Miközben lendületesen bővül a hazai naperőmű kapacitás és meghaladja a 2000 megawattot, az egyébként kedvező szabályozási környezet nem mindig tűnik kifejezetten támogatónak. A bürokrácia jelentős akadályokat gördíthet a naperőművet tervező vállalkozók elé.
Az idei 107 gigawattot követően 2021-ben közel 10 százalékkal nagyobb, 117 GW új fotovoltaikus napenergia termelő kapacitást telepíthetnek világszerte, de ha - elsősorban Kínában - kedvezően alakulnak a folyamatok, akár 149 GW-tal is bővülhet a globális naperőmű kapacitás a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint. Magyarországon is óriási ütemben épülhetnek tovább a napelemparkok, de a külföldi szereplők mellett a hazaiak egyre inkább háttérbe szorulhatnak.
Míg az ötszáz legnagyobb amerikai tőzsdei cég teljesítményét leképező S&P 500 index 16 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, addig a zöldenergia előállításával, továbbá az ahhoz szükséges technológia fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalatok részvényeit tartalmazó S&P Global Clean Energy Index 110 százalékkal nőtt tavaly december eleje óta. A zöldbefektetések piacának bővülése, és ezen eszközök általános áremelkedése tovább folytatódhat 2021-ben is, hiszen a koronavírus-járványt követően a klímaváltozás elleni küzdelem lesz az egyik kiemelkedő globális gazdaságpolitikai irányzat - olvasható az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankárának elemzésében.
A nyíregyházi Lego gyár bejelentette, hogy napelempark létesítését kezdte meg a gyártórészleg melletti területen. A fotovoltaikus erőmű fedezi a gyár energiaszükségletének 40-50 százalékát.
Innovatív energiatároló-rendszert alakított ki az E.On Hungária Csoport Zánkán. A mobil tárolórendszer segítségével a megújuló erőforrásokkal termelt áram rugalmasan tárolható és az adott igények szerint használható fel. Ráadásul ezzel a megoldással a napelemes rendszerek csatlakoztatása is gyorsabban és olcsóbban valósítható meg.
Hat gigawatt naperőmű kapacitást szeretne elérni a magyar kormány 2030-ra az ipari és a háztartási szektorokban együttvéve - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Csornán. Palkovics László az Ecosolifer Kft. napelemcella-gyárának átadásán hozzátette: jelenleg az ország két gigawatt naperőmű kapacitással rendelkezik.
Németország és a német vállalatok gőzerővel dolgoznak azon, hogy Európa a világ első klímasemleges kontinensévé váljon 2050-re. Így van ez az Audinál is, amely az elmúlt években nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitás irányába történő elmozdulásra. A német prémiumautó-gyártó víziója azonban túlmutat azon, hogy a jövőben minél több környezetbarát autót gyártson és értékesítsen a világban, az Audi minden gyárát karbon-semlegessé akarja tenni 2025-ig. Az ambiciózus célkitűzés felé jó úton haladnak, Brüsszel után idén októbertől már a győri telephely is szén-dioxid-semlegesen gyárt. Az ideáig vezető útról, a jelen és a jövő klímabarát megoldásairól az Audi TechTalk konferencia keretében beszélt a vállalat.
Az ősz folyamán magyar fordításban is megjelent a napelemes rendszerek létesítésére vonatkozó, eddig csak angol nyelven elérhető szabvány. A magyar nyelvű szabvány nagy segítséget nyújthat a tervezők számára, azonban a fő probléma eddig sem a tervezéssel, sokkal inkább a kivitelezések színvonalával volt.
Az utóbbi években jelentősen bővült a napenergia-hasznosítás Magyarországon, így mostanra elérte a 2 ezer megawattot a napelemek összteljesítménye - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) az MTI-vel szerdán.
Jelentős befektetési hullám indulhat a napenergia területén Magyarországon a következő években, a napenergia a legjobb megújuló energiaforrás az országban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, Kaderják Péter.
Már 2000 megawatt közelében alakul a Magyarországon eddig telepített fotovoltaikus naperőmű-kapacitás összesített névleges teljesítménye, év végére pedig szinte biztosan meg is haladhatja ezt a szintet. A háztartási naperőművek terjedése a 2019-es rekordévhez képest is gyorsult, de az ipari méretű naperőművek beépített teljesítménye is folyamatosan emelkedik.
Egyebek mellett napelemes rendszer kiépítésére is igényelhető lesz a január 1-jétől használt lakásokra elérhető új otthonfelújítási támogatás - derült ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentéséből. A szektorban kedvezően fogadták az új támogatás hírét; hatalmas érdeklődésre és az ajánlatkérések számának nagy mértékű emelkedésére készülünk – fogalmazott Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. ügyvezetője.
A napenergia szektor a különböző becslések szerint hatalmas bővülés előtt áll a következő évtizedben, gyakorlatilag a megújuló energiaforrások sztárja lesz. A koronavírus-járvány miatt idén valószínűleg csak a tavalyihoz hasonló ütemben bővülhet a szektor, ez pedig főleg a kínai beruházások magas idei ütemének köszönhető, ami ellensúlyozza az ipari és lakossági igények általános visszaesését. Ezután azonban már főleg Európa, az Egyesült Államok és India adhatja majd a növekedés bővülésének gerincét, főleg a nagyobb beruházások, derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss megújuló energiákkal kapcsolatos kiadványából.
Magyarországon az elsők között több, egyenként 50 megawatt beépített kapacitást megközelítő napelemes kiserőművet fejleszt a SolServices Kft. Az eddig itthon jellemző 0,5 megawattos teljesítményméret megsokszorozásán túl a vállalat projektjei több tekintetben, így az ökológiai és termőföldvédelmi szempontok lehető legteljesebb figyelembevételével is kiemelkednek a napelemparkok közép-európai sorából – mondta el Farkas Gábor, a társaság ügyvezetője.
A hétfői figyelmeztetés után csütörtökön éjfélkor zárult a vidéki magyarországi régióknak szóló lakossági energiahatékonysági uniós 0%-os hitelprogram (GINOP-8.4.1/A-17) és pénteken délelőtt kiadta az első összesítését a program eddigi eredményeiről a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A közlemény címéből („Nagy sikerrel zárul az MFB lakossági energiahatékonysági hitelprogramja”) és tartalmából arra következtetünk, hogy ezt a pályázatot már nem fogják újranyitni, azaz nem csak ideiglenes felfüggesztésről, hanem végleges bezárásról van szó.
Úgy tűnik, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium felőli közelmúltbeli közlemények megtették a hatásukat: egy utolsó roham indult a 0%-os uniós energiahatékonysági hitelért a vidéki Magyarországon és ennek jegyében ma reggel már arról jelent meg egy hivatalos közlemény, hogy túlfutott a regisztrált hitelkérelmek volumene a teljes pályázati keretösszegen, ezért 3 nap múlva, csütörtökön éjfélkor felfüggesztik a pályázatot.
A második hazai Metár-tender iránti óriási érdeklődés is igazolta, hogy a koronavírus-válság a fenntartható befektetéseket kevésbé érintette súlyosan. A hozamra vonatkozó befektetői elvárások ugyanakkor lefeleződtek a KÁT rendszerben megszokotthoz képest, ami a jövőbeni tendereken további komoly áresést vetít előre - véli a kiíráson jelentős tervezett naperőmű kapacitással sikeresen induló Optimum Solar csoport ügyvezető tulajdonosa, Lugos Roland.
Sokan nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget annak a kérdésnek, hogy milyen garanciával bíró napelemet szereltetnek fel, pedig a rendszerelemek és a stabil háttérrel rendelkező, leinformálható szakcég kiválasztásával biztosítható befektetésünk megtérülése. Szakértő segítségével körüljártuk, mely szempontokra érdemes figyelnünk, és milyen buktatókba szaladhatunk bele, ha napelemes rendszert telepítenénk a háztetőre.
Az elsők között fogja kiírni a magyar kormány a 2021-2027-es uniós ciklus terhére a lakosságnak szóló napelemes pályázatot a jövő év során és abban szociális szempontokat is fognak érvényesíteni, azaz nem minden régióban lesznek egységesek a támogatási feltételek, a pontos szabályok 2-3 hónap múlva jönnek – mondta el a Portfolio kérdésére ma Ágostházy Szabolcs.
Több mint ötszörös volt a túljelentkezés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által meghirdetett METÁR-pályázaton, amelyben megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésre kapható támogatás.