A járatai 90 százalékát törölte a Lufthansa öt németországi repülőtéren
Komoly fennakadásokat okozott szerdán öt németországi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet sztrájkja, amelyet a Lufthansa légitársasággal fennálló bérvita miatt tartottak.
Komoly fennakadásokat okozott szerdán öt németországi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet sztrájkja, amelyet a Lufthansa légitársasággal fennálló bérvita miatt tartottak.
Teljesülhet a német egészségügyi miniszter egyik régóta dédelgetett álma. A kormánykoalíció három pártja megállapodott a marihuána, azaz a kannabisz legalizálásának feltételeiről. A tervek szerint az engedélyezés április 1-jén életbe léphet - írja az Infostart.
A német lakásárak akár 30%-kal is a 2022-es csúcsértékük alá eshetnek - mondta a Reutersnek az ország egyik legnagyobb ingatlancége, a TAG Immobilen társ-vezérigazgatója, Martin Thiel. A szakértő a szektortársaknál pesszimistább értékelésében kiemelte, hogy Európa legnagyobb gazdaságát továbbra is veszély fenyegeti.
Új párt van alakulóban Németországban, amely egyes feltételezések szerint valójában nem más, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök pártjának, az AKP-nek a helyi fiókpártja. A DAVA nevű szervezet a több milliós németországi törökséget akarja megszólítani konzervatív, iszlamista programmal, és már a júniusban esedékes európai parlamenti választásokon elindulna. Német politikusok arra figyelmeztetnek, hogy a párt Erdogan németországi befolyásszerzésének eszköze lehet, amivel a német és az EU-s politikára is hatással lehet.
A svéd ügyészek szerdán közölték, hogy megszüntetik az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeken történt robbanások ügyében folytatott nyomozást, és a vizsgálat során feltárt bizonyítékokat átadják a német nyomozóknak – írja a Reuters.
Joe Biden kampánybeszédében több bakit is elkövetett, többek között az 1996-ban elhunyt volt francia államfővel, Francois Mitterand-al keverte össze Emmanuel Macron jelenlegi elnököt - számolt be a Sky News.
A várt 0,4% helyett 1,6%-kal esett decemberben havi alapon a német ipari termelés a novemberi 0,2%-os csökkenés után, és így sorozatban már a hetedik egymást követő havi csökkenés alakult ki. Éves átlagban 1,5%-os volt a termelés visszaesése a statisztikai hivatal adatai szerint, és a decemberi termelési szint mintegy 10%-kal marad el a koronavírus-járvány előtti kibocsátástól.
Németország nyomást gyakorol Orbán Viktorra, hogy gyorsítsa fel a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását – írja a Politico egy vezető német kormányzati tisztviselőre hivatkozva.
Oroszország szisztematikusan kísérleteket tett arra, hogy beavatkozzon az Európai Unió demokratikus folyamataiba; a német külügyminisztérium nemrégiben közzétett jelentésében például megállapította, hogy a moszkvai államgépezet több mint 50 ezer hamis fiókot használt az X közösségi platformon, és több mint egymillió bejegyzést tett annak érdekében, hogy manipulálja a közvéleményt csak Németországban - hívta fel a figyelmet Margarítisz Szkínász uniós biztos kedden Strasbourgban.
A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt a Lufthansa csak a járatainak kis részét tudja indítani, így többek között minden Budapest, München és Frankfurt közötti járatot törölt - írja az Economx.
Furcsa módon megosztott jelenleg a közvélemény a világ helyzetével kapcsolatban. A nagy ipari gazdaságokat, köztük Kínát is, a félelem és a kétség általános hangulata uralja, még akkor is, ha sokan helyesen úgy gondolják, hogy az ő soruk jól megy, mindenki másnak meg szörnyen. A piacokon pedig új csúcsokat látni, mivel elvált egymástól a politikai és a befektetői hangulat. A politikát pesszimizmus jellemzi, míg a gazdasági élet tele van energiával.
Januárban immár a 21. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.
Újabb és újabb uniós országban törnek ki gazdatüntetések, sőt már a semleges Svájc traktorosai is az utcára vonultak. Országspecifikus problémák mellett a demonstrációkat általánosabb gondok is tüzelik: az emelkedő energia-, műtrágya- és szállítási árak, a mezőgazdasági termékek csökkenő árai, az olcsó ukrán importgabona jelentette konkurencia, vagy éppen a zöld átállás, ami az agráriumtól is költséges erőfeszítéseket követel. A radikális jobboldal igyekszik politikai tőkét kovácsolni az elégedetlenségből, az európai parlamenti választásokra készülő kormányok, valamint az EU pedig elkezdtek engedményeket tenni a tüntető gazdáknak.
A novemberi stagnálás után decemberben erőteljesen nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.
Az elmúlt hetek heves vitái után hétfőn megszületett a három német koalíciós párt vezetői között a megállapodás az új német erőművi stratégiáról, amelynek jegyében négy nagy rugalmas gázerőmű építését támogatja majd a német állam, az ezekkel kapcsolatos tenderek rövidesen megjelennek – jelentette be a német gazdasági tárca. Frissítés! Később a Reuters-nek két német koalíciós forrás azt jelezte, hogy mintegy 16 milliárd eurót takarhat a tervezett állami támogatás a 4 gázerőmű számára, ami fedezné a beruházási és a későbbi üzemeltetési költséget is.
Az Európai Központi Bank infláció elleni harcában nagy figyelmet fordít a bérdinamikára, a túlzott béremelkedés ugyanis inflációs kockázatot hordoz magában. Christine Lagarde elnök szerint Európában mérséklődik a bérnyomás, csakhogy ezt olyan adatokra támaszkodva állítja, amelyek nem nyilvánosak. A Commerzbank elemzői megkísérelték feltárni a bérfolyamatokat a kontinensen, és arra jutottak, hogy nem feltétlenül ennyire örömteli a helyzet.
Az elemzők által becsültnél nagyobb mértékben csökkent Németország kivitele és behozatala decemberben, a külkereskedelmi mérlegben a vártnál jelentősebb többlet alakult ki a német statisztikai hivatal honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint.
Mintegy 150 ezer ember vonult szombaton az utcákra Berlinben, hogy tiltakozzon a Németországban széles körben szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen.
Az idei, immár hatvanadik müncheni biztonságpolitikai fórumra nem hívják meg az orosz és az iráni kormányt, de bizonyos német pártokat sem, mint például a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) - közölte a dpa hírügynökségnek adott és szombaton megjelent interjújában Christoph Heusgen, a konferencia elnöke.
Több millió ingázó és utazó közlekedését zavarta meg pénteken a Verdi szakszervezet egynapos sztrájkja, amelyet 90 ezer tömegközlekedésben dolgozó számára hirdettek meg. A munkabeszüntetéshez Bajorország kivételével az összes német szövetségi állam érintett dolgozói csatlakoztak.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
Elegendő küldöttet gyűjtött az alelnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.