Elfogadta a román képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet.
Mióta ilyen instabil a gazdasági környezet, a nők még kevésbé merik jelezni, ha munkahelyükön visszaéléssel, zaklatással, helytelen bánásmóddal szembesülnek. Egyébként is tetemes hátrányuk a munkaerőpiacon az elmúlt években csak még nagyobb lett.
A magyar munkavállalók 21 százaléka elkötelezett a munkája, munkahelye iránt. Bár a ráta alacsonynak tűnhet, az alig marad el a globális átlagtól (23%), és jóval meghaladja az európai mutatót (13%) – derül ki a globális munkaerő helyzetéről szóló éves Gallup-jelentéséből. A felmérés szerint a magyarok mintegy harmada érzi stresszesnek magát a munkahelyén, továbbá közel felük úgy gondolja, hogy most megfelelő az időszak új állás kereséséhez.
Vajon tényleg akkora katasztrófa, ha az embernek megszűnik a munkahelye? Lehet-e pozitívan tekinteni arra a helyzetre, amikor egzisztenciális biztonságunk meginog? Megváltozhat-e az emberek hozzáállása a kirúgásokhoz?
Szinte már nincs is olyan munkahely, ahol az alkalmazottak ne használnának valamilyen mesterséges intelligenciát. A legnépszerűbb eszköz a szöveggeneráló ChatGPT, egy meggondolatlan felhasználó viszont akár szigorúan őrzött vállalati titkokat is kiszivárogtathat rajta keresztül. Ez azért óriási probléma, mert a chatbot egy másik beszélgetés során váratlanul "kikotyoghatja" az érzékeny információkat. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen kockázatai vannak a munkahelyi chatbotozásnak, és hogy védhetjük ki ezeket a kellemetlen baleseteket.
A Goldman Sachs további létszámleépítéseket tervez a kihívást jelentő gazdasági környezet miatt, és mindemellett még a kereskedési bevételek 25%-os csökkenésére is figyelmeztetett az elnök- számol be a hírről a Reuters.
Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint.
A kormánynak gyorsabban kell dolgoznia a mesterséges intelligencia szabályozásán, amely több lehetőséget rejt magában az emberiség javára, mint bármely más, azt megelőző találmány - mondta Brad Smith, a Microsoft elnöke a CNN tudósítása szerint.
A brit védelmi minisztérium úgy tudja, egyre több, állami hátterű orosz üzleti csoport kéri azt a Kremltől, engedélyezze a hatnapos munkahetet – számol be a hírről a Sky News.
A CNBC-nek nyilatkozott az Amazon egyik felsővezetője, aki elárulta, az óriásvállalat a későbbiekben a mesterséges intelligenciát használva felgyorsítaná a csomagok kiszállítását.
A rugalmas munkaidő, illetve a munkavégzés helyének rugalmas megválasztása világszerte létfontosságú tényező a munkavállalók legalább fele számára - derült ki az Ericsson felmérésből, amelynek megállapításairól pénteken tájékoztatták az MTI-t.
A visszaeső ügyletkötések, illetve a recessziós félelmek miatt további költségcsökkentési lépésekről döntött a Morgan Stanley, ennek keretében újabb 3000 embert bocsáthat el a nagybank – számol be a hírről forrásaira hivatkozva a Bloomberg.
Folyton számon kérnek, ellenőriznek? Félreérthetően, következetlenül és agresszívan kommunikálnak, hárítják a felelősséget? Kiszámíthatatlanul és aránytalanul osztják el a munkaterheket a kollégák között? Mindig másokra mutogatnak, ha egy-egy döntésük rosszul sül el, és elérhetetlenek, ha krízisszituáció adódik? A rossz főnökök számos megjelenési formában keserítik meg beosztottjaik életét, rombolják a szervezet hatékonyságát, amelyben ténykednek. Bemutatjuk, hogy honnan ismerszik meg a rossz vezető, és mit tehetünk, ha a csapdájába kerültünk.
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Egy húszas éveiben járó, fegyverrajongó fiatal szivárogtatta ki az amerikai-ukrán haditerveket tartalmazó titkos dokumentumokat, melyek napok óta a nemzetközi médiában keringenek – írja a Washington Post.
A dolgozóknak kiküldött köremailben tudatta a Google pénzügyi vezetője, Ruth Porat, hogy a vállalat megszorításokat tervez a munkavállalói szolgáltatások terén – írja a CNBC.
A legfrissebb hírek szerint 20-30%-os leépítés vár a Credit Suisse UBS általi felvásárlásával létrejött bank alkalmazottaira. A jelentések szerint a bank mintegy Svájcban 11 ezer, világszerte akár 36 ezer munkahelyet szüntethet meg, és a bank amerikai befektetési részlegének munkahelyei is érintettek lesznek - számolt be több svájci napilap.
A bérek könnyebb összehasonlítása és a különbségek láttatása érdekében egy új uniós jogszabály nyilvánossá teszi az uniós cégek bértábláit. Az Európai Parlament fő célja, hogy a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget eltüntesse, de minden munkavállaló átláthatóbban dönthet majd új munkahelyéről, valamint jogait is könnyebben érvényesítheti majd. A szabályok Magyarországra is érvényesek lesznek.