makrogazdaság

8 évbe telik mire megszabadulnak 3700 milliárd dollártól

Az amerikai jegybank három kötvényvásárlási programjával közel 4,5 ezer milliárd dollárra növelte mérlegfőösszegét. Bár a kötvényvásárlások idén már véget érhetnek, ahhoz hogy ez a portfólió normalizálódjon 5-8 évre lesz szükség - mondta el Janet Yellen Fed-elnök a törvényhozók előtti meghallgatásának második napján.

Bukja a Tesco a trafikjait

Május 30-tól nem árusíthatnak dohányterméket 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben egy tavalyi kormányhatározat szerint. Emiatt most több 100 trafikosnak kell új helyet találnia - írja a Világgazdaság.

Hűl a kínai gazdaság, enyhül az infláció

Áprilisban már az inflációs számokon is látszik, hogy lassulóban van a kínai gazdaság. Az éves fogyasztói árindex 0,6 százalékponttal 1,8 százalékra süllyedt.

Nyakunkon marad az óriási adóssághegy

Az öreg kontinensen szinte mindenhol meredeken nőtt az államadósság a legutóbbi pénzügyi válságot követően, ami végül szuverén adósságválságba is sodort többeket. Ez akkora pofon volt a versenyképességüket vesztett, periféria országoknak, hogy máig küszködnek a teherrel. Jelen írásban azt számoltuk ki, hogy mikor következhet be náluk a fordulat és milyen ütemben csökkenhet az államadósságuk a jövőben. Optimista feltételezéseink szerint még az elkövetkező tíz évben is nagyobb adósságterhük marad, mint amekkora az országuk éves összterméke.

Kezdenek bekeményíteni az oroszok

A nap folyamán több hír is érkezett az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban, amelyek arra utalnak, hogy a két ország közötti katonai és gazdasági konfliktus is egyre erőteljesebb.

Merkel üzent Orbánnak

Angela Merkel csütörtökön a WDR német közszolgálati csatorna Europa Forum című rendezvényén többek között arról is beszélt, hogy "nem mindig ért egyet" mindennel, amit Orbán Viktor tesz, és nem mindig ért egyet a magyar miniszterelnök "hangvételével". Azt is mondta, rendben lévőnek találja, ha egy ország a saját nemzeti érdekeit képviseli, és azt is, ha egy, az EU-hoz tíz éve csatlakozott tagállam ugyanolyan magabiztos, mint a régi tagállamok. Ha viszont az benyomás támad, hogy valaki "nem minden szabályhoz tartja magát", akkor "nagyon oda kell figyelni" - jelentette ki.

További lépéseket mérlegel a NATO

Az orosz-ukrán feszültség enyhítésére tett tegnapi mindkét putyini engedmény falsnak bizonyult mára, de ez csütörtök kora délutánig nem különösebben zavarta a nemzetközi piacokat. Kiderült egyrészt, hogy a NATO szerint az oroszok egyáltalán nem vonták vissza csapataikat az ukrán határtól, illetve az is eldõlt, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok – látszólag önjáróan – mégis megtartják a most vasárnapra tervezett népszavazásokat Donyeckben, Luhanszkban és valószínûleg Szlovjanszkban is. Közben orosz állítás szerint jelentõs haderõt kezdtek telepíteni az ukránok a saját keleti határaikhoz. A következõ napok (is) rendkívül feszültek lehetnek, hiszen holnap lesz a második világháború lezárásának évfordulója sok megemlékezéssel, ami provokációkra adhat okot, másrészt vasárnap a szakadárok által szorgalmazott népszavazásokat is megrendezik.

Draghi: jövő hónapban léphetünk - Beszakadt az euró!

Mai döntésén a vártnak megfelelõen szinten tartotta az eurózónás irányadó rátát az Európai Központi Bank (EKB) és más lépéseket sem tett a további lazítás felé. Az irányadó ráta így 0,25 százalékon, a betéti ráta pedig 0 százalékon maradt. Az euró mérsékelt erõsödéssel reagált a döntésre, amit újabb erõsödési hullám követett Mario Draghi elõzetes értékelésére. A kérdésekre válaszolva az elnök viszont elmondta, hogy a jövõ hónapban elképzelhetõ, hogy kamatot vágnak, csak még az új inflációs elõrejelzésekre várnak. Ezen mondatára pedig az euró azonnal beszakadt és az egész korábbi emelkedését letudta.

Fontosabb részletek

  • A várakozásoknak megfelelõen ma sem döntött lazító lépésekrõl az EKB
  • Azaz szinten maradt az irányadó kamatláb (0,25%) és az egynapos jegybanki betéti ráta is (0,0%)
  • A kamatdöntésre és Mario Draghi jegybankelnök sajtótájékoztatójának elsõ felére az euró még erõsödéssel reagált
  • A jegybankelnök nem kommentálta a franciák minapi követelését az eurógyengítésre
  • Aztán elárulta: kész jövõ hónapban tovább lazítani az EKB, ha az addigra elkészülõ inflációs elõrejelzésük is túl alacsony pályát vetítenek elõre
  • Erre azonnal beszakadt 1,40 közelébõl az euró a dollárral szemben 1,39 alá
  • Az EKB felõli további lazítás növeli a régiós devizák relatív vonzerejét, így a forint is erõsödéssel reagált
  • Az euróval szemben 303 közelében bõ háromhavi csúcsra ért a magyar fizetõeszköz

Csökkenő pályán a munkanélküli segélykérők száma az USA-ban

26 ezer fővel 319 ezerre csökkent az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban múlt hét szombatig bezárólag. Az elemzők előzetesen 330 ezerre számítottak, így az adat némileg kedvezőbbnek tűnik a vártnál, ugyanakkor erősek a szezonális hatások.

Az angol jegybank most sem lőtt

A Bank of England a vártnak megfelelően nem változtatott az irányadó rátáján és a 375 milliárd fontos portfóliájához sem nyúlt hozzá a mai döntésén.

Nem érti Brüsszel, mit csinál a kormány

Az Európai Bizottság (EB) továbbra is várja a magyar kormány részletes tájékoztatását az uniós pénzek elosztását felügyelő magyar szervezetrendszer átalakításáról - írja az Index. A magyar kormánynak egy rutin adminisztratív lépést kellene tennie az EB felé, de erre még mindig nem került sor.

Tovább hasít az ipar

Márciusban is folytatódott a konjunktúra, immár harmadik egymást követő hónapban bővült az ipari termelés havi alapon. Ezúttal a termelés volumene 0,4%-kal bővült, az éves dinamika 8,1% volt.

Történelmi csúcsra szökött az import

Márciusban az előzetes adatok szerint történelmi csúcsra emelkedhetett a hazai áruimport. Akár vége is szakadhat a brutális külkereskedelmi többletek időszakának?

Már csak két hét maradt az adóbevallásra!

Már csak szűk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-i határidőig elkészítsék személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, őket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd.

Lassulásra utaló jelek a német iparban

Márciusban 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest, míg éves összevetésben 3,0 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi ugyanakkor 1,7 százalékponttal alacsonyabb az előző havi szintjénél.

Putyin visszavonta csapatait - később lesznek az ukrán választások

Az Egyesült Államok és az Európai Unió felõli újabb gazdasági szankciós fenyegetésre, illetve az EBESZ moszkvai tárgyalásának hatására Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán válság enyhítésére irányuló határozott lépéseket tett ma, ami erõteljes pozitív pénz- és tõkepiaci reakciókat váltott ki. Bejelentette, hogy a rá hallgató oroszbarát erõket arra kérte: halasszák el a most vasárnapra kitûzött függetlenségi népszavazásokat a kelet-ukrajnai megyékben. Errõl holnap döntenek az önhatalmúlag kinevezett kelet-ukrajnai szeparatisták. Putyin egyúttal azt is jelezte, hogy az ukrán határnál felsorakozott orosz haderõt hátrébb vonta a határtól. Az EBESZ vezetõje azt jelezte: rövidesen felvázolnak egy olyan menetrendet, amely segít majd enyhíteni az orosz-ukrán válságot. Ennek első lépcsője az lehet, hogy a német kancellár javaslatára olyan kerekasztal-tárgyalásokat rendezhetnek, amelyekre meghívnák a kelet-ukrajnai szeparatistákat is. Eddig ezt a kijevi vezetés határozottan elutasította.

Fontosabb részletek

  • A putyini engedményekre az orosz piacokat megtépték, ami más piacokon is éreztette pozitív hatásait
  • Igaz az amerikai jegybankelnök délutáni meghallgatásának üzenetei a részvénypiacokon kezdetben hirtelen esést váltottak ki
  • Az enyhülõ orosz-ukrán válságra a forint, az OTP és a Richter is határozottan erõsödött
  • Ezzel párhuzamosan több hónapos, illetve többéves mélypontra estek egyes forintalapú állampapír hozamok is.

Yellen: Veszélyt jelent a ma látott geopolitikai feszültség

Idén gyorsabban nőhet az Egyesült Államok gazdasága, mint tavaly, de a munkaerő-piaci eredmények még mindig nem kielégítőek - mondta el Janet Yellen Fed-elnök a mai kongresszusi meghallgatásán, Washingtonban. A jegybankelnök a kockázatok közé sorolta az európai geopolitikai feszültségeket és a feltörekvő piacok helyzetét is, azok ugyanis jelentős pénz- és tőkepiaci stresszt okozhatnak.

Nem volt még ekkora deficit! - 100%-nál a hiány

Áprilisban 250 milliárd forintos deficit alakult ki a költségvetésben, ilyen magas hiányra nem volt példa az év negyedik hónapjában a korábbi évekkel összevetve. A május elsejei hosszú hétvége miatt előrehozott kincstári kifizetések (bérek és családtámogatások) így megtették a hatásukat az áprilisi büdzsében. Ezzel az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre tervezett pénzforgalmi hiányterv 97%-a.

Már gyengének nevezhető Kína szolgáltatóipara

Már megint egy romló üzleti aktivitásra utaló adat érkezett Kínából: a HSBC szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,4 pontra esett vissza áprilisban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.