makrogazdaság

Meglepetést jelent be holnap Varga (2.)

Jobban alakultak a tavalyi költségvetés számai a várakozásoknál - olvasható ki a Nemzetgazdasági Minisztérium holnapi sajtótájékoztatójának meghívójából. Ezek szerint megtették hatásukat Varga Mihály kiigazító csomagjai.

Az euró a lettek mezejére lépett

Lettországban ma már eurót vesznek ki az emberek az automatákból, de a többség ennek mégsem örül, ugyanis jelentős áremelésektől tart. A pénzügyminiszter hatalmas eredménynek tekinti az euróra való átállást, de az országa még mindig nem érte el a válság előtti kibocsátási szintjét.

Lázár: Még nem biztos a harmadik rezsicsökkentés

Azért kellett a jegyzők hatáskörébe utalni a társasházak törvényességi felügyeletét, hogy mindenhol érvényesüljön a rezsicsökkentés - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi Rádió7 Napraforgó című műsorában. Lázár János hozzátette, hogy a kormány 2014-ben harmadjára is mérsékelné a háztartások kiadásait, de ennek több feltétele van.

Gyorsul a német feldolgozóipar - zuhan a francia

Hét hónapja nem szûkült olyan gyors ütemben a francia feldolgozóipar, mint decemberben, míg a német adatok két és fél éves rekordot állítottak - derült ki a Markit mai beszerzésimenedzser-indexekre vonatkozó felülvizsgált közléséből. A francia index értéke 47 pontig esett a novemberi 48,4-es szintjéről, míg a német adatok 54,3 pontot mutatnak, ami az előzetes értékénél is jobb. Ezek eredőjeként az eurózónás index a vártnak megfelelő bővülést mutatja, 52,7 ponttal.

Még mindig 80% felett az adósságráta (4.)

Tavaly a harmadik negyedév végén 80,2% volt a GDP-arányos államadósság - többek között ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzügyi számlák statisztikájából. Az adatok több érdekes jelenségre is rávilágítanak. A válság során megtépázott népszerűségű befektetési jegyek állománya történelmi csúcsra emelkedett. Hiába vettek fel sok hitelt a vállalatok, a finanszírozási képességük sosem látott csúcsra ugrott.

Stagnálásra esett vissza a magyar feldolgozóipari index

50,2 pont volt decemberben a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke - jelentette a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. Jelentésük szerint a mostani decemberi érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát és a hosszú távú átlagot is. Kettő kivételével csökkentek a részindexek novemberhez képest.

Varga már nem aggódik az alacsony infláció miatt, sőt!

Nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte Varga Mihály az MTI-nek adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter az alacsony infláció miatt sem aggódik.

Kevésbé optimista a kínai feldolgozóipar

Novemberhez képest enyhén csökkent a kínai feldolgozóipar optimizmusa. Az HSBC feldolgozóipari indexének értéke 50,8 pontról 50,5 pontra esett vissza, ami háromhavi mélypontbak számít.

Hogy állunk Európához képest a válságban?

Az Európai Unióban a válság kirobbanása óta a lengyel és a szlovák gazdaság teljesített a legjobban, a görög mellett pedig a horvát és a lett gazdasági visszaesés a legnagyobb. Ez is mutatja, hogy a kelet-közép-európai régió alaposan szétzilálódott a válság előtti helyzethez képest. A 2007-hez viszonyított kép alapján a magyar gazdaság is a nagyobb visszaesők közé tartozik, sőt, azok közé sorolható, akik az előrejelzések szerint 2015-re sem érik el a krízis előtti gazdasági teljesítményt.

Így adózunk 2014-ben

A járulékokra is kiterjesztik a családi adókedvezményt, 5% lesz a sertésáfa, magasabb adózást választhatnak a kisadózók magasabb társadalombiztosításért, hosszabbodik a fordított áfa a gabonáknál. Összeszedtük a főbb 2014-es adóváltozásokat.

Fontos adatok érkeztek az USA-ból

A legnagyobb amerikai városokban tovább drágultak az ingatlanok, ami a fogyasztói bizalom erősödésével együtt bizakodásra adhatna okot, az év végi öröm azonban mégsem lehet felhőtlen, hiszen romlottak a feldolgozóipar kilátásai.

Itt a negatív adó!

A családi adókedvezmény 2014. január 1-től érvényes kiterjesztésével a három gyerekes, 300 ezer forint vagy az alatti bruttó jövedelmű családok nettó jövedelme közel 21 százalékkal emelkedhet, az e fölötti jövedelmű családoknál a növekmény egyre csökkenő. Az egy- illetve kétgyerekes családoknál pedig leginkább a részmunkaidőben dolgozó egykeresős családok érezhetnek majd keresetnövekményt. Most először történik, hogy a gyermeket nevelők több adókedvezményt kaphatnak vissza, mint amennyi adót befizetnek, a kedvezményt az egészségügyi és nyugdíjjárulékból érvényesítik majd, de a társadalombiztosításuk nem csökken emiatt.

Már van ötlet, hogy mi történik a kiskereskedelemben

Ha elhárítjuk azokat a módszertani nehézségeket, amelyek az adatok értelmezésének akadályát képezik, akkor megállapítható, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulásában
lassú élénkülés jelei rajzolódnak ki - így összegezhető a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek véleménye, akik megpróbálták kihámozni a meglehetősen furcsa számok mögötti trendet.

Mitől nőttek a beruházások?

2013 harmadik negyedévében a versenyszférában az ágazatok korábbinál szélesebb körében volt megfigyelhető a beruházási kereslet emelkedése. A beruházások bővülése a keresleti kilátások fokozatos javulása mellett egybeesett a Növekedési Hitelprogram (NHP) első fázisának időszakával. A Magyar Nemzeti Bank közelmúltban megjelent inflációs jelentésében a rendelkezésre álló makrogazdasági információkat felhasználva következtetett a program elsődleges beruházás-növelő hatásaira, és a következő negyedévek beruházási keresletét alakító tényezőkre.

Felforgatta mindennapjainkat az MNB (TOP 10 sztori - 1.)

Minden korábbi várakozáson túlmenő kamatcsökkentési sorozat, óriási átalakulás a lakossági megtakarítási piacon, és sok százmilliárdos hitelpiaci élénkítés - ezek mind-mind a Magyar Nemzeti Bank háza tájáról kiindult folyamatok voltak idén, amelyeknek összefoglaló története a Portfolio.hu szerkesztőségének megítélése szerint megérdemli a legfontosabb idei gazdasági-pénzügyi sztori címet. A történethez persze az is hozzátartozik, hogy bár új jegybankelnökként Matolcsy György gyökeres fordulatot ígért a monetáris politikában, de végül ez túlzásnak bizonyult, ahogy a váltással kapcsolatos félelmek is. Maga az átállás azonban nem volt zökkenőmentes, amely többek között abból is látszott, hogy amikor Matolcsy túlmerészkedett a szakértői stáb által megtámogatott kereteken, akkor teljesítménye jócskán visszaesett.


Úsznak az adósságban a kínai önkormányzatok

Most kezd körvonalazódni, hogy valójában mekkora a baj Kínában. A 2008-as válságot sikerült elkerülni, cserébe viszont az önkormányzatok teljesen eladósodottak.

Bizakodók a német exportőrök

2014 rekordév lehet a német exportszektor számára - véli a német kereskedelmi szövetség. Számításaik szerint a kiviteli volumen akár három százalékkal nőhet az ideihez képest.

Újabb biztató jel az amerikai ingatlanpiacról

Novemberben a várt egy százalék helyett 0,2 százalékkal nőtt a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami a kereslet élénkülésére utal. Az elmúlt fél évben november volt az első olyan hónap, amikor emelkedett az eladások száma.

Micsoda meglepetés! Enged a minisztérium pénztárgép-ügyben

A hazai kisvállalkozók segítése érdekében a nemzetgazdasági miniszter módosítja a pénztárgép támogatási rendeletet, ezért a vállalkozók jövőre is csökkentett áron juthatnak pénztárgéphez - áll a minisztérium közleményében. Eszerint az állam eláll attól a korábbi feltételétől, hogy a gépenkénti 50 ezer forintos támogatást csak azoknak biztosít a kasszacseréhez, akik azt december 31-ig végrehajtják. A miniszter az adatkapcsolat tekintetében döntött a rögzített hatósági ár bevezetéséről is, amely lényegesen csökkenti a kereskedők, a vendéglátó iparban dolgozók online pénztárgéppel kapcsolatos üzemeltetési költségeit.

Bajba kerülhetnek a nyugati divatcégek

A kambodzsai ruhagyárak többségében szünetel a termelés, a munkások ugyanis magasabb béreket követelnek. A kambodzsai gyárak az amerikai és az európai divatcégek legjelentősebb beszállítói közé tartoznak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.