Rendkívüli támogatást kapnak a nyugdíjasok Romániában
A Romániában élő nyugdíjasok fele jut rendkívüli támogatáshoz januárban.
A Romániában élő nyugdíjasok fele jut rendkívüli támogatáshoz januárban.
Dánia legnagyobb nyugdíjalapja úgy döntött, ideje a kockázatosabb befektetések vizeire evezni, a kötvényekkel ugyanis már nem lehet túl sok pénzt keresni.
Talán mondhatjuk, hogy nem hétköznapi év lesz a 2022-es a nyugdíjasok számára, ugyanis plusz juttatásokat várhatnak idén, de nem kizárt, hogy a politikai vagy a gazdasági helyzet akár további meglepetéseket is hozhat az időskorúak számára. A legfontosabb tudnivalókat Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdijGuru News alapítója foglalta össze.
Megemelkedett a nyugdíjkorhatár, így az már 65 év az 1957-ben születetteknél. Ezzel lezárult a 2009-ben elfogadott, 2014 óta lefolyó sávos nyugdíjkorhatár-emelés. Korábban már beszámoltunk a korhatár emeléséről, illetve a nyugdíjba vonulás feltételeiről. Mutatjuk, mit érdemes tudni a nyugdíjról, a nyugdíjkorhatár-emelésről, illetve a 2022-es nyugdíjemelésről és a 13. havi nyugdíjról.
Az omikron megjelenése, az inflációtól való félelem és a kötvénypiacokon látható hozamemelkedés sem tett jót a nyugdíjpénztári hozamok év végi feltornázásának. Az inkább biztonságra hajtó és leginkább kötvénytúlsúlyos portfóliót tartó nyugdíjpénztári tagoknak idén szerényebb, sok esetben negatív hozamokkal kell megbarátkozniuk, de a nagyobb kockázatot vállalók közül néhányan szép hozamokkal tudják zárni a 2021-es évet.
A háztartások jövedelmi helyzetét jövőre 5 intézkedéssel 1800 milliárd forinttal javítja a kormány - derül ki a Pénzügyminisztérium szerda reggel közzétett számításaiból. A választások előtt tehát óriási pénzesőben részesülnek a magyarok.
A Pénzügyminisztérium szerda esti közleményében jelentette be azt, hogy 755 milliárd forintnyi beruházás átütemezésével valósul meg 2022-ben a tervezettnél alacsonyabb hiánycél. Tehermentesítik tehát a jövő évi költségvetést, de hogy ez a lépés konkrétan milyen projekteket érint, még mindig nem tudni. A szerda esti közlönyben megjelent határozatból derült fény arra, hogy hogyan is tervezi lefaragni a kiadásokat jövőre a kormány.
Elfogadta hétfőn a román kormány a jövő évi állami költségvetés-tervezetet, amely 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel, 5,84 államháztartási hiánnyal és 6,5 százalékos inflációval számol.
Orbán Viktor miniszterelnök tartja az év utolsó Kormányinfóját, holnap délelőtt - derül ki a meghívóból.
Az OECD országokban a 65 év felettiek a teljes lakosság átlagjövedelmének 88%-ából élnek, azonban a nyugdíjba vonulást követően az életkor előrehaladtával az átlagjövedelem csökkenni kezd. Az OECD tanulmányából az is kiderül, hogy a nyugdíjasok jövedelmének nagy részét az állami transzferek és a vállalati nyugdíjprogramokból származó jövedelmek teszik ki, utóbbi gyakorlatilag teljesen hiányzik Magyarországon. Itthon az idősebbek az állami nyugdíj mellett nagy mértékben a munkából tudják kiegészíteni megélhetésüket, az olyan egyéb megtakarítások, mint nyugdíjpénztárak, elenyésző arányt képviselnek nálunk más országokhoz képest. Az adatokból azonban kiderül az is, hogy időskori szegénység szempontjából Magyarország nincs olyan rossz helyzetben, de az utóbbi évtizedekben megnőtt a magyar nyugdíjasok közötti jövedelmi egyenlőtlenség.
Sebesen közeledik az év vége, már csak két hét maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni, mik lehetnek a buktatók és mennyire kavarja meg a lapokat a jövő évi szja-visszatérítés.
Idén átlagosan 29 400 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, csaknem a harmadával többet, mint egy évvel korábban. A legtöbben azért spórolnak, mert tartanak munkahelyük elvesztésétől, de csaknem ennyien vannak azok is, akik nem tudtak, vagy nem akartak nagyobb beruházásra költeni, autót vagy lakást vásárolni. A pandémia a napi pénzügyek intézésére is hatással volt. Terjed a digitális bankolás, valamint többen fizetnek érintésmentes megoldásokkal, és kevesebben használnak készpénzt, mint korábban - derül ki az IMAS International az Erste Csoport számára végzett felméréséből.
Friss számításaink azt mutatják, hogy a kormány négy hónap leforgása alatt nemcsak plusz egyhavi nyugdíjat fizet ki (ahogyan az már ismert, 2022 februárjában), hanem az egyszeri intézkedéseivel közel még egy hónapnyi juttatást odaad az idős korosztálynak. Épp a jövő tavaszi parlamenti választások előtt ennyire bőkezű.
Fontos, a jövő nyugdíjasainak életét alapvetően meghatározó nyugdíjreformok zajlanak szerte a világban. A társadalom elöregedése egyre súlyosabb lepelként borul a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságára, így több kormány is bejelentette már a nyugdíjaknál várható változásokat. De hol van ebben a sorban Magyarország? Itthon milyen változások zajlanak és mindez mennyire teszi fenntarthatóvá a magyar nyugdíjrendszert?
Röviden bemutatjuk az egyéni jövedelemmel párhuzamosan növekvő várható élettartam világszerte erősödő jelenségét: az élettartamrést, és magyar adatokon alapuló, de feltételezett hatását a nyugdíjrendszerbeli újraelosztásra. Az arányosnak nevezett nyugdíjrendszer jelentős jövedelmet csoportosít át a kisjövedelműektől a nagyjövedelműeknek, ezt érdemes az alapnyugdíj hozzákeverésével mérsékelni.
Nem volt érdemi hatással a koronavírus a nyugdíjkifizetésekre az OECD friss elemzése szerint, de több, a nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok életét érintő változásra is felhívta a figyelmet. A magyar nyugdíjasok nem panaszkodhatnak: egyike vagyunk azon országoknak, ahol a nyugdíjak a legközelebb állnak a keresetekhez, sőt, az utóbbi két évtizedben még nőtt is a nyugdíjasok rendelkezésre álló jövedelme. Az OECD tanulmánya kitért a magyar nyugdíjrendszert érintő fontosabb változásokra is: a 13. havi nyugdíj és a munkáltatói szocho csökkentés sem jelent túl sok jót a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát tekintve.
Egy tizenhat országra kiterjedő felmérés szerint a magyaroknak az átlagnál jóval nagyobb százaléka – közel fele - nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítással. Akik félretesznek ilyen célokra, azok körében viszont a nyugdíjbiztosítási szerződések száma idén már átlépi a négyszázezres küszöböt. Döntő többségük él az adóvisszatérítés lehetőségével is, ami a tavalyi befizetések után már meghaladta a 15 milliárd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.
Orbán Viktor kedd délelőtti bejelentésével összhangban az esti közlönyben már meg is jelent a kormányrendelet a 13. havi nyugdíj jövő évi kifizetéséről.
Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban jelentette be, hogy aláírta a 13. havi nyugdíj jövő februárjában, egy összegben történő kifizetéséről szóló rendeletet. A bejelentés nem váratlan, gyakorlatilag eldöntött tény volt már az elmúlt hetek fejleményei alapján is, hogy a nyugdíjasok a jövő tavaszi választások előtt két hónappal jelentős egyszeri összegben részesülnek.
Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben jelentette be, hogy 2022 januárjától 3% helyett 5%-kal emelkednek a nyugdíjak. Megmutatjuk, hogy ez mekkora plusz összeget jelent az érintettek számára.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.