A nyugdíjmegtakarítások idő előtti, nagyobb összegű lehívására számít néhány nagyobb brit nyugdíjalap, mivel októberben véget ér a kormány bértámogatási programja – számol be a hírről a Financial Times.
A koronavírus okozta bizonytalan helyzet nagyobb megtakarítási hajlandóságot eredményezett az önkéntes pénztári tagok körében, sőt, van, ahol ez a taglétszám növekedésében is megnyilvánult – derült ki a nagy nyugdíjpénztárak vezetőinek válaszából. Ettől még a fiatalabb korosztály öngondoskodásra való hajlandóságának növelése még mindig az egyik, ha nem a legnagyobb kihívás a pénztárak körében, ebben a munkáltatóknak és az államnak óriási szerepe lenne. A Portfolio által megkérdezett pénztári vezetők egyetértenek abban, hogy a jóléti alapok elindítása jelentős löketet adna a pénztárszektornak és a nyugdíjrendszernek. Helli Józsefet, az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezetőjét, Marusinecz Tamást, az Allianz Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját és Nagy Csabát, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezetőjét kérdeztük.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár.
Nagyot ugrott tavaly az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak kezelt vagyona, azonban ez nem annyira a tagok megnövekedett befizetéseinek, sokkal inkább a tőkepiacok emelkedésének köszönhető. A taglétszám mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak eme formáját.Erről a témáról bővebben is szó lesz november 10-ei Öngondoskodás 2020 konferenciánkon.
A nyugdíjkiegészítés azonnali, 4,3 százalékra való emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miután a KSH legfrissebb előrejelzése is alátámasztotta a szövetség nyugdíjas tagozatának márciusi aggályait: az infláció el fogja érni a 4 százalékot - derül ki a szövetség közleményéből.
Felügyeleti fellépéssel nézhetnek szembe a dán és holland nyugdíjalapok, mivel az utóbbi időben egyre inkább a rövid távú hozamszerzésre összpontosítottak, a hosszabb távú célok pedig háttérbe szorultak. A felügyelet szerint ez nincs jól így – számol be a hírről a Bloomberg.
Két nyugdíjpénztár beolvasztásával erősít a Pannónia Nyugdíjpénztár: 2020. szeptember 2-án lezárult a 2019 év végén indult folyamat - derül ki a Pannóia Nyugdíjpénztár közleményéből.
Rendkívüli 5000 koronás (67 500 forint) nyugdíjkiegészítést kapnak decemberben a cseh nyugdíjasok. A két kormánykoalíciós párt, az ANO és a CSSD megállapodásáról Andrej Babis kormányfő és Jan Hamácek első kormányfőhelyettes pénteken délután közösen tájékoztatták a közvéleményt.
A friss számok alapján az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak is helyrerázódtak a koronavírus okozta sokkból, a második negyedévben mindkét pénztártípusnál 5%-ot meghaladó hozamokat lehetett látni. A menetelő piacoknak köszönhetően az önkéntes és magánkasszák vagyona is nőni tudott, a taglétszám azonban mindkét pénztártípusnál csökkenőben van.
Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong még testvérénél is brutálisabb vezető lehet, ha megörökli Észak-Korea vezetését – állítják a New York Postnak szakértők.
Milliók számára adhat józanító pofont a koronavírus-válság a Financial Times véleménycikke szerint, amely azt taglalja, hogy a jegybankok gazdaságélénkítő és a kamatok alacsony szinten tartására vonatkozó akciói nehezebbé teszik a nyugdíjalapoknak, hogy megkeressék a tagjaiknak a nyugdíjba vonuláshoz szükséges pénzt.
Új adókat vetne ki a dán kormány a bankokra és tehetősebb magánszemélyekre, hogy ebből teremtsék elő a pénzt egyes dolgozók korai nyugdíjaztatására – írja a Bloomberg.
Az összes korosztály közül az ezredfordulósok várják el befektetéseiktől még mindig a legmagasabb hozamot: egy friss kutatás szerint éves átlagos 12% megtérülést szeretnének elérni az 18 és 37 éves kor közti befektetők – írja a CNBC.
200 ezer ausztrál dollár (közel 42 millió forint) kártérítést ítélt meg az ausztrál munkaügyi bíróság a BP nevű olajcég dolgozójának, aki egy hitleres mémmel gúnyolta ki főnökét – írja a CNBC gazdasági hírportál.
A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely gondozásában jelent meg a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötet, amelyben a szakértők új terveket vetettek fel Magyarország népesedési helyzetének javítására.
Elérhető a jövőre kitűzött 2,9%-os GDP-arányos hiánycél - állapította meg a jegybank friss költségvetési elemzésében. Az MNB közgazdászai jelentésükben részletesen megvizsgálták a 2021-es büdzsé egyik legjelentősebb új tételét, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének kérdését. Arra is becslést adtak, hogy 2024-ben az átlagnyugdíj szintjén mekkora lehet a plusz egy havi juttatás összege.
A Kentucky államban található Owensboro volt az egyetlen város az Egyesült Államokban, ahol még nőni is tudott a foglalkoztatottság, miközben Amerika egésze rekordmagas munkanélküliséggel küzd – írja a CNN.
2021-től 1,8%-ra csökken az újonnan megkötött, forintos megtakarítási célú életbiztosítások maximális technikai kamatlába egy új MNB-rendelet alapján, amely a legfrissebb közlönyben került kihirdetésre. A lépést valószínűleg az alacsony hozamkörnyezet teszi indokolttá, azonban ez még inkább csorbíthatja az eleve nem túl attraktív feltételeket kínáló vegyes életbiztosítások népszerűségét.