Ukrán drónoperátorok felderítés közben szúrták ki az orosz haderő egy 9K33 „Osza” („Darázs”) légvédelmi rakétarendszerét, ezt követően megkezdődött a két fél közötti összecsapás.
Múlt héten zsákmányoltak egyet az ukrán katonák a háború egyik legszürreálisabb harctéri fejlesztéséből, a „teknőstank”-nak becézett páncélos-szörnyetegből. Most videón mutatták be részletesen, mit kell tudni ezekről az otromba harckocsikról.
Hiába enyhítette az Egyesült Államok az általa Ukrajnának adott fegyverekkel kapcsolatos területi korlátozásait, ezek a változások lényegében semmilyen releváns célpontot nem engedélyeztek Ukrajna számára – írja a Washington Post ukrán tisztviselők alapján.
Az Ukrajnát ért éjszakai rakéta- és dróntámadás során Oroszország 4 darab Kalibr cirkálórakétát is útnak indított, azonban ezúttal az Azovi-tengerről - írta meg az lb.ua az ukrán televízió adása alapján.
A Fighterbomber Telegram-csatorna, amelyet az orosz védelmi minisztériummal jó kapcsolatot ápoló, nyugalmazott orosz pilóta szerkeszt, felfedte azt az ukrán taktikát, amely az orosz gépek baráti tűzben történő megsemmisüléséhez vezethet.
Az Atesh ukrán-tatár partizánmozgalom osztotta meg a felvételeket arról, hogy egyik harcosuk beépült a Voronyezsi katonai repülőtér személyzetébe, és szabadon jár-kel a modern harci gépeket állomásoztató légibázison.
Ugyan az ukrán légierő tájékoztatása szerint a légvédelmi rendszerek sikeresen lelőttek 12 rakétát, valamint 13 drónt, de az energetikai infrastruktúrát célzó éjjeli támadások következtében két energetikai dolgozó megsebesült Zaporizzsja régióban, emellett pedig jelentős károk keletkeztek Lviv városában található energetikai berendezésekben is - számolt be a BBC.
Néhány nappal azután, hogy Oroszország és Észak-Korea kölcsönös katonai támogatásról kötött megállapodást, kikötött a Theodore Roosevelt amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó a dél-koreai Busan katonai kikötőben szombaton.
A magyar kormány nem küld fegyvert és haditechnikai felszereléseket Ukrajnának, Magyarország legfontosabb hadiipari partnere, a német Rheinmetall konszern viszont északkeleti szomszédunk egyik legelkötelezettebb és legaktívabb támogatója. Miközben a német kormány még azon dilemmázott, vajon küldjön-e éles fegyvereket Ukrajnának, a Rheinmetall már felajánlotta a raktáron lévő Leopard 1-es és Marder 1-es páncélosait, nemrég pedig harcjármű javító és összeszerelő-üzemet is nyitottak Ukrajna területén. Most nagyon úgy néz ki, hogy az év végéig elkezdik Ukrajnában gyártani ugyanazt a high-tech páncélost, amely a mai Magyar Honvédség egyik büszkesége: a KF41 Lynxet. Ez egyszere lehetőséget és kockázatot is jelent Magyarország számára.
A Fehér Ház friss döntése szerint a Patriot légvédelmi rakétarendszerek szállítása esetén Ukrajna prioritást élvez: más országok nem kapják meg a fegyvereket addig, amíg Kijev nem jut kellő számú légvédelemhez. Vlagyimir Putyin orosz elnök Vietnami látogatása során belengette, hogy változtatna az atomfegyverek használatára vonatkozó doktrínán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Június 20-án reggel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) drónjai csapást mértek az orosz Adigeföldön található Enem faluban lévő Lukoil olajraktárra, amely jelentős károkat szenvedett - írta meg a Liga.net.
Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Moszkvában tisztiiskolák végzőseivel találkozott.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy pénteki tévéműsorban kijelentette, hogy Kijev nem keres közvetlen kapcsolatot Moszkvával, de a fekete-tengeri gabonakezdeményezés keretében lehetséges Oroszország részvétele egy második globális békecsúcson.
A Kreml pénteken éles kritikával illette az amerikai döntést, amely megtiltja az orosz Kaspersky Lab vírusirtó szoftvereinek értékesítését az Egyesült Államokban. A Kreml szóvivője szerint ez egy újabb példája annak, hogy Washington elfojtja a nemzetközi piaci versenyt az amerikai termékek javára - írja a Reuters.
A különféle műszaki mentőjárművek minden fegyveres erő fontos alkotóelemei: biztonságba vontatják a bajba jutott, vagy találatot kapott páncélosokat, legénységük apróbb javítások elvégzésére is képes, ugyanakkor jobbára védtelenek, így nem véletlen, hogy az ukrán drónok népszerű célpontjai.
Az Európai Unió országai megállapodtak az Oroszországgal szembeni 14. szankciócsomagról, közölték diplomaták csütörtökön. Egy fontos, új elem is felkerült a palettára, bevezették ugyanis az első, orosz gázra vonatkozó korlátozást - írja a Reuters.
Dél-Korea pénteken bekérette Georgij Zinonjev orosz nagykövetet tiltakozásképp az ellen, hogy Oroszország és Észak-Korea pár nappal ezelőtt kölcsönös katonai támogatásról kötött megállapodást.
Az FPV (First Person View) drónok az orosz-ukrán háború legfélelmetesebb fegyverei közé tartoznak. Az apró, olcsó és meglehetősen könnyen kezelhető eszközök elől senki sincs biztonságban, a legjobban páncélozott harckocsik sem.
Személyes betegadatokat tett közzé egy hackercsoport, amely június elején kibertámadást hajtott végre a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) egyik legnagyobb háttérszolgáltató cége ellen.