Az útépítők keresik a legtöbb pénzt az építőiparban - De mennyit kapnak a többiek?
Az átlagkereset az építőiparban elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, de az útépítők azért nem járnak rosszul.
Az átlagkereset az építőiparban elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, de az útépítők azért nem járnak rosszul.
Magyarország és Lengyelország uniós nagykövetei ma ellene szavaztak annak a kompromisszumos szövegnek, amelyet az unión belül kiküldött munkavállalók szabályozása terén végső változatban kidolgoztak, és a szavazáson több más tagállam tartózkodott - tudta meg lengyel PAP hírügynökség egy brüsszeli forrástól.
Jogerősen pert nyertek a Malév Zrt. f.a. dolgozói állammal szemben, így több mint 2 milliárd forintot ki kell fizetnie az alperesnek a volt dolgozók felé - számol be a mai bírósági döntésről a napi.hu.
A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását - javasolta hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az Európai Unióban 180 ezer olyan vállalat volt 2016-ban, amelyik gyorsan növekvő cégnek számított. Ezeknek a vállalatoknak a száma dinamikusan nőtt éves alapon, de a tagállamok között nagy különbségeket láthatunk. Magyarországon ezen vállalatok száma már nem nő gyorsan, viszont darabszámát tekintve az uniós átlag feletti.
Folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta az EU-ban, miután a gazdaság dinamikusan növekszik. A tagállamok között azonban nagy különbségeket láthatunk. Magyarország az élvonalban van, érdemes azonban az adatok mögé nézni.
Az összeszerelő üzemek vonzása helyett a magasabb hozzáadott értéket teremtő munkahelyek létrehozására kell törekedni a volt szocialista országoknak, miután az olcsó munkára épülő gazdasági modell véget ér. Ebben a váltásban az segíthet, ha minél többet fordítunk az oktatásra és a kutatásra, a Bloomberg összeállítása azonban úgy látja, ebben nem teljesít túl jól a régió. Ha mindez nem valósul meg, akkor a munkaerőhiányos környezetben gyorsan emelkedő bérek könnyen alááshatják a növekedés alapjait.
A foglalkoztatás növekedésével és a munkanélküliségi ráta csökkenésével számol a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss inflációs jelentése, ugyanakkor már az is látszik, hogy ennek megvannak a korlátai. Habár a bérek gyors - kétszámjegyű - növekedése fennmarad az idén, a foglalkoztatás növekedése 2020-ra leáll, egyszerűen azért, mert már nem nagyon lesz bevonható új munkaerő. Hasonló következtetésre jutott a Portfolio is közelmúltban bemutatott elemzésében.
Tavaly dinamikusan nőtt a foglalkoztatás, miközben egyre fokozódott a munkaerőhiány - olvasható ki a KSH részletes, a 2017-es évet feldolgozó tanulmányából. A munkaerőpiaci mutatók általános javulása ellenére a jelentős regionális különbségek nem csökkentek.
Határozatlan idejű sztrájkba kezdenek kedden a francia vasutasok a kormány reformja ellen, és az Air France légitársaság dolgozóinak egy része is munkabeszüntetést hirdet fizetésemelést követelve.
Három éve, hogy a McDonald's étteremlánc az Egyesült Államokban nagy visszhangot kiváltva bejelentette: dolgozói órabérét legalább egy dollárral a helyi minimálbér fölé emeli. A minimálbér folyamatos emelkedése miatt azonban úgy tűnik, a cég képtelen tartani a vállalását - számol be a Bloomberg.
Az Európai Unióban a dolgozó fiatalok (15-34 évesek) 29%-a rendszeresen dolgozik hétvégén is - derül ki az Eurostat felméréséből. A helyzet országonként nagyon különbözik, a lista egyik végén Magyarország található.
A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető - mondta Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője a Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok fórumsorozat szerdai budapesti záróeseményén, amelyről a szervezők tájékoztatták az MTI-t.
Dinamikusan növekedett a foglalkoztatás Magyarországon, miközben csökkent a munkanélküliek száma - derült ki a KSH friss, december-februári adataiból. Jó hír, hogy a foglalkoztatás növekedése az elsődleges munkaerőpiacnak köszönhető, hiszen csökken a közmunkások száma.
Egyre több áruház kezdte ostromolni a 300 ezres fizetési határt a fizikai munkát végzők körében a legjobban hiányzó munkakörökben - írja a Blokkk.com.
Lengyelország régiói a legjobban és a legrosszabbul teljesítők közé is be tudtak kerülni - derült ki az Eurostat NUTS2 régiókat összegző foglalkoztatási adataiból. Magyarország egy régiója bekerült a legnagyobb növekedést felmutatók közé.
Az elmúlt években nem volt nagyobb sikersztori a magyar gazdaságban, mint a foglalkoztatás rekordszintre emelkedése és a munkanélküliség dinamikus csökkenése. Hosszú ideje már egyértelműen az elsődleges munkaerőpiac a húzóerő, és olyannyira sokan találtak állást, hogy kezdünk kifogyni a "munkáskezekből". A Portfolio számításai szerint még hadra lehet fogni néhány százezer embert - amit a nyugdíjkorhatár emelése is segít a következő években -, de a csökkenő népesség miatt hamarosan egy áttörhetetlen falba ütközünk bele.
2017 utolsó negyedévében az egy munkaórára jutó munkaerőköltség 8,6%-kal nőtt, ez Románia és Bulgária mögött a harmadik leggyorsabb növekedési ütem volt az Európai Unióban - jelentette az Eurostat.
Magyarországon jelenleg is komoly különbségeket láthatunk a munkanélküliség és a keresetek tekintetében. Vannak megyék, ahol gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot láthatunk (Vas, Veszprém, Pest), miközben máshol 8% feletti munkanélküliséget (Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg) mértek. A nettó kereset több mint 100 ezer forinttal magasabb legjobban fizető régióban, mint a legrosszabbul teljesítő megyében. A munkaerőpiaci folyamatokat a KSH Fókuszban a megyék 2017 I-IV. negyedév című kiadványa alapján mutatjuk be.
Magyarországon rekordszintet ért el a foglalkoztatás, sokat csökkent a munkanélküliség, újra növekedésnek indultak a keresetek, és pl. a fiatalokat célzó munkaerőpiaci programok sikeresnek bizonyultak - mutatja be az Európai Bizottság friss elemzése, amely azt is megállapítja, hogy számos ponton további előrelépéseket kell elérni. A jelentős béremelkedésnek kedvezőtlen gazdasági hatásai is lehetnek, hiszen rontja az árversenyképességet, és egyes cégek a bérköltségek emelkedésére termelésük egy részének vagy egészének áthelyezésével is reagálhatnak. Az országban kevéssé támogatják a munkanélkülieket, ami jórészt az alacsony képzettségűeket érinti rosszul. De ha el is tudnak helyezkedni, akkor is alacsony bérre számíthatnak. A Bizottság kritikája szerint a közfoglalkoztatás nem hatékony, hiszen továbbra is kevesen tudnak hosszabb távon elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A szociális párbeszéd hiányára is felhívták a figyelmet.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.