Újabb rekordév az Akko Investnél
Rekordárbevételt és -eredményt ért el 2022-ben az Akko Invest, miután legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services is csúcsokat döntött tavaly.
Rekordárbevételt és -eredményt ért el 2022-ben az Akko Invest, miután legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services is csúcsokat döntött tavaly.
A Tesla vasárnap közzétette az első negyedéves járműgyártási és -szállítási jelentését, amely szerint több mint harmadával növelték a leszállított járművek számait.
Jóval alacsonyabb szinten stabilizálódott az ügyfélvagyonok kiáramlása a Credit Suisse-nél, de a trend még nem fordult meg - olvasható a nagybank kedden közzétett 2022-es jelentésében.
Az energiaköltségek megugrásától és az alapanyagpiacon tapasztalható nehézségektől szenved a Nyomda, így 2022-ben annak ellenére, hogy növelni tudta bevételeit, eredményszinten jelentős csökkenésről számolt be pénteken piaczárás után közzétett gyorsjelentésében.
Közzétette negyedik negyedéves és éves eredményeit a 4iG, amelynek számai tükrözik a cégnél zajló jelentős távközlési expanziót, a bevétel és az EBITDA ugrásszerűen megnőtt. Az adózott eredmény szintjén mind a negyedév, mind a teljes év veszteséges lett, ami elsősorban a jelentős értékcsökkenési leírás számlájára írható, ezek a hatások azonban a jövőben szignifikánsan csökkenhetnek a közlemény szerint. A cégnél idén a szinergialehetőségek kiaknázásán, a keresztértékesítési csatornák kiépítésén és az infrastruktúra konszolidálásán lesz a hangsúly a közeljövőben, és azt is közzétette a 4iG, hogy a Vodafone számaival együtt mekkora bevételre és eredményre számít idén.
A Masterplast negyedik negyedéves eredményei nem okoztak nagy meglepetést, miután az év elején közzétett profit warning után számítani lehetett rá, hogy veszteséges lesz az időszak a Masterplastnál – áll az MKB elemzésében, amit a negyedéves gyorsjelentésre reagálva publikált a cég.
Több tekintetben rekordokat hozott a 2022-es pénzügyi év utolsó három hónapja a Richternél, pozitívat és negatívat egyaránt: csúcsot döntött a negyedéves bevétel, a teljes éves bevétel masszívan emelkedett és meghaladta a 800 milliárd forintot, de eközben az adózott eredmény szintjén komoly veszteséget könyvelt el a cég, amire az utóbbi húsz évben nem sokszor volt példa. Az egész évet nagyban segítő devizaárfolyam-változások a hazai gyógyszergyártó ellen fordultak az utolsó hónapokban, beütött a költséginfláció és a karácsonyi meglepetésként kivetett gyógyszeripari különadó jelentős egyszeri költséget rótt a vállalatra. De ezen negatív hatások sem tudták meggátolni a Richtert abban, hogy a teljes 2022-es évben ne csak a bevétel, de a nyereség is új csúcsra menjen.
Holnap teszi közzé a Richter negyedik negyedéves eredményeit, amelytől az elemzők kétszámjegyű bevételnövekedést és a bruttó fedezeti szint javulását várják, az adózott eredmény viszont zuhanhatott a karácsonykor bejelentett különadó következtében – derül ki a Portfolio elemzői konszenzusából.
Összezuhant a Moderna bevétele és eredménye a negyedik negyedévben, miután visszaesett a kereslet a koronavírus-vakcinája iránt és a feleslegessé vált gyártási kapacitások költsége növekedett.
A tegnap esti gyorsjelentést követően sajtóbeszélgetést tartott ma reggel a Magyar Telekom, amelynek keretein belül a cég vezérigazgatója, Rékasi Tibor és a gazdasági igazgató, Daria Dodonova beszélt a lezárt évről és a tervekről.
A Masterplastot is utolérte az építőipar lejtmenete, a vállalat veszteséges negyedik negyedévet zárt, amire hat éve nem volt példa a cég történetében, ha az adózott eredményt nézzük. A menedzsment január elején profit warningot tett közzé, így a számok nagy meglepetést nem okoztak, az EBITDA és az adózott eredmény minimálisan meg is haladta a vezetőség célkitűzéseit. Friss eredmény előrejelzést nem publikált a társaság, azt a második negyedévre ígérte korábban a cég.
Minden szinten az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közölt szerdán piaczárás utáni publikált negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Magyar Telekom, és több tekintetben a menedzsment korábban kitűzött 2022-es céljait is felül tudta teljesíteni a vállalat. A vezetőség frissítette az idei és a jövő évre vonatkozó célkitűzéseit, ami idén mérsékelt, de jövőre már dinamikus növekedéssel számol. A pénzügyi év lezárultával a hazai távközlési vállalat közzétette részvényesi javadalmazási javaslatát a 2022-es év eredményei után, ami a tavalyihoz képest kétszeres, 30 forintos részvényenkénti osztalékot ígér.
A harmadik negyedévhez képest kismértékben csökkent a kihasználtság a Graphisoft Parknál az év utolsó hónapjaiban, amit az okozott, hogy egyes bérlők optimalizáltak a megugró energiaárak közepette, ugyanakkor továbbra is magas szinten áll a mutató – derül ki a cég ma közzétett gyorsjelentéséből. A negyedik negyedévben a bevételek és minden eredményszinten növekedésről számolt be a cég év/év alapon, a pro forma adózott eredmény kétszámjegyű ütemben emelkedett, a 2022-es éves eredmények pedig felülteljesítették a menedzsment korábbi várakozásait. A vezetőség további jó hírrel szolgált, megemelte 2023-as prognózisait.
Az orosz GDP 2,1 százalékkal csökkent tavaly azután, hogy egy évvel korábban, 2021-ben 5,6 százalékkal nőtt - közölte az orosz statisztikai hivatal hétfőn.
Folytatódik a héten a hazai jelentési szezon, szerdán teszi közzé negyedik negyedéves számait a Magyar Telekom, bemutatjuk, hogy mit várnak az elemzők a gyorsjelentéstől.
Visszaesett a koronavírus-vakcinák iránti kereslet a világjárvány visszaszorulásával, de az AstraZeneca szerint ígéretes fejlesztési projektjeik vannak folyamatban, amelyek dollármilliárdokat hozhatnak a konyhára - írja a CNBC.
Hatottak az áremelések a Pepsinél, az italgyártó óriás bevételei nőttek és minden szinten az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közölt a vállalat mai negyedéves gyorsjelentésében. Ugyanakkor az látszik, hogy az árak emelése visszavetette a cég termékei iránti keresletet – írja a CNBC.
Bár csökken a szeszesital fogyasztás Magyarországon, a drasztikus visszaesés még elmaradt eddig az ünnepeket is magában foglaló október-decemberi negyedévben, így az évközi áremeléseknek köszönhetően növelni tudta bevételeit az időszakban a Zwack – derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A költségek azonban jelentősen emelkedtek, főként az alapanyag és a csomagolás költségeinek növekedése következtében, így csökkenő nyereségről számolt be a hazai italgyártó. Megnyugtató viszont a befektetőknek, hogy a március végén záruló üzleti évre az egy évvel korábbihoz hasonló eredményt vár a menedzsment.
Sejthető volt, hogy a gazdasági ciklusokra érzékeny technológiai vállalatokat megviseli a gazdasági lassulás és most, hogy a szektor legnagyobb szereplői közzétették negyedik negyedéves számaikat, már kézzelfoghatóak a bizonyítékok. Összeszedtük, hogy milyen főbb folyamatokról tanúskodnak a techgyorsjelentések, mi látszik a szektor különböző alszegmenseiben.
A várakozásoktól elmaradó negyedéves számokat közölt az Alphabet csütörtök éjjel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében, a bevételek és a nettó eredmény is elmaradt az elemzői konszenzustól. A részvények estek a zárás utáni kereskedésben.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.