Közkincsé tette rákkutató szuperintelligenciáját az IBM
Három rákgyógyításhoz írt mesterséges intelligencia-projektet tett nyílt forráskódúvá az IBM - írja a ZDNet.
Három rákgyógyításhoz írt mesterséges intelligencia-projektet tett nyílt forráskódúvá az IBM - írja a ZDNet.
Tudtad, hogy a világ első programozója, a DNS szerkezetének feltalálója, a modern nővérképzés megteremtője vagy éppen a radiokativitás úttörője egy nő volt? A BBC History Magazine arra kérte olvasóit, hogy szavazzanak egy 100 névre szűkítet listán azokra a nőkre, akik szerintük a legtöbbet tették a világ és a történelem megváltoztatásáért. Lenti cikkünkben összeszedtük azt a tíz hölgyet, aki a legtöbb szavazatot gyűjtötte össze.
Tavaly csökkent a magyar születéskor várható élettartam az előző évhez képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. A trend nem most tört meg, hanem már néhány évvel ezelőtt, 2013 után ugyanis gyakorlatilag megállt a várható élettartam növekedése. Némi "vigaszt" nyújthat, hogy a halálozások 2015-ös és 2017-es megugrása (ami remélhetőleg csak egyszeri hatásként jelentkezik) Európában is visszavethette az élettartam növekedését, tehát a relatív pozíciónk nem igazán romlik, de már felzárkózás sincs.
Hosszú távon látszik az emelkedés mind a magyar, az európai élettartam tekintetében, de ahhoz, hogy valóban fel tudjunk zárkózni a nyugati országok várható élettartamához, nagyon komoly oktatási és egészségügyi reformok szükségesek.
A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Cáfolta Witkoff szavait Kellogg.
Örülhetnek Mexikóban.
Több akut kérdést is rendezni kell.
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?