makrogazdaság

Érdekes számok is vannak a friss konvergenciaprogramban!

Az Európai Uniónak szerda délelőtt elküldött 2014-es konvergenciaprogram 2017-ig tartalmazza a kormány hivatalos prognózisát. A 10 órakor elkezdődött sajtótájékoztatón kevés konkrét információt tudtunk meg, a főbb konkrét számokra a teljes dokumentum megjelenéséig várni kell. Annyi azonban kiolvasható belőle, hogy a kormány szerint sem fog bedurranni a gazdaság az előttünk álló években. Az elhangzottak alapján ez a dokumentum amolyan "gazdasági kivetítésnek" tekinthető, mivel az esetleges új intézkedések (devizahiteles mentőcsomag, újabb rezsicsökkentése, szja-kulcs csökkentése) hatásával nem számol, mivel az új kormány még nem állt fel.

Végre emelkedik az eurózónás infláció

Áprilisban az eurózónás infláció 0,7 százalékra gyorsulhatott év/év alapon az Eurostat előzetes közlése alapján. Bár egyértelműen jó jel, hogy 0,2 százalékpontos emelkedést látunk, a várakozásoktól ez mégis elmarad. Az euró dollárral szembeni árfolyama erősödéssel reagált az adatközlést követően.

Még kevesebb a német munkanélküli

Áprilisban 25 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Németországban, amivel továbbra is 6,7 százalékon álla ráta - derült ki a Bundesagentur für Arbeit mai közléséből.

A magyar iparban már masszív defláció van

Márciusban az előző hónaphoz képest 0,6%-kal csökkentek az ipar belföldi értékesítési árai. Éves összevetésben már 2,5%-os az áresés, és most már a feldolgozóiparban is süllyed az árszint.

Nem változtat a japán jegybank

A vártnak megfelelően nem lépett a Bank of Japan (BoJ) a mai napon sem. A jegybank egyelőre az áprilisi adóemelés hatásait vizsgálja és továbbra is úgy véli, hogy a 2 százalékos inflációs céljuk a 2015-ös fiskális évben már teljesül.

Kiszivárgott, mire számít a kormány

2,9 százalékos GDP arányos államháztartási hiánnyal számol a kormány az új konvergencia program szerint, valamint azzal, hogy a növekedés 3 százalékot meghaladó lesz 2017-re - tudta meg a Napi Gazdaság. A frissített programokat április 30-ig kell megküldeniük az eurózónán kívüli uniós tagállamoknak Brüsszelbe.

Nettó 300 ezret fizet a cég, még sincs elég munkaerő

A szakiskolában soha nem hegesztettek, mert az iskola nem tudta megvenni a munkához szükséges gázt - derült ki egy magyarországi telephelyet létesített német cég álláshirdetésére jelentkezők jó részéről, írja a nol.hu. A lap szerint a német cég 600 magyar pályázót tesztelt, nagy részükről azonban az derült ki, hogy a szakmájuk alapjaival sincsenek tisztában. Súlyos szakemberhiány van Magyarországon, pedig a cég nettó 300 ezer forintot kínál a hegesztőknek, a jó szakemberek azonban inkább külföldre mennek.

Vártnál jobban drágultak februárban az amerikai ingatlanok

A várt 0,7%-nál minimálisan gyorsabb ütemben, 0,8%-kal emelkedett a lakások ára februárban az S&P/Case-Shiller lakásárindex szerint - közölték a felmérést készítő intézmény. Éves alapon a 20 legnagyobb amerikai város adatait tartalmazó index azt mutatja, hogy az ingatlanok átlagosan 12,9%-kal drágultak. Érdemi piaci reakciók nem mutatkoztak az adatközlésre.

10 bázispontot vágott a jegybank!

Ma is 10 bázispontot vágott a jegybank, ezzel 2,5%-ra süllyedt az alapkamat. A döntés nem okozott meglepetést, a piac is erre számított. A fõ kérdés az volt, hogy a jegybank vajon a mai közleményében tesz-e egyértelmû utalást a kamatciklus végére, vagy épp ellenkezõleg: további kamatcsökkentéseknek ágyaz meg. Azonban erre a kérdésre a választ sikerült olyan homályosan megfogalmazni, hogy még a dodonaiak is irigykednének.

Ennyire "semmit" még nem mondott a jegybank

Na ebből legyen okos mindenki: "Amint a Monetáris Tanács a márciusi közleményében jelezte, az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. A következő időszakban a hazai és nemzetközi környezetben lejátszódó változások befolyásolhatják ezt a képet. A Monetáris Tanács az irányadó kamat változtatásának irányáról és mértékéről mindenkor a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján hozza meg döntését."

Esik az euró a német inflációs adatra

A vártnál minimálisan nagyobb volt a havi árcsökkenés Németországban áprilisban, míg az éves fogyasztói inflációs adat nem gyorsult annyira, mint az elemzői konszenzus. Ezek az adatok elegendőek voltak ahhoz, hogy a piac ismét az eurózónát fenyegető deflációs veszély fokozódását lássa és így az Európai Központi Bank lazító lépésének esélye miatt az euró eséssel reagált.

500 ezer ember érintett

A Magyar Államkincstár (MÁK) a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca azt is hangsúlyozta, hogy emiatt az áprilisi hiány a szokásosnál magasabb lesz, a májusi viszont ennyivel alacsonyabb.

Zümmög-e még Matolcsy nyírógépe?

A mai kamatdöntő ülésen arra számíthatunk, hogy a jegybank újabb 10 bázispontot vág, ezzel 2,5%-ra mérsékelve az irányadó rátát. A fő kérdés, hogy a jegybank vajon a mai közleményében tesz-e egyértelmű utalást a kamatciklus végére, vagy épp ellenkezőleg: további kamatcsökkentéseknek ágyaz meg.

Rekordmélységbe taszította a rövid hozamokat az MNB

Az múlt hetinél gyengébb keresleti viszonyokkal szembesült az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján, de ennek ellenére jelentős hozamcsökkenés ment végbe. A 70 milliárd forintnyi forrást ez alkalommal már 2,44 százalékos átlaghozam mellett tudta bevonni az adósságkezelő, ami újabb rekordnak számít. Az erőteljes csökkenés hátterében a Magyar Nemzeti Bank múlt csütörtöki bejelentése áll.

Hat éve nem volt ilyen gyors a brit gazdaság

2014 első negyedévében is erősnek nevezhető a brit gazdasági fellendülés: éves összevetésben 3,1 százalékkal bővült a szigetország GDP-je, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal. Ezen utóbbi összevetésben ugyanakkor a számok 0,1 százalékponttal alulmúlták a várakozásokat és ezért a font sterling gyengüléssel reagált.

Jön a konvergenciaprogram!

Szerda reggel 10 órakor mutatja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a konvergenciaprogramot. A sajtótájékoztatón jelen lesz Varga Mihály tárcavezető, valamint Orbán Gábor adó és pénzügyekért felelős államtitkár és Banai Péter Benő
költségvetésért felelős helyettes államtitkár.

Nem csak az "új ügy" miatt állnak a kifizetések

Nem szakította meg a fejlesztési források kifizetését az Európai Bizottság, és nem is áll fenn ennek a veszélye, ha a magyar hatóságok megnyugtató választ tudnak adni a következő hetekben a testületnek a hazai támogatási intézményrendszer gyökeres átalakításával kapcsolatos kérdéseire. A kifizetések ettől függetlenül állnak, részben azért, mert a Bizottság híján van a költségvetési forrásoknak - számol be a BruxInfo.

Vészjósló nyugdíjszámok kerültek elő

Ha túl kevés a nyugdíjcélra rendelkezésre álló forrás, bizony tovább kell dolgozni, és a nyugdíjkorhatárnak növekednie kell. Egy új elemzés szerint az amerikaiaknál ez meg is történt - írja a MarketWatch.

Itt vannak az amerikai szankciók az oroszok ellen!

Hét orosz kormánytisztviselőre és tizenhét vállalatra vetett ki hétfőn újabb szankciókat az Egyesült Államok, amelyek Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen körét célozzák. Hasonlóan célzott szankciókra készülnek az uniós illetékesek is, noha az EU és Oroszország közötti kereskedelmi kapcsolatok sokkal intenzívebbek. Az amerikai lépéseknek csak részben apropója az, hogy a napokban több EBESZ-megfigyelõt foglyul ejtettek az oroszbarát szeparatisták Szlovjanszkban. A feszültség több nagy kelet-ukrajnai városban igen feszült, a szeparatisták további épületeket foglaltak el, illetve Donyeck megyéhez hasonlóan a kelet-ukrajnai Luhanszkban is kikiáltották már a "népi köztársaságot" az oroszbarát szakadárok. özben meglőtték a második legnagyobb ukrán város oroszbarátnak tartott polgármesterét, illetve egyezség született az Ukrajnának Szlovákia felől visszatáplálandó gázszállításokról is.

Nőhet az aktivitás az USA lakáspiacán

Márciusban 3,4%-kal emelkedett a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyestült Államokban a múlt havi (felülvizsgált) 0,5%-os csökkenését követően. A piac ennél jelentősen kisebb (0,6%-os) bővülést várt volna.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.