makrogazdaság

Nem aktuális az anyasági támogatás megötszörözése

Ötszörösére, 300 ezer forintra nőne az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege - írta ma a Magyar Nemzet. A lapértesülés forrása, Révész Máriusz az Indexnek ezt követően viszont úgy nyilatkozott, pontatlanul idézték őt, a demográfiai csomag előző kormányciklusban be nem vezetett elemeinek elfogadása nem aktuális kérdés jelenleg.

Ukrán válság: megszólaltak a szirénák a lövöldözésben

Hétfõn Moszkvában véletlenül kiszivárogtatták a márciusi krím-félszigeti népszavazás tényleges eredményét, amelybõl teljesen más rajzolódott ki, mint amit eddig hittünk a hivatalos adatok alapján. Az, hogy távolról sem volt egységes a támogatottság az Oroszországhoz való tartozásról, alapvetõen megkérdõjelezi Moszkva azon stratégiáját, amelyet most a feltételezések szerint a kelet-ukrajnai területeken követ. Az oroszok agresszív területszerzésére viszont azért nem eszközölnek erélyesebb szankciókat a nyugati országok, mert egyrészt a NATO fõnöke már nem tart attól, hogy az oroszok lerohanják az ukránokat, másrészt a nyugatiak attól tartanak, hogy a környezõ államok is megsínylenék azt. A Nemzetközi Valutaalap pedig már most alacsonyabb növekedéssel számol az oroszokkal és ukránokkal határos országok kapcsán. Közben az ottani erõszakos cselekményeknek hétfõn legalább tíz, de akár több, mint 30, kedden pedig további 8 halálos áldozata is lehetett, amellyel párhuzamosan az ukrán kormány keleti régióknak szánt gesztusát (egy törvényjavaslatot) ma leszavazott az ukrán parlament.

Javulni látszik az USA külkereskedelmi helyzete

Márciusban 3,6 százalékra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének a hiánya, vagyis 40,4 milliárd dollárra. Az export ugyanis 2,2 százalékkal egészen 193,9 milliárdig emelkedett, túlhaladva az import bővülését. A februári felülvizsgált számok és a márciusi csökkenés arra utalhat, hogy az első negyedéves amerikai GDP a második becslésben javulni fog.

Az egész világ lelassulhat, ha nem bízunk a bankokban és a multikban

Közzétette a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) éves gazdasági jelentését, melyben rontotta a világgazdaság idei évére vonatkozó előrejelzését. Kína lassulni fog, a feltörekvő piacok meg fogják szenvedni a szigorodó monetáris környezetet. Az USA több mint a duplájával növekedhet idén és jövőre is, mint az eurózóna. Angel Gurría, az OECD főtitkára szerint a súlyos bizalomvesztés veszélyezteti leginkább a globális növekedést.

Ukrán válság ide vagy oda, folyamatosan esnek a magyar hozamok

Tovább folytatódott a hozamcsökkenés az Államadósság Kezelő Központ mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján a kedvező keresleti viszonyoknak köszönhetően. A tervek feletti maximális 90 milliárd forintnyi forrást ez alkalommal már 2,40 százalékos átlaghozam mellett tudta bevonni az adóssgákezelő. Úgy látszik, hogy az orosz-ukrán feszültségek nem gyakorolnak érdemi hatást a magyar papírok ezen piacára.

Gyorsulni kezdett az eurózónás kiskereskedelem

Márciusban 0,3 százalékkal emelkedett az eurózónás és az uniós kiskereskedelmi termékforgalom az előző hónaphoz képest. Ez a mértékű bővülés felülmúlta a piaci várakozásokat, de tőkepiaci reakciót nem váltott ki.

Valóban lelassult a francia szolgáltatóipar

Megerősítést nyert az a tény, hogy a francia szolgáltatószektor üzleti aktivitása lassult, illetve az is, hogy a német újból fellendülőben van - derült ki a Markit ma közölt áprilisi felülvizsgált beszerzésimenedzser-indexeiből.

Ismét felturbózzák a közfoglalkoztatást

További források átcsoportosításával a korábban tervezett 140-160 ezer helyett havi átlagban 200 ezer fő közfoglalkoztatását tervezi a kormány. Még több embert foglalkoztatnának teljes munkaidőben, és lehetőség lenne az eddigi határozott időre szóló helyett határozatlan időre szóló közfoglalkoztatásra is - tudta meg a Magyar Nemzet.

Egyre többet vásárolunk

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ilyen magas növekedési ütemet utoljára 8 éve láthattunk.

Szórja a százmilliókat a kormány

Több határozatot is hozott hétfőn a kormány, amely a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékát érinti. Jut a Honvédelmi Minisztériumnak a Gripen vadászgépek fejlesztésére, valamint Irakban egy magyar főkonzulátus létrehozására.

Elzárták a gázolajcsapot az oroszok - Megszólalt a MOL is

A német külügyminiszter újabb genfi csúcstalálkozóra tett javaslatot a hétvégi rendkívüli ukrán feszültség (több tucat halálos áldozat, káosz közeli állapot több kelet-ukrajnai nagyvárosban). Az újabb találkozó időpontja egyelőre nem ismert. Áprilisban, közvetlenül húsvét ünnepe elõtt volt már egy ilyen négyoldalú csúcstalálkozó (orosz, ukrán, európai és amerikai külügyi vezetõk részvételével), de az erõszak azonnali beszüntetésére irányuló felszólást már néhány nap múlva megsértették a felek. Az oroszok az ukránokra, az ukránok az oroszokra „mutogattak” és ebben azóta sincs változás, inkább „csak” a cselekmények erõszakosságát illetõen, sajnos rossz irányba.

Élő adásban kezdték ki Orbán politikáját

Magyarország gazdaságpolitikájáról is szó esett hétfő délután a CNBC gazdasági tévécsatorna műsorában. Élőben jelentkezett be Párizsból a műsorvezető, akinek a kérdéseire Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt. Visszautasította azokat a véleményeket, miszerint a magyar gazdaságpolitika a putyini politikához hasonlítana.

Megvan, mikor áll fel az új kormány

A négy évvel ezelőtti ceremóniához hasonló beiktatási rendezvényt tervez a Fidesz a hétvégére Orbán Viktor számára - írja az Index.

Kissé ellentmondásos az USA szolgáltatói szektorának teljesítménye

Áprilisban ellentmondásos irányokat mutat a Markit és az ISM szolgáltatói szektorra vonatkozó adatközlése az Egyesült Államokban. A Markit áprilisi felülvizsgált adataiból az látszik, hogy enyhén lassult a szolgáltatói szektor gazdasági aktivitása, míg a fajsúlyosabbnak tartott ISM által közölt beszerzésimenedzser-index 2,1 ponttal 55,2-ig emelkedett.

Na melyik a világ legnagyobb gazdasága?

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kína adja a világ (vásárlóerő-paritáson számolt) GDP-jének a felét. Az egy főre jutó GDP-ben azért más a sorrend, a nagy gazdaságok közül jó néhány megelőzi az EU-t.

Aggasztó üzenetet küldött Brüsszel az új kormánynak (2.)

Két százalék felett növekedhet a magyar gazdaság idén és jövőre is és 3% alatt maradhat a költségvetés hiánya - közölte az Európai Bizottság hétfőn megjelent tavaszi prognózisában. A februárban bemutatott számokhoz képest nincsenek látványos változások, azonban az államadósság alakulására vonatkozóan rosszabb képet festenek a brüsszeli szakértők. A dokumentum aggasztó üzenete, hogy az idei év végén az államadósság magasabb lehet a 2013. év végi szintnél, és 2015-ben sem tud az alá csökkenni. Ez komoly fejtörést okozhat a hamarosan felálló új kormánynak.

Nincs szüksége az IMF-re a portugáloknak

Az írek példáját követve nem kötnek elővigyázatossági hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a portugálok. Az ország május 17-én zárja le a hároméves válságprogramját és úgy látszik nem aggódik az ország finanszírozása miatt. Portugália ugyanakkor továbbra is befektetésre nem ajánlott minősítéssel rendelkezik mind a három nagy hitelminősítőnél.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.