makrogazdaság

Töretlenül hasít a magyar feldolgozóipar

Kissé tovább erősödött a konjunktúra a magyar feldolgozóiparban - az MLBKT jelentése szerint áprilisban a feldolgozóipari beszerzési menedzser index (bmi) 54,6 pont volt a márciusi 53,7 pont után.

Indul az új lakásépítési virágkor?

Idén az első negyedévben lényegesen több lakásépítési és használatba vételi engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Úgy tűnik, hogy a történelmi mélypontra süllyedő lakásépítés helyzete stabilizálódott, és megindulhat a növekedés.

Még egy pofon a piacnak Kínából - Gyengélkedik a feldolgozóipar

A HSBC áprilisra vonatkozó kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) még az előzetes közlésnél is gyengébb lett. A felülvizsgált statisztikák szerint pusztán 48,1 pontot mutat az index, ami az ázsiai tőzsdék hangulatára is kedvezőtlen hatással volt.

Újabb EKB-döntés közeleg, de vihar nem várható

Az újra emelkedésbe kezdett euróövezeti inflációs számok miatt jelentősen lecsökkent az esély rá, hogy az Európai Központi Bank további lazító intézkedéseket vessen be. Így pedig azt mondhatjuk, a hét legsúlyosabb eseményének kihúzták a méregfogát, a piac ugyanis erős konszenzussal szinten tartást vár. Figyeljünk ugyanakkor az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzéseire, amik hazánkat is érintik!

Obama: Washington és Berlin diplomáciai megoldást akar

17 milliárd dolláros mentőcsomagot hagyott jóvá tegnap Ukrajnának az IMF. Az ukrán kormány napokon belül hozzájut 3 milliárd dollárhoz, a fennmaradó összeget pedig többek között az Egyesült Államok, Európa és a Világbank hitelezi. Az első elemzői reakciók szerint nem biztos, hogy ennyi pénz megmenti Ukrajnát a csődtől. Eközben az orosz-ukrán helyzet egyre inkább katonai konfliktussá fokozódik.

Nagyon megy az amerikai gazdaságnak

A vártnál kisebb munkanélküliségi rátát, illetve jobb foglalkoztatottsági adatot tett közzé az amerikai munkaügyi minisztérium, ami megerősíti az élénkülő amerikai gazdaságról alkotott képet.

Mit adtak nekünk a rómaiak? - Így jönnek az EU-támogatások

Jelentősen befolyásolta a magyar gazdaság beruházási teljesítményét az elmúlt években a jelentős mennyiségű uniós forrás - írja a konvergencia programban a kormány. A hatás olyan nagy, hogy a 2016-ban, a költségvetési átállás miatt várható visszaesés a magyar gazdaságot érdemben fékezi majd. Fontos változás, hogy az uniós költségvetési periódus második felére a kormányzati várakozások szerint az állami infrastrukturális beruházások helyett a vállalati szektorba áramlik majd a több EU-forrás.

Javított a szlovén kilátásokon a Fitch

A Fitch hitelminősítő negatívról stabilra javította Szlovénia BBB+ országkockázati besorolásának kilátását. A bankkrízisből lábadozó ország a javuló finanszírozási kilátásainak köszönheti a döntést.

Nem lesz elég Ukrajnának az IMF mentőcsomagja

Nem biztos, hogy elég lesz az Ukrajna számára jóváhagyott 17 milliárd dolláros IMF-hitelcsomag - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Ez tényleg a csúfos kudarc beismerése?

A kormány látványosan visszavett a deficitcsökkentő és államadósság-leépítő tempóból az elmúlt években és a növekedési hurráoptimizmus is tovaszállt - ez a fő üzenete a most benyújtott konvergenciaprogramnak, noha épp az ellenkezőjét kommunikálja a kabinet. A kormány a mostani prognózisának egy elemével azt is elismeri, hogy egy fontos törvényi elvárást nem fog tudni teljesíteni, ennek pedig akár még uniós eljárás is lehet a vége. Találunk azonban olyan területet, ahol a kormány optimistább lett.

Döntött a Fed: Még kevesebbért vásárolnak

A mai napon ismertetett döntés szerint további 10 milliárd dollárral lassulnak az eszközvásárlások az Egyesült Államokban. A Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai teljes összhangban döntöttek erről a közlemény szerint, ami egyébként nagyrészt a korábbi iránymutatásukat ismétli el. Ez már sorban a negyedik kamatdöntés, amin 10 milliárddal lassítottak, és így a vásárlási keret 45 milliárd dollárra módosult, amiből 20 milliárd megy jelzálog-fedezetû értékpapírokra és 25 milliárd államkötvényekre. Mindez nem meglepetés, hiszen a piac pontosan ezt várta, jelentős reakció a határidős kamatokban ezért nem is látszik. A jegybanki közleményben arra tesznek utalást, hogy amennyiben a munkaerőpiacon látott kedvező folyamatok kitartanak akkor tovább folytatják a lassítást. Ezzel az ütemmel egyébként már év végére lezárulhat a válság szülte mennyiségi lazítás harmadik köre is.

Pleschinger: Tovább manőverezhet a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyitva hagyta pénzügypolitikai lehetőségeit, beleértve az újabb kamatcsökkentést is, ha a külső kockázatok enyhülnek - nyilatkozta Pleschinger Gyula a The Wall Street Journal című lapnak.

Barroso kimondta: Putyinnak egész Ukrajnára fáj a foga

Nincs szükség orosz válaszlépésekre, de az Egyesült Államok és az Európai Unió büntetõintézkedéseinek következményei lehetnek a nyugati cégek részvételére az orosz energetikai projektekben - jelezte Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban kirótt nyugati szankciók kapcsán. Közben az ideiglenes ukrán államfõ elismerte, hogy a kormány nem ura a donyecki helyzetnek, illetve bejelentette, hogy teljes készültségbe helyezték az ukrán hadsereget.

Féléves csúcsra ugrott a chicagói konjunktúra-index

A várt 56,7 pontnál sokkal magasabbra, féléves csúcsra, 63,0 pontra ugrott áprilisban a chicagói körzet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe a márciusi 55,9 pontról - közölte a térség aktivitását követő ISM-intézet.

Hirtelen eltűnt az USA növekedése

Drasztikusan alacsony első negyedéves növekedési számokat tett közzé az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma a mai napon. Az előzetes adatok szerint pusztán 0,1 százalékkal bővült (ráadásul ez esetben évesített alapon) az első negyedévben az ország gazdasága. A piac nagyon alábecsülte a zord tél aktivitásra gyakorolt hatását, ugyanis előzetesen 1,1 százalékra számítottak.

A vártnál is sokkal több munkahely jött létre az USA-ban

Áprilisban 220 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derül ki az ADP mai jelentéséből. A piac ennél kisebb bővülésre számított és ez jó jelnek tekinthető a pénteken érkező átfogó munkaerő-piaci adatokra nézve is.

Ilyen az, amikor kijózanodik a kormány

Nem durran be a magyar gazdaság. Alig csökken az államadósság. Mérsékeltebben csökken a költségvetés hiánya. És nem lesz olyan acélos az államháztartás, mint eddig gondolta a kormány - első olvasatra ez a fő üzenete a 2014. évi konvergenciaprogram egyik legfajsúlyosabb elemének, az új kormányzati prognózisnak.

Záporoznak a szankciók, "kiakadt" a külügyminiszter

Az Egyesült Államok után az Európai Unió is az orosz elnök közvetlen baráti körére kirótt szankciókat hozott, de az orosz tõzsde a mai napon ellenállónak bizonyult az új intézkedésekre. Közben továbbra is fogságban maradt hét EBESZ-megfigyelõ és az oroszbarát szeparatisták csak a saját embereik Kijev általi szabadon bocsátásért cserébe engednék el õket.

Hatalmas volt az érdeklődés a magyar államkötvények iránt

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai aukcióján rég nem látott keresleti viszonyokkal szembesült. A piaci szereplők összesen 240 milliárd forintnyi ajánlatot tettek a 3, 5 és 10 éves papírokra, amire az az adósságkezelő megemelte mindegyik esetben az elfogadott ajánlatok mennyiségét és összesen 86 milliárd forintot vont be. A hozamok jelentősen csökkentek minden lejárat esetében, amit a Magyar Nemzeti Bank múlt csütörtöki bejelentésével magyarázhatunk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.