Úgy tűnik, az amerikai védelmi miniszter kijelölte Washington következő célpontját
Globál

Úgy tűnik, az amerikai védelmi miniszter kijelölte Washington következő célpontját

Portfolio
Pete Hegseth, amerikai védelmi miniszter április 9-én egy konferencián arról beszélt, hogy „túl nagy a kínai hadsereg jelenléte a nyugati féltekén” – számolt be a Newsweek.

Úgy tűnik, hogy véget ér Washington „stratégiai csendje” Kínával kapcsolatban, mivel a kabinet egyre több tagja jegyzi meg, hogy Peking túlzott hatalmat képvisel olyan területeken is, ahol szerintük nem szabadna. Legutóbb Pete Hegseth védelmi miniszter jelentette ki, hogy a keleti nagyhatalom egyszerűen túl nagy befolyással bír például Panamában. Szerinte Latin-Amerika több kulcsfontosságú pontján is kínai vállalatok irányítanak, ez pedig komoly kockázatot jelent.

Peking katonai előnyök és tisztességtelen gazdasági haszon érdekében fektet be és működik ebben a régióban

– mondta a védelmi miniszter egy kérdésre. Arra sürgette a kontinens országait, hogy álljanak össze egy tengelybe, hogy ezzel hatékonyabban álljanak ellen Peking akaratának.

Donald Trump amerikai elnök a kampányában több alkalommal is hangsúlyozta, hogy Kínát tekinti az egyik legnagyobb veszélyforrásnak az Egyesült Államokra nézve, de a beiktatása után a várakozásoktól eltérően sokáig nem nagyon volt téma a két nagyhatalom közötti feszültség. A néhány hétig tartó csend után azonban Washington nagy erővel ugrott neki annak, hogy riválisa ellen fellépjen. Korábban az is elhangzott a Fehér Házból, hogy az Egyesült Államok „vissza akarja szerezni” a Panama-csatornát, amely kínai vállalatok kezébe került, ezzel kapcsolatban a katonai beavatkozás lehetőségét is megkockáztatták. Hegseth kijelentése azonban ennél is tovább megy, mivel ő az egész kontinensen csökkentené Peking jelenlétét.

Címlapkép forrása: Daniel A. Gonzalez/Anadolu via Getty Images

Kiszámoló

Itt a 4,75%-os kamatú lakáshitel

Hitelügyintézős Gáborunk írt egy új cikket, a CIB 4,75%-os lakáshiteléről. Ez nem olyan kamu, mint a fiatalok 5%-os lakáshitele, ehhez tényleg hozzá lehet jutni, igaz, CSOK hitelt is kell vele

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet