Koronavírus Magyarországon: megszólal az operatív törzs, fontos bejelentés várható
Szokás szerint 11 órakor kezdődik az operatív törzs sajtótájékoztatója, amelyről élőben tudósítunk.
Szokás szerint 11 órakor kezdődik az operatív törzs sajtótájékoztatója, amelyről élőben tudósítunk.
Megvédjük a munkahelyeket, megvédjük a családokat, megvédjük a nyugdíjasokat – válságos időkben ezek a szavak úgy csengenek a kormány részéről a nehéz helyzetbe került cégeknek, vállalattulajdonosoknak, munkavállalóknak, családoknak, mint egy karanténba zárt családnak az online rendelt élelmiszer megérkezése. Aztán néhány mondattal és órával később kiderül, hogy csalódniuk kell az érintetteknek, minden bejelentés után ugyanis hiányérzetük lehet. Nekik is, és nekünk is. Eltelt lassan már egy hónap a krízisidőszak kezdete óta (járványügyi és gazdasági) és a „soha nem látott méretű, példátlan, történelmi” gazdaságmentő csomag legfontosabb részletszabályai (sőt, néha még a legalapvetőbb paraméterek) sem ismertek.
Orbán Viktor miniszterelnök a várakozásoknál jóval rövidebb beszédben ismertette a koronavírus-válságra kidolgozott kormányzati mentőcsomagot.
Részletekben, négy év alatt hozza vissza a kormány a 13. havi nyugdíjat a járványügyi helyzetre hivatkozva. Megnéztük, mennyibe kerül ez majd a költségvetés számára és mit jelent ez egy átlagnyugdíjban részesülő időskorúnak.
A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel tartott videókonferencián 2020. április 6-án, Budapesten az ITM közleménye szerint.
Az akcióterv keretében a kormány 5 új programról döntött, melyek ma el is indulnak. Az idei deficit 2,7% lesz az eredetileg tervezett 1% helyett és fokozatosan visszahozza a kormány a 13. havi nyugdíjat.
Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-mentőcsomagot ismertető tájékoztatójában bejelentette, hogy visszakapják a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasok.
Néhány, a koronavírus miatt erősen sújtott cég úgy döntött, hogy felfüggeszti a munkavállalói nyugdíjprogramba fizetett nyugdíj-hozzájárulását (401(k)), hogy ezzel is pénzt spóroljanak – írja a The Wall Street Journal.
Rengeteg magyar ember életében hozott a koronavírus-járvány hirtelen jött, hatalmas változásokat, sajnos már most ezrek vesztették el a munkájukat, pedig még jó eséllyel közel sem vagyunk a járvány végéhez. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy a rendszeres megtakarításunkat nem tudjuk fizetni, sok esetben tudunk viszont a szolgáltatónktól valamilyen engedményt kérni ahelyett, hogy az általában jelentős tőkeveszteséggel járó szerződésmegszüntetést választjuk. Megnéztük, mi történik, ha nem tudjuk az életbiztosításunkat, nyugdíjpénztárunkat, lakástakarékunkat fizetni és azt is, hogy mit tudunk tenni a veszteségminimalizálás érdekében. A törlesztési moratórium természetesen a rendszeres megtakarítások fizetésére nem vonatkozik
Komplex, a gazdasági élet szereplőit több módon is érintő válságkezelési, gazdaságélénkítő csomagot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Korábban a teljes intézkedéssorozatról beszámoltunk, most azokat a lépéseket emeljük ki, amelyek közvetlenül érinthetik az embereket.
A havi 150 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezőknek egyszeri 50 ezer forintos támogatást kérnek Orbán Viktortól a nyugdíjas szervezetek – olvasható az ezzel kapcsolatos nyílt levélben. Az érdekvédelmi szervezet szerint elfogyott a nyugdíjasok pénze, miközben elszálltak az árak, ezért lenne szükség még áprilisban a kiegészítésre.
Az eredeti ütemezéshez képest 3 munkanappal korábban fejezte be a nyugdíjak kifizetését a Posta. 2020. március 31-e helyett március 26-ig csaknem minden érintett megkapta a járandóságát.
Vezetői körlevelekben jelezte elvárásait a biztosítók és pénztárak számára a koronavírussal kapcsolatos kockázatok mérséklése érdekében az MNB. Erős monitoring szükséges egyebek közt a járvány kapcsán ingatagabbá váló befektetéseknél, az esetleges pénzkiáramlásoknál, illetve az üzletmenet fenntartása kapcsán. A biztosítóknak célszerű a lakáshitelek törlesztését átvállaló hitelfedezeti termékeket kínálni az esetleg nehezebb helyzetbe kerülő ügyfélkör segítése érdekében – írja a jegybank friss közleményében.
Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani.
Bár mindenki hallott Magyarországon a koronavírusról, a megkérdezettek mindössze harmada tartja valószínűnek, hogy elkapja a vírust – derül ki a Publicus friss kutatásából. A nyugdíjasok tartják a legkevésbé valószínűnek, hogy elkapják a koronavírust, 70%-uk úgy véli, hogy valószínűleg nem kapja el – derül ki a tanulmányból.
A magyar valorizációs eljárás miatt a nyugdíj összege jelentős mértékben attól függ, hogy melyik évben igényli valaki a nyugellátását. A nyugdíjak összegében akár 40-50 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után nem idén, hanem néhány évvel ezelőtt igényelte a nyugdíját. Ez a méltánytalanság az utóbbi öt évben egyre kedvezőbb helyzetbe hozza az új nyugdíjigénylőket a már nyugellátásban részesülőkkel szemben.
Más intézményekhez hasonlóan a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak is rendkívüli intézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány meggátolásának érdekében, a legtöbb pénztárnál teljes egészében felfüggesztették az ügyfélfogadást és elektronikus csatornákra terelték a pénztártagokat. Néhány pénztárnál enyhén megnövekedő pénzkivonási kérelmekre is számítanak, de higgadtságra és türelemre ösztönzik az ügyfeleket, hiszen a nyugdíjpénztárak hosszú távú öngondoskodásra használnak és ha átmenetileg vissza is esik egy-egy portfólió hozama, hosszabb távon behozhatják a veszteségeket. Megkérdeztük a magyar nyugdíjpénztárakat, milyen különleges intézkedéssel készülnek a koronavírus idejére, milyen ügyfélreakciókra számítanak és mi történik, ha tovább eszkalálódik a járvány.
A járványveszélyre és a korlátozásokra tekintettel 2-3 nappal hamarabb kézbesíti a Magyar Posta a nyugdíjakat - közölték az MTI-vel szerdán.
Új várakozási rendet vezetett be a Magyar Posta Zrt. hétfőtől a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Ennek értelmében a gyógyszertárakhoz hasonlóan egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.