy Tibor elmondta, hogy a következő 5 éves stratégia további jelentős növekedést irányoz elő, ezért a célok elérése érdekében a csapatot új vezetőkkel erősítik meg.

Kritikus időszak előtt a magyar tőzsde - Mi lesz a hazai sztárrészvényekkel?

Kritikus időszak előtt a magyar tőzsde - Mi lesz a hazai sztárrészvényekkel?

Több fejlődő piaci tőzsdéhez hasonlóan a magyar tőzsde is bivalyerősen érkezett meg a 2021-es évbe, viszont hamar elfogyott a lendület és már hónapok óta alulteljesítő a hazai piac, nincs benne igazán erő, a blue chipek nagy része lefelé csorog. A nagypapírok árfolyama kifejezetten izgalmas szinteken jár, ráadásul hamarosan jönnek a fontosabb hazai vállalatok első negyedéves gyorsjelentései is, így megnéztük, hogy mi okozza a magyar részvénypiac alulteljesítését, milyen tényezőkre érdemes figyelni, és melyik technikai szintek kulcsfontosságúak. Az OTP és a Mol kritikus szinten áll, az árfolyamuk mozgása az egész hazai részvénypiac irányára hatással lesz.

Új csúcson zárt az S&P 500 és a Nasdaq

Új csúcson zárt az S&P 500 és a Nasdaq

Erősen indították a hetet a világ tőzsdéi, az ázsiai piacokon is többségben jó volt a hangulat és a vezető európai indexek is jól teljesítettek hétfőn, a magyar tőzsde is pluszban fejezte be a mai kereskedést, valamint az amerikai indexek többsége is emelkedett. Számos izgalmas esemény lesz a héten, zsúfolt a makronaptár is, és vállalati gyorsjelentések tekintetében is igazi adatdömpingre van kilátás, a mai piaczárás után jelentett például a Tesla, de a legnagyobb amerikai tech cégek beszámolói is érkeznek a héten. Nem csak a részvénypiacokon, de a kriptodevizák piacán is eseménydús a nap, a bitcoin közel 2 hétig tartó korrekciója után ma ismét a vevők dominálnak, és közel 10 százalékot rántottak az árfolyamon.

Szupergyors fizetést kapcsoltak be a magyar webshopokban

Szupergyors fizetést kapcsoltak be a magyar webshopokban

Egy új, az azonnali fizetési rendszerre épülő online fizetési megoldással rukkolt elő az OTP Mobil, az OTP Bank fintech leánya. Az általuk fejlesztett SimplePay platformon keresztül ezentúl QR-kóddal és egykattintásos "deeplinkkel" mobilbanki alkalmazással, vagy akár netbankon keresztül is fizethetünk. A kereskedők számára a bankkártyás fizetésnél olcsóbb megoldás, az Instant transzfer az azonnali fizetési rendszerre épít.

Mit hoz az áfacsökkentés a lakásárakban? – Hat pontban összeszedtük a lényeget

Mit hoz az áfacsökkentés a lakásárakban? – Hat pontban összeszedtük a lényeget

Január 1-jétől indult Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja, amelynek részeként az új építésű ingatlanok vásárlására vagy építtetésére a korábbi 27%-ról 5%-ra csökkent az áfa, amely alapjaiban változtatta meg az ingatlanpiaci kilátásokat. A kisebb áfa azonban nem biztos, hogy sokáig lehet érezhető a vételárakban, ugyanis a családtámogatásai kedvezmények a keresletet is élénkítik, amely jelentősen feltornászhatja az árakat.

Emelkedéssel búcsúztatták a hetet az amerikai indexek

Emelkedéssel búcsúztatták a hetet az amerikai indexek

Csütörtökön 1 százalékot meghaladó esést szenvedtek el a vezető amerikai részvényindexek azt követően, hogy a Bloomberg arról adott hírt, hogy Joe Biden 39,6 százalékra, tehát közel duplájára emelné a vagyonos amerikaiak tőkenyereség-adóját. Pénteken azonban ezt felpattanás követte, az irányadó amerikai indexek 1 százalék körüli pluszokkal zártak.

Elárulták a magyar bankok felsővezetői, milyen lépésekkel szállnak szembe a klímaváltozással

Elárulták a magyar bankok felsővezetői, milyen lépésekkel szállnak szembe a klímaváltozással

Szinte egyszerre kezdték el zöldíteni tevékenységüket a hazai nagybankok, egyre több helyen áll fell külön ezzel foglalkozó szervezeti egység, készülnek zöld stratégiák és indulnak új fenntarhatósági programok. Az MNB online konferenciáján banki felsővezetők beszélgettek a zöld célok megvalósításáról és a jegybank ma közzétett zöld ajánlásáról, amely felgyorsítja a várható hazai és nemzetközi zöld szabályokra való felkészülést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.