munkavállaló

Délmagyar: Lázár János mindent elkövet azért, hogy a Continental ne kapjon kormányzati támogatást

Délmagyar: Lázár János mindent elkövet azért, hogy a Continental ne kapjon kormányzati támogatást

Tavaly november végén jelent meg a hír, hogy elbocsátások jönnek a Continental makói gyárában, a Népszava akkor azt írta, hogy az elbocsátásokról az üzem dolgozói a faliújságról szereztek tudomást, és a szakszervezet szerint a hazai munkavállalók elküldésével a külföldiek előtt nyitnák meg a lehetőséget. Ezeket az állításokat közleményben cáfolta a cég vezetése, amellyel december közepén Nagy Márton találkozott, most pedig Lázár János mondott véleményt a kialakult helyzetről a Rádió 7-nek nyilatkozva, írja a Délmagyar.

Szabályosan megrohamozták a magyarok az IKEA-t: megjöttek a számok

Szabályosan megrohamozták a magyarok az IKEA-t: megjöttek a számok

Az IKEA Magyarország a 2023-es pénzügyi évben 145 milliárd forint forgalmat ért el, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a három hazai áruházában 8,1 millió vásárlót fogadtak az előző évi 8 millió után - közölték a szerdai sajtótájékoztatón.

Vannak, akiknek már csak négy napot kell dolgozniuk egy héten

Vannak, akiknek már csak négy napot kell dolgozniuk egy héten

2024 a négynapos munkahét éve lehet a brit kis- és középvállalkozások körében – állítja egy napokban megjelent felmérés. Az utóbbi időszakban világszerte egyre jobban terjedő munkarend koncepciójának lényege, hogy azzal a cégek egyszerre tudják javítani a munkavállalók életminőségét, illetve a termelékenységüket. A rövidített munkarend hívei szerint a heti három nap egybefüggő szabadnapot kapó dolgozó elégedettebb, boldogabb, a munkája iránt elkötelezettebb munkavállalóvá válik, amivel jelentősen csökken a fluktuáció mértéke. Egy globális felmérés szerint viszont a munkavállalói elégedettség fokozásának nem feltétlen a négynapos munkahét bevezetése a legjobb módja. A munkaórák, munkanapok száma helyett ugyanis fontosabb szereppel bír a munkával kapcsolatos élmények minősége, amit úgy is lehet értelmezni, hogy az emberek többsége azonos fizetés mellett inkább dolgozik egy számára kielégítő, jó munkahelyen öt napot, mint egy rossz állásban négyet.

Egyre többen keresnek munkát Magyarországon

Egyre többen keresnek munkát Magyarországon

2023 végén is tartott még az év során tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás Magyarországon. Az utolsó negyedévben 20,9%-kal több pályázat érkezett a meghirdetett állásokra, mint az előző év azonos időszakában. Az ország két vármegyéjét leszámítva mindenhol nőtt a jelentkezések száma, a legnagyobb arányban Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyében – derült ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.

Négynapos munkahét bevezetésén gondolkodnak északi szomszédunkban

Négynapos munkahét bevezetésén gondolkodnak északi szomszédunkban

Hamarosan bevezetheti Szlovákia a négynapos munkahetet – jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico. A szlovák kormányfő kiemelte, hogy egyelőre csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás. A szakszervezetek támogatják az elképzelést, de a szlovák munkaadók felháborodtak - írja az Infostart.

Nem csitul a feszültség a Távol-Keleten, újabb országot ért el Peking dühe

Nem csitul a feszültség a Távol-Keleten, újabb országot ért el Peking dühe

A kínai külügyminisztérium kedden bekérette a Fülöp-szigetek pekingi nagykövetét, és figyelmeztette az országot, hogy „ne játsszon a tűzzel”, miután ifjabb Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki elnök gratulált Laj Csing-tö szombaton megválasztott tajvani elnök választási győzelméhez.

Itt van Lázár János bérajánlata a MÁV-Volán-dolgozóknak

Itt van Lázár János bérajánlata a MÁV-Volán-dolgozóknak

Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelési ajánlatot tett a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára - derül ki a MÁV közleményéből.

Érdekes adatok érkeztek: így használták a magyarok a SZÉP-kártyákat tavaly

Érdekes adatok érkeztek: így használták a magyarok a SZÉP-kártyákat tavaly

2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a Széchenyi Pihenő Kártyákra, amely negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott 354,7 milliárd forintos összeget. Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke, ugyanis 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP-kártyájára - ez 58%-kal volt magasabb, mint a 2022 decemberében feltöltött 52,4 milliárd forint - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből.

Ugyan miért kellene visszatérni az irodába? - Van, hogy még a vezetők sem tudják a választ

Ugyan miért kellene visszatérni az irodába? - Van, hogy még a vezetők sem tudják a választ

A tavalyi év világszerte sok munkavállaló számára a home office-ból az irodába való visszatérést (return to office – RTO), vagy legalábbis e két munkavégzési forma ötvözetét, a hibrid modell bevezetését hozta el. HR-szakértők szerint az idei évnek már arról kell szólnia, hogy a cégek miként töltik meg valódi tartalommal a hibrid modellt, és növelik ezzel a dolgozók termelékenységét, hogy az RTO-előírások bevezetése ne csupán azt jelentse, hogy heti meghatározott napra visszarendelik az alkalmazottakat az irodába, ahol lényegében ugyanazt a munkát végzik el, amit távmunkában is el tudnának.

Munkaidőn kívül is dolgozol? Te vagy a legrosszabb munkatárs!

Munkaidőn kívül is dolgozol? Te vagy a legrosszabb munkatárs!

Mindenkivel előfordult már, hogy a munkaidő lejárta után is még órákat kellett dolgoznia, hogy befejezzen egy határidős munkát. Egy friss felmérés szerint azokat a munkavállalókat, akik valamilyen külső kényszer (például a főnökük elvárásának való megfelelés) miatt a hivatalos munkaidőn túl is dolgoznak, 20%-kal alacsonyabb termelékenység jellemzi azokkal szemben, akik a munkaidő leteltekor abbahagyják a munkát. Azok is produktívabbak, akik rendszeresen tartanak szünetet a munkájuk közben szemben azokkal, akik pihenőidő nélkül dolgozzák végig a napot. A hat országban felvett felmérés szerint a legproduktívabban dolgozók olyan időbeosztási (time management) stratégiákat használnak, amelynél az egyes munkafeladatok elvégzéséhez meghatározott idősávot rendelnek a napi rutinjukban.

Miért nem nőtt nagyot a munkanélküliség Magyarországon?

Miért nem nőtt nagyot a munkanélküliség Magyarországon?

Miért nem nőtt a munkanélküliség világszerte, és miért látunk kedvező foglalkoztatási adatokat Magyarországon, ha a gazdaság gyengélkedett az elmúlt időszakban? Sokan feszegetik ezt a kérdést, ezért most utánajártunk, hogy pontosan milyen munkaerőpiaci folyamatok játszódnak le hazánkban.

A kirúgással való fenyegetés nem segít - Ha nincs home office, akkor sokan felmondhatnak

A kirúgással való fenyegetés nem segít - Ha nincs home office, akkor sokan felmondhatnak

A Covid-járvány 2020 márciusi kitörése óta eltelt közel négy évben a munkavégzés módja világszerte gyökeresen megváltozott a távmunka robbanásszerű elterjedésével. Sok vállalat alakította át munkaszervezési kereteit azzal, hogy lehetővé tette akár a teljes távmunkát, vagy a home office és az irodai munkavégzés keverékét, a hibrid munkát. A Covid-járvány lecsengése óta viszont egyre nő azon cégek száma, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy munkavállalóik bejárjanak az irodába. A még mindig feszesnek számító munkaerőpiacon azonban az irodai jelenléthez ragaszkodó cégek elveszíthetnek olyan szakembereket, akik akár fel is mondanak azért, hogy máshol továbbra is részben vagy egészben távmunkában dolgozhassanak. Mára ugyanis a fizetés és a karrierépítés mellett a munkavégzés módjának rugalmassága is egyre inkább a munkahelyváltás fő okává vált.

Az idénymunkások miatt indult eljárás Magyarországgal szemben

Az idénymunkások miatt indult eljárás Magyarországgal szemben

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Csehország, Franciaország, Horvátország, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria és Lengyelország ellen az idénymunkásokról szóló 2014/36/EU irányelv rendelkezéseinek nem megfelelő vagy hiányos átültetése miatt - közölte a testület.

A hazai cégek negyede ad év végi jutalmat a dolgozóinak

A hazai cégek negyede ad év végi jutalmat a dolgozóinak

A versenyszférához sorolt hazai cégek negyede (26%) tervez év végi jutalmat osztani a munkavállalóinak – elsősorban a nagyobb, a külföldi (rész)tulajdonú, valamint az ipari és kereskedelmi cégek körében elterjedt ez a gyakorlat. Azok a cégek, melyek élnek a karácsonyi jutalmazás eszközével, túlnyomó többségében (83%) pénzbeli bónuszt (is) adnak az alkalmazottaknak.

Majdnem annyit keresnek az idősek, mint a fiatalok Amerikában

Majdnem annyit keresnek az idősek, mint a fiatalok Amerikában

A Pew Research Center jelentése szerint az 1980-as évek vége óta csaknem megduplázódott a nyugdíjkorhatáron túl dolgozó amerikaiak száma, miközben a bérkülönbségek csökkentek. Ez azt eredményezi, hogy mára az idősebb amerikaiak is közel annyit keresnek, mint fiatalabb munkatársaik – írja a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.