olaszország

Durván levágta Brüsszel az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését

A három hónappal ezelőtt mondott 1,9%-ról ma 1,3%-ra vágta az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését az Európai Bizottság főként a német, holland és olasz prognózisának határozott rontása miatt. Ez szokatlanul nagy előrejelzés-módosítás ilyen rövid idő alatt és jól visszatükrözi azt, hogy az utóbbi hónapok konjunktúra-adatai határozott romlást jeleztek részben a kereskedelmi háborús feszültségek, részben az olajárak ugrása, részben pedig a Brexit tartós bizonytalanságot okozó hatásai miatt. Az olasz gazdaság nőhet idén az összes tagállam közül a leglassabban, mindössze 0,2%-kal, ami újabb költségvetési kihívás elé állíthatja a koalíciós kormányt, egyúttal pedig a piacokon máris újra erősödött az olasz államadóssággal kapcsolatos aggodalom. A magyarországi előrejelzésekről külön cikkünk:

Az olaszoktól kér segítséget Venezuela újonnan elismert elnöke

Venezuelai delegáció érkezik Rómába azt követően, hogy a magát a dél-amerikai ország ideiglenes elnökének nyilvánító Juan Guaidó találkozót kért a két olasz kormánypárt vezetőjétől - erősítette meg szerdán Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes.

Tavasszal bevezetik az alapjövedelmet Olaszországban

A tervek szerint áprilisban indul meg Olaszországban a kormányon lévő Öt Csillag Mozgalom (M5S) választási ígéretének számító alapjövedelem kifizetése - írta az olasz sajtó kedden. Számítások szerint mintegy 3 millió olasz fogja kérelmezni a másfél évig járó szociális támogatást, amely egy külön kormányportálon lesz igényelhető.

Hatalmasat buknának a franciák és a németek egy olasz csődön

A külföldi bankok közül a francia BNP Paribas-nak és Credit Agricole-nak, illetve a német a Deutsche Banknak a legnagyobb az olasz kitettsége. A hazai bankok közül a UniCredit és az Intesa Sanpaolo bukna a legnagyobbat egy olasz államcsődön - derül ki a Bloomberg friss gyűjtéséből.

Beismerték: már tényleg recesszióban lehet Európa fekete báránya

Beismerték: már tényleg recesszióban lehet Európa fekete báránya

Rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzéseit a Bank of Italy, és az olasz jegybank azt is elismerte, hogy valószínűleg recesszióba süllyedt 2018 végére a gazdaság. A tavalyi év második felét az olasz kormány és az Európai Bizottság vitája határozta meg, ez a jelek szerint a növekedésre is rányomta a bélyegét.

300 forintért kínálnak nyaralókat az olasz kisvárosban

A Sambuca nevű szicíliai kisvárosban mindössze 1 dollárért, azaz kevesebb, mint 300 forintért kínálnak lakásokat, hogy ezzel hozzák vissza az életet az elnéptelenedett településre. A vásárlásnak azonban van egy feltétele - írja a CNN Travel.

Levelet küldött az EKB az olasz bankoknak

Levelet küldött az EKB az olasz bankoknak

Egyenként ír levelet az Európai Központi Bank a felügyelete alatt álló bankoknak a mérlegükben maradt nem teljesítő hitelek miatt szükséges intézkedésekről, szigorú tőkekövetelményeket támasztva velük szemben - írja a Financial Times.

Eltűnt Észak-Korea korábbi római nagykövete

Eltűnt egy észak-koreai diplomata, aki korábban nagykövetként szolgált Olaszországban - közölte csütörtökön egy dél-koreai parlamenti képviselő azután, hogy egy szöuli lap megírta: a férfi menedékért folyamodott egy nyugati országban.

Bajban a tizedik legnagyobb olasz bank

A vezérigazgató lemondásával folytatódik a tizedik legnagyobb olasz banknak számító Banca Carige hosszú hónapok óta tartó válsága, miután nem sikerült elfogadtatni a részvényesekkel a társaság tervezett tőkebevonását.

Meghajolt Brüsszel előtt az olasz kormány, de azt állítja: nincs itt semmi látnivaló

A költségvetési tervezetről született megoldás "jó Olaszországnak és kielégítő Brüsszel számára is" - jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a római szenátusban szerdán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság nem indít túlzottdeficit-eljárást Rómával szemben. Hangsúlyozta, hogy az olasz kormány a költségvetési tervezet "tartalmi részéből nem engedett". Valójában közel 10 milliárd eurós költségvetési "megszorítás" van az alku hátterében az eredetileg tervezett 2,4%-os GDP-arányos deficitcélhoz képest, ami úgy jött össze, hogy az új deficitcél 2,04% lett és közben az 1,5%-os GDP-növekedési előrejelzését 1%-ra rontotta a kormány.

Szakadnak az olasz hozamok a nagy alku hírére

Nagyjából 10 bázisponttal estek szerda reggel a fontosabb futamidőkön az olasz kötvényhozamok a tegnap éjjelre lényegében összejött EU-olasz költségvetési alku hírére.

Holnap megszabadulhat Európa az olasz kockázattól

Holnap megszabadulhat Európa az olasz kockázattól

Megállapodás született az olasz kormány és az Európai Bizottság között a 2019-es költségvetés ügyében - jelentette a Reuters kedd este. Róma ugyanakkor egyelőre óvatos a megegyezéssel kapcsolatban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.