Az Európai Bíróság kedvező ítéletet hozott ma az Európai Bizottság és a Mol között régóta fennálló jogvitában a hazai olajtársaság szempontjából - írja a Reuters. Ez azt jelenti, hogy a Bíróság elutasította a Bizottság korábban hozott döntését, miszerint a Mol tiltott állami támogatásban részesült. A döntés a Mol számviteli eredményét átmenetileg megemelheti.
A horvát kormány ülésére előterjesztett dokumentumok szerint három vállalat kapja meg a jogot a Dráva folyó mentén és a kelet-szlavóniai térségben lévő hat szárazföldi olaj- és gázlelőhely feltárására és kitermelésére.
A héten pont kerülhet a Mol és az Európai Bizottság között régóta húzódó ügyre, melynek lényege, hogy az EU szerint a hazai olajtársaság tiltott állami támogatásban részesült. Az összeget tekintve több mint 100 millió euróról van szó, ezt azonban a Mol korábban már befizette.
Az elmúlt kereskedési napok kevés izgalmat hoztak a nagypapírok piacán. A fontos támaszok és ellenállások jól funkcionáltak, így az árfolyamok kivétel nélkül sávban kezdnek mozogni. A kisebb papírok közül viszont van olyan, amiben a mostani árszinteken lehet fantázia.
A Molra érdemes lesz figyelni a kereskedés zárószakaszában, ugyanis mától csökken az MSCI Magyarország indexben lévő súlya. Az indexkövető alapok már reagáltak erre a változásra, az ETF-ek viszont csak ma lendülhetnek akcióba.
Komoly belpolitikai vitát váltott ki Horvátországban a Bild am Sonntag napokban megjelent cikke, mely szerint Horvátország lesz a következő Görögország. A lap a MOL-INA-ügyre is kitért a cikkben.
A háromnapos pihenő után kedden visszatér az élet a magyar részvénypiacra, ahol a befektetői figyelem a nagypapírokra szegeződhet. Közülük az OTP és a Richter okozhat nagyobb izgalmakat a héten a technika képük alapján. A bankpapír esetében az lesz a kérdés, hogy kitart-e az 5 500 forintos támasz, míg a hazai gyógyszercég árfolyama könnyen nekimehet az erős ellenállásnak számító 4 800 forintos zónának.
Megemelte a Mol részvényekre adott célárfolyamát a Wood elemzője, mely így a korábbi 11 000 forintról 13 200 forintra emelkedett. Miután azonban az új célár is jelentősen alulmúlja a piaci árfolyamot, a papírokat eladásra javasolja.
A magyar részvénypiacon január közepén indult ralinak köszönhetően az összes hazai nagypapír árfolyama jelentősen erősödött, a MOL, a Magyar Telekom, az OTP és a Richter is remek formában volt. A blue chipek grafikonjait vizsgálva kivétel nélkül elmondhatjuk, hogy a rövidtávú trend emelkedő, az árfolyamok az 50 napos mozgóátlagok felett tartózkodnak és olyan (korábban erős ellenállásként működő) szintekhez értek, amelyek leküzdése rendre kudarcba fulladt.
Új bolthálózatot indít benzinkútjain a Mol, az üzletek Fresh Corner néven futnak majd. A cél, hogy akár a mindennapi bevásárlást is el lehessen itt intézni - írja az Index. A benzinkutak üzleteinek a vasárnapi boltzár bevezetése nagy lendületet adott, amire a Mol is rásegített a termékkínálatának bővítésével.
A bankbetéteken lényegében nem lehet pénzt keresni, és az állampapírok is egyre alacsonyabb hozamot kínálnak a befektetőknek, így egyre vonzóbbnak tűnnek a hazai részvények az osztalékhozamok szempontjából. Az alábbiakban ezt a témát jártuk kicsit körül, vizsgálódásaink főbb megállapításai a következők:
A 4 vezető tőzsdei cég a tavalyi évi osztalékokkal 1-3 százalékos osztalékhozamot kínál
Ez elsőre nem tűnik soknak, azonban a német és az amerikai nagyvállalatok osztalékhozamával így is versenyképes
Különbség viszont az osztalékhozamok és a hosszú benchmark államkötvények közti különbség, a hazai blue chipek itt lemaradásban vannak
Ha időben kicsit kitekintünk, akkor a magyar cégek is jobb fényben tűnnek már fel: az elemzők mindenütt az osztalékfizetések emelkedésével számolnak
A kisebb hazai tőzsdei cégek között ugyanakkor találhatunk olyanokat, melyek már most is a hosszú állampapíroknál magasabb hozamot kínálnak.
A MOL 2015. április 16-án megtartott éves rendes közgyűlése a 2014-es üzleti év tekintetében 50 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalékfizetés részleteit a 2015. május 5-én megjelent hirdetményben tették közzé.
Tegnap zajlott le az MSCI májusi féléves index-felülvizsgálata, ami az MSCI Magyarország index összetételét ezúttal sem érintette, ezt továbbra is 3 papír alkotja, az OTP, a MOL és a Richter. Ami viszont lényeges változás, hogy a MOL közkézhányada 5 százalékponttal csökkent, ami az indexben lévő súlyát is csökkenti majd június 1-től. Mindez szerepet játszhat abban, hogy a MOL 2 százalékos mínuszban van.
A horvát legfelsőbb közigazgatási bíróság helybenhagyta a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének (HANFA) piacfelügyeleti eljárásban hozott döntését, amely szerint a Mol Nyrt. 2010 végén és 2011 elején manipulálta a tőkepiacot annak érdekében, hogy megszerezze az INA részvényeit, és egyben elutasította a magyar olajipari vállalatnak a határozat ellen benyújtott keresetét - írja az MTI.
A MOL negyedéves gyorsjelentését követően a UBS is átvizsgálta modelljét, aminek következtében a részvényekre vonatkozó célárfolyamot 15 000 forintra emelte. Az ajánlás semleges.
Újabb akvizíciókat tervez a MOL, hogy tovább erősítse pozícióját a közép-európai kiskereskedelmi piacon, miután az erős gazdasági növekedésnek köszönhetően várhatóan tovább növekedhet az üzemanyagok iránti kereslet - mondta Horváth Ferenc, a MOL finomítási üzletágának vezetője a Reutersnek.
Ma hajnalban tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a MOL, mely kedvező képet mutat az elemzői várakozásokkal összevetve, a társaság a fontosabb eredménysorokon szinte kivétel nélkül felül tudta teljesíteni az előrejelzéseket.
A beszámoló főbb pontjai:
A tovább zuhanó olajár betett a kutatás-termelésnek, amit a növekvő kitermelés, az alacsonyabb kitermelési költség és a gyengébb forint sem tudott ellensúlyozni
Kurdisztánban csökkent a kitermelés
A finomítás viszont megtáltosodott, a jövedelmezőség javult, a finomítói termelés nőtt, ahogy a kiskereskedelmi értékesítés is, a petrolkémia pedig szárnyra kapott
A gáz szegmensben is magasabb profitot ért el a MOL
Az iparágban kiemelten figyelt EBITDA közel 50 százalékkal emelkedett
A negyedévben nem voltak egyszeri tételek (a bázisidőszakban viszont igen), a riportált EBITDA 21 százalékkal emelkedett
A pénzügyi sor szinte a teljes üzemi profitot elvitte, főként a hitelek, vevők és szállítók időszak végi átértékelésének vesztesége miatt
A 12 havi gördülő egy részvényre jutó eredmény tovább csökkent
Az eladósodottság emelkedett, de így is bőven a komfortzónában van
A gyorsjelentés alapján pozitív reakcióra számítunk a részvényeknél, persze fontos azért kiemelni, hogy az árfolyam az utóbbi hónapokban igen sokat emelkedett. A papírok számára a kedvező negyedéves eredmények mellett erősítő tényező lehet az értékeltség is, a jelenlegi szinteken is még alulértékeltnek tűnnek a profitnövekedési kilátások fényében. Egyedül talán a kurdisztáni kitermelés alakulása okoz bizonytalanságot, kérdés, hogy a mostani visszaesés mellett is sikerül-e hozni a korábban adott kitermelési várakozásokat.
A cseh EPH indikatív ajánlatot tesz az Enel tulajdonában lévő, a Szlovák Villamos Művekben (SE) lévő 66 százalékos részvénycsomagjára, melyre a Reuters értesülése szerint a MOL és az MVM közös szlovák leánya is indikatív ajánlatot tett.
Meglehetősen erős negyedévről számolhat be a MOL hamarosan érkező gyorsjelentésében, annak ellenére, hogy az olajár az idei év első három hónapjában tovább esett: az iparágban kiemelten figyelt, egyszeri tételektől megtisztított EBITDA 40 százalékkal emelkedhetett az általunk begyűjtött elemzői várakozások alapján. A húzóerőt ismét a finomítás-kereskedelem jelenthette, ahol a profit több mint háromszorozódhatott. Ez utóbbit segíthette a TVK is, melynek számait külön már nem fogjuk megismerni. A MOL holnap hajnalban teszi közzé beszámolóját.
A Mol-csoport kedden megnyitotta első Mol töltőállomását Prágában; a csoport tulajdonában lévő Lukoil és a Slovnaft benzinkutak folyamatos márkanévváltásának eredményeként további, mintegy 80 benzinkút megnyitását tervezi idén a magyar olajipari vállalat a cseh piacon.