Emmanuel Macron francia elnök hétfőn németül mondott beszédet a Bundestagban a Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter emlékére rendezett ülésen – írja a Politico.
Németország hosszú távon nem képes egyedül fenntartani Ukrajna védelmi képességeit, másoknak is növelniük kell kétoldalú alapon nyújtott hozzájárulásaikat – jelentette ki kedden Christian Lindner német pénzügyminiszter.
Litvánia Leopard 2-es harckocsik vásárlásáról kezdeményez tárgyalást Németországgal a litván védelmi tanács döntése alapján, a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében – közölte Arvydas Anusauskas védelmi miniszter kedden újságírókkal.
Az eurózóna bankjai a jelzálog- és a vállalati hitelek iránti kereslet enyhe növekedésére számítanak a következő negyedévben, ami azt jelentheti, hogy a hitelpiac újból fellendülhet a közel két éve tartó visszaesés után - derül ki az Európai Központi Bank friss felméréséből.
A német egészségügyi hatóságok hivatalosan csak néhány száz embernél azonosították eddig a koronavírus elleni oltás miatti maradandó egészségkárosodást, írja a Neue Osnabrücker Zeitungra hivatkozva a Spiegel.
Januártól április végéig 63 töltőállomás kerül az Orlen Magyarország tulajdonába, ezekkel együtt összesen 141 helyszínen lesznek elérhetők a vállalat kútjai a magyar piacon, írja az MTI.
A téli vakáció alatt 6 százalékkal többen indultak pihenni, mint ilyenkor egy évvel korábban. A főváros után a Balaton, valamint a Mátra-Bükk térsége volt a legnépszerűbb úticél a vendégek körében december 22. és január 7. között - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke a Financial Times-nak azt mondta, hatalomra kerülésük esetén népszavazást tartanának Németország EU-s tagságáról a Brexit-referendum mintájára.
Hatnapos, rekordhosszú sztrájkba lépnek a német mozdonyvezetők szerda hajnaltól hétfő kora estig, miután szakszervezetük elutasította a Deutsche Bahn (DB) állami vasútársaság legújabb bér- és munkaidő ajánlatát. A DB Cargo teherszállító vasúti cég mozdonyvezetői már kedden este leteszik a munkát.
A német vegyipar, amely Európa legnagyobb vegyipari ágazata, kezdi megérezni a Vörös-tengeren keresztül történő szállítás akadozását, ellátási zavarokra figyelmeztetnek. Egyes vállalatok kénytelenek voltak visszafogni a termelést - számolt be a Reuters.
Január 8-án új párt jött létre Németországban, amelyet máris 4 százalékra mérnek, de potenciálisan akár 14 százaléknyi szavazót is megszerezhet. A pártot a radikális baloldali Baloldalból kilépett Sahra Wagenknecht alapította, és elsősorban a radikális jobboldali AfD szavazóit hódítaná el. Eközben a német belső hírszerzés volt vezetője, Hans-Georg Maaßen, aki jelenleg még az ellenzéki konzervatív CDU tagja, szintén új párt alapítását tervezi, amely ugyancsak az egyre erőteljesebb rendszerellenes hangulatot lovagolná meg.
A német szövetségi parlament, a Bundestag kormánypárti többsége megszavazta az állampolgársági törvény reformját, amely alapján könnyebb lesz német állampolgársághoz jutni – írja a Tagesschau.de.
Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. Most a balti államokat ért fenyegetések miatt aggódnak Berlinben.
A NATO Steadfast Defender 2024 gyakorlaton 90 000 katona vesz részt, a hidegháború óta ez lesz a legátfogóbb művelete a szervezetnek - tudósított a Reuters.
Egy internetes csaló 25 millió forintot csalt ki egy Pápa környéki kistelepülésen élő nőtől különböző indokokkal 2022 decemberétől egy év alatt - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
A hetek óta tartó németországi gazdatüntetések egyik legnagyobb erődemonstrációját tartották Berlinben hétfőn. A gazdák elégedetlenségének oka, hogy a német kormány költségvetési kiigazításként el akarja venni a mezőgazdasági gépekhez járó dízeltámogatást. Bár az Olaf Scholz-féle kabinet részben visszakozott, a megszorításból teljesen nem akar engedni, a gazdaszervezetek viszont csak a javaslat végleges elvetését látják elfogadhatónak. Az ellenzéki radikális jobboldali párt, az AfD, illetve más szélsőséges szervezetek közben igyekeznek a maguk javára fordítani a gazdák haragját, egyesek már „parasztfelkelést” vizionálnak.
Közép- és Dél-Németországban a fagyos eső miatt szerdán több száz repülőjáratot kellett törölni és a vonatforgalmat korlátozni - számolt be a Reuters. A meteorológiai szolgálat csúszós utakra és heves havazásra figyelmeztetett.
Közép- és Kelet-Európa országai a nyugat-balkáni államokkal együtt idén és jövőre is 3 százalék körüli gazdasági növekedést érhetnek el - közölte az MTI-vel kedden az UniCredit.