"Nagy-Britannia nem áll készen rá, hogy október végéig kilépjen az Unióból" - ez olvasható egy kiszivárgott bizalmas brit kormányanyagban. A hír kínosan érinti a May miniszterelnök utódlásáért kampányoló jelölteket - számol be az Infostart.
Kis többséggel elvetette szerdán a londoni alsóház azt az ellenzéki kezdeményezést, amely a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényalkotási javaslat megtárgyalására és szavazására biztosított volna parlamenti időt.
A rákkutatás- és gyógyítás területén nagy jelentőségűnek nevezte a Budapesten megalakult Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémiát az emberi erőforrások minisztere.
Az üzemanyagárak, a villamosenergia és a használt gépkocsik árának csökkenése csaknem teljesen ellensúlyozta az élelmiszerek drágulását, ennek következtében májusban havi szinten alig emelkedtek a fogyasztói árak, éves összevetésben pedig lassult az infláció az Egyesült Államokban.
Míg 2012-ben a magyarok 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, addig 2017-ben már 57 százalékuk - tudtuk meg az Union Biztosító felméréséből. Ráadásul a környező országokhoz képest többet költünk egészségügyre saját zsebből: átlagosan a bevételeink 4 százalékát. Az egészségbiztosítással rendelkező ügyfelek száma a teljes piacot tekintve meghaladja a 300 ezer főt.
Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.
Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írta szerdai kiadásában a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, amelynek egyik célja az iskolaigazgatók nagyobb anyagi megbecsülése, hogy vonzóbbá váljon az intézményvezetői pálya - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közleményben azt írták, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, felhatalmazást ad a kormánynak, hogy az intézményvezetőknek további pótlékot és ösztönzési kereset-kiegészítést állapítson meg. Közölték, a módosítások másik célja a gyermekek, tanulók előmenetelének támogatása.
Szerdán életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés ma 0 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.
Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban - közölte a cseh média. A legtöbben Morvaország legnagyobb városában, Brünnben gyűltek össze, ott mintegy hatezren demonstráltak. Más településeken jellemzően néhány száz fős tiltakozások voltak.
Európának tárgyalnia kell Oroszországgal, "stratégiai párbeszédet" kell folytatnia vele - közölte Emmanuel Macron francia elnök az RTS svájci közszolgálati tévében kedd este sugárzott interjújában. A francia elnök arról is beszélt, hogy támogatná Angela Merkel német kancellár megválasztását az Európai Bizottság elnökévé, amennyiben neki ilyen szándékai lennének.
Donald Trump ellenzi, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátorokat alkalmazzon, és így kémkedjen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető után. Az amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva beszélt erről, arra reagálva, hogy a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap előző nap azt írta: a CIA informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában. Az újság úgy értesült, hogy Kim Dzsong Nam 2017 februárjában - amikor megölték - azért utazott a délkelet-ázsiai országba, hogy találkozzon a CIA-beli kapcsolattartójával, de feltehetően nem ez volt útjának egyetlen célja.
Júliustól 2 százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, valamint ahhoz kapcsolódóan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat érintő része - az erről szóló előterjesztést kedden egyhangúlag támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A Theresa Mayt váltó új brit kormányfő sem tárgyalhatja újra az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételrendszerét rögzítő szerződést - figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke a Politico brüsszeli hírportálnak adott keddi interjújában.
Trump keményen játszott, de ezúttal nyert: Mexikó maga lesz a fal, értékelte országa kényszerű vállalásait egy elemző. A mexikói intézkedésekért cserébe az USA felfüggeszti a váratlanul bejelentett, októbertől 25 százalékosnak tervezett büntetővámot a déli szomszédjától érkező termékekre. A fenyegetésnek az USA-ban is minimális volt a támogatottsága, és valóra váltása könnyen vissza is üthetett volna. De a választási küzdelemnek nekifutó Trump legfontosabb ígéretei közül eddig éppen a Mexikón keresztül érkező illegális migráció megállítása áll gyengén, persze ennek igazi megoldásához a közép-amerikai országok válságainak kezelésére lenne szükség.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában - értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap. A tekintélyes amerikai újság azt írja hétfőn megjelent számában egy meg nem nevezett személyre hivatkozva, akinek tudomása van minderről, hogy Kim Dzsong Nam és a CIA között "volt kapcsolat", de sok részlet erről nem ismert.
Prokopisz Pavlopulosz görög államfő jóváhagyta hétfőn Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek a parlament feloszlatására irányuló kérését, megnyitva ezzel az utat az előrehozott választások előtt.