Letette esküjét az olasz államfő
Giorgio Napolitano hétfő délután a római parlament előtt letette az elnöki esküt, majd elmondta második mandátuma beiktatási beszédét.
Giorgio Napolitano hétfő délután a római parlament előtt letette az elnöki esküt, majd elmondta második mandátuma beiktatási beszédét.
Többen és könnyebben csatlakozhatnak az Otthonvédelmi Akcióterv részét képező NET-programhoz, miután az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előterjesztését a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.-vel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról - közölte a fejlesztési tárca.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség megkezdte az egyeztetéseket, közölték ma a felek. Az egyeztetéseket vezetői és szakmai szinten is folytatják, a cél a gazdasági növekedés beindítása, a foglalkoztatottság növelése úgy, hogy a hazai pénzügyi rendszer ehhez minél nagyobb segítséget tudjon nyújtani.
Márciusban a várt emelkedést helyett 0,6 százalékkal csökkent a használtlakás eladások száma az Egyesült Államokban - jelentette a NAR. A márciusi visszaesés ellenére a jelenlegi helyzet sokkal jobb az egy évvel korábbinál.
Az előzetes adatoknak megfelelően márciusban 154 milliárd forintos hiányt hozott össze az államháztartás az önkormányzati alrendszer nélkül. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délután közzétett részletes tájékoztatójából fény derül arra, hogy az egyes adónemekből mekkora bevétel érkezett az év első három hónapjában. A kiemelten figyelt pénzügyi tranzakciós illetékből március végéig 27,5 milliárd forintnyi bevétel folyt be a büdzsébe, ami az időarányosan tervezett felét éri el.
Várhatóan újabb negyed százalékponttal, 4,75 százalékra csökkenti alapkamatát keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a londoni elemzői közösség többségi előrejelzése szerint. Van ugyanakkor olyan vélemény is a Cityben, amely nem zárja ki a nagyobb mértékű, 0,50 százalékpontos csökkentést sem.
Giorgio Napolitano eskütételét háttérbe szorítják a hétfői olasz sajtóban a kormányalakítást kísérő találgatások, amelyek szerint az államfő akár már szerdán kinevezheti az új olasz miniszterelnököt.
Hétfői publikációja során az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 1,9%-os GDP-arányos deficitet jelzett Magyarország számára a 2012-es évre. Ez még a kormány által becsültnél is kedvezőbb adat. Magyarország ezzel egyébként a hetedik helyen végzett (Finnországgal együtt) a 27 uniós tagállam között. Az Európai Bizottság önmagában nem kommentálja ezt az adatot, az átfogó értékelésre két hetet várni kell még.
Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is, ezzel megtört a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének fél éve tartó emelkedése. A GKI-Erste konjunktúraindex az előző havi -18,5 pontról -21,7-re süllyedt.
A következő napokban fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból és az eurózónából, többek között napvilágot látnak az első negyedéves, amerikai GDP-statisztikák. A hazai eseménynaptárból a monetáris tanács holnapi kamatmeghatározó ülését érdemes kiemelni. A hét második felében kamatmeghatározó ülést tartanak Japánban is.
Az aranynál csak mérsékelten nőtt, az ezüstnél viszont több mint duplájára ugrott múlt keddről e hét keddre a spekulatív szereplők nettó vételi pozícióinak száma - derült ki az amerikai nyersanyagpiaci határidős tőzsdefelügyelet (CFTC) péntek este közzétett adataiból. A statisztika többek között azért érdekes, mert hétfőn volt minden idők legnagyobb egynapi zuhanása az arany piacán (ami az ezüstöt is kiütötte), és ez amellett következett be, hogy az általában erős árbefolyásoló erővel bíró spekulatív szereplők növelték kitettségüket a két nemesfém piacán.
Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten. A pártot vasárnap hozták létre az alapító okirat megalkotásával, a párt elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálffy G. István újságíró és Kajdi József jogász.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről, svájci partnerével pedig a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban vezetett magyar számlákról kért felvilágosítás ügyéről tárgyalt Washingtonban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a két pénzügyi világszervezet tavaszi gyűlése alkalmából tartózkodik az amerikai fővárosban.
Romhányi Balázs a Portfolio.hu írása kapcsán részletesen értekezik az előrejelzések jelentőségéről és annak aspektusairól. Írásában többször megemlíti az önkormányzati hiány váratlan javulását 2012-ben, hozzá kell azonban azt tenni, hogy nem ez az első eset, amikor az önkormányzatok meglepetést okoznak. Az önkormányzatok hiánya a mai napig fekete-dobozt jelent mind a kormányzat, mind pedig államháztartási folyamatok elemzői számára, mivel nem adottak azok az eszközök, amellyel az önkormányzati hiány kontrollálható és ezzel tervezhetővé válna.
A bankunió mielőbbi létrehozásának és a közpénzügyek rendbetételének fontosságát hangsúlyozták a világ gazdasági nagyhatalmainak Washingtonban találkozó, pénzügyi vezetői. A fiskális konszolidáció kapcsán külön említették az Egyesült Államokat és Japánt.
Giorgio Napolitano leköszönő olasz államfő szombaton közleményben jelentette be, hogy elfogadta a pártok felkérését, tisztségében marad a sikertelen államfőválasztás után.
17,3 százalékos lehetett a be nem jelentett jövedelmek aránya 2010-ben az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzése szerint. Országon belül azonban tetemesek a különbségek. Legfehérebbek az ország legmagasabb jövedelmű térségei, visszafelé azonban nem igaz az összefüggés, nem ott a legmagasabb az eltitkolt jövedelem aránya, ahol a legalacsonyabbak a jövedelmek. 174 magyarországi kistérségből mindössze hatban egyszámjegyű a be nem jelentett jövedelmek aránya.
Bár a kéthetes MNB-kötvény betétté átalakításával valóban ki lehetne szorítani bizonyos külföldi bankokat a jegybank irányadó eszközéből, de ezt egyrészt könnyen ki lehetne kerülni, másrészt a lépés eleve nem mérsékelné kéthetes eszköz piaci állományát. Így a jegybank kamatvesztesége sem csökkenne tőle, azaz nem javulna a működési eredménye és emiatt ez a lépés önmagában a túlzott deficit eljárás alóli kikerülésben sem segítene.
A hét második felét stagnálással, érdemi elmozdulás nélkül mozogtak a finomított termékárak, így ismét legfeljebb a forint erősödése szolgálhatna az autósok örömére. Az árcsökkentésben azonban korántsem lehetünk biztosak, hiszen már a múlt héten is csupán a forint mozgása miatt kellett volna mérsékelten árat csökkenteni a MOL-nak ez azonban elmaradt. A dízel és a benzin esetén is legfeljebb 2-3 forintos árcsökkenés képzelhető el meglepetést azonban az árak szinten tartása sem okozna.
Tilos lesz az orosz parlamenti képviselőknek és állami tisztségviselőknek külföldi bankszámlákon tartani a pénzüket - erről döntött a duma pénteken. Az orosz törvényhozás alsóháza második olvasásban elfogadta a Vlagyimir Putyin, valamint parlamenti képviselők által benyújtott törvényjavaslatokat tartalmazó jogszabálycsomagot.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.