makrogazdaság

Brüsszel most vizsgál, de még jönnek a százmilliárdok (3.)

Nincs szó az európai uniós fejlesztési források felfüggesztéséről, csupán arról, hogy Brüsszel egyelőre csak az április 15-ig keletkezett számlákat fizeti ki addig, amíg nem tisztázódik a magyar pályázati rendszer minden részkérdése - mondta el a mai rendkívüli sajtótájékoztatón Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára ezzel cáfolt egy mai sajtóértesülést és azt hangsúlyozta, hogy a Brüsszellel való egyeztetésből semmit sem éreznek a pályázati rendszer résztvevői. Leszögezte azt is: a 2014-2020-as hétéves költségvetési ciklussal kapcsolatos új pályázatok első kiírásának október 15-i céldátumát sem veszélyezteti semmi.

Varsóba, majd Berlinbe vezet Orbán Viktor első útja

Varsóba, majd Berlinbe vezetnek Orbán Viktor miniszterelnöknek az újbóli választási győzelmét követő első külföldi látogatásai: a kormányfő a tervek szerint jövő hétfőn utazik Lengyelországba, május 8-án, csütörtökön pedig a német fővárosba, ahol tárgyal Angela Merkel kancellárral - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-vel.

Kiheverték a válságot, és nekik sem kell többé az IMF mankója

Ez alkalommal Portugália tudhatja le az eurózóna válságának sötét időszakát, ugyanis minden körülmény adottnak látszik, hogy a saját lábukra álljanak. Jelentősen mérséklődtek a portugál kötvénypiaci hozamok és sikeres aukciót is végre tudtak hajtani a múlt héten. Úgy tűnik, hogy az írekhez hasonlóan ők is úgy zárják majd le a hitelprogramjukat, hogy nem kötnek készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.

Az uniós források elosztását vizsgálja Brüsszel

Az Európai Bizottság nem fogadja el az uniós forrásokat elosztó magyar rendszerben bekövetkezett április elsejei módosítást, ezért nem fizeti ki a számlákat - tudta meg a 444.hu hírportál egy brüsszeli hivatalos levélből. A levél küldését a Fidesz részéről is megerősítették, később pedig Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős Johannes Hahn EU-biztos szóvivője közölte: küldtek levelet, de nem függesztették fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket.

Hiába a sok modellezés, fogalmunk sincs, miként alakul az infláció

A jegybanki modellek mind az USA-ban, mind Japánban rosszul jelezték előre az infláció pályáját a legutóbbi recessziós időszakban, illetve az azt követő fellendülési szakaszban is. Ebből kifolyólag Janet Yellen Fed-elnök szerint, most különös figyelemmel kell követniük az infláció alakulását, ugyanis elképzelhető, hogy az előre jelzettnél sokkal lassabban tér csak vissza célértékükhöz. Ha pedig így lesz, akkor a vártnál hosszabban maradhatnak alacsonyan a rövid hozamok.

Magyarország finanszírozását is veszélyeztetheti a gyengülő forint

A forint gyengülése nemcsak a magyar államadósság alakulásának piaci megítélése miatt kedvezőtlen, hanem akár jelentős finanszírozási kockázatokat is hordozhat - mondta el Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

Vág az MNB, lassít a Fed - Mire figyeljünk?

Rövid, de sűrű hetünk lesz, több jegybanki döntéssel is tarkítva. Kedden a Magyar Nemzeti Bank vághatja tovább a kamatokat, míg szerdán a globális pénz- és tőkepiacokat leginkább meghatározó Federal Reserve lassíthatja további 10 milliárd dollárral az eszközvásárlási programját a piaci konszenzus szerint.

Megbukott a szlovén kormányfő

Megvonta a bizalmat pártja a szlovén kormányfőtől, aki helyett Zoran Jankovic ljublanai polgármestert választották a Pozitív Szlovénia élére péntek éjjel. Alenka Bratusek bukása előre hozott választáshoz és újabb mély belpolitikai válsághoz vezethet az országban.

Veszélyes lemaradásban Magyarország is

Magyarországnak a következő másfél évben hat havonta 12 százalék feletti forráslehívásra lesz szüksége ahhoz, hogy a 2015. végi végső (n+2-es) határidőig megvalósulhasson az EU regionális alapok maradéktalan felhasználása - derül ki az Európai Bizottság múlt héten közzétett statisztikájából, amit a BruxInfo ismertetett a napokban.

Ajánlatot tettek az oroszok

Nemcsak az ijesztõ nyilatkozatok és beismerések, hanem az orosz csapatmozgások alapján is egyre nagyobb az esély arra, hogy Oroszország bevetheti hadseregét Ukrajnában, ha az ukrán hadsereg „terrorellenes” mûveleteit megelégelik az oroszok. Friss hírek szerint jelentõs orosz haderõ állomásozik az ukrán határ közelében, illetve 200 harckocsit is odarendeltek még. Az ukrán kormányfõ szerint az oroszok ki akarják robbantani a harmadik világháborút, igaz közben a donyecki térség egyik nagyvárosát, a 130 ezres Szlovjanszkot körbezárta az ukrán hadsereg. A pattanásig feszült helyzetben folyamatosan egyeztetnek a világ vezetõi hatalmai. Az amerikaiak további, immár konkrét gazdasági ágazatok érõ szankciókkal fenyegetik Oroszországot, amelynek jegybankja a mai, S&P felõli, leminõsítés után váratlanul kamatot emelt a rubel megtámogatása érdekében.

Százezrével hagyják el Spanyolországot a bevándorlók

Több mint félmillió külföldi hagyhatta el Spanyolországot egy év alatt - derül ki a spanyol statisztikai hivatal friss népesedési adataiból. Még így is 5 millió a külföldiek száma, ami az ország népességének közel 11%-a.

Kilenchavi csúcsra ugrott az amerikai hangulatindex

A vártnál sokkal nagyobbat emelkedett a felülvizsgált adat szerint a michigani körzet fogyasztói hangulat indexe áprilisban - közölte a Reuters és az érintett város egyetemének közös felmérését a hírügynökség.

Romlottak az amerikai szolgáltatószektor kilátásai

A várt emelkedés helyett lassult az amerikai szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index. A Markit álgal közzétett értéke 54,2 pont lett áprilisban a márciusi 55,5 pont után és a várt 56,5 pont helyett.

Lélektani határhoz érhet az MNB

Április 29-i ülésén újabb kamatcsökkentésről dönthet a jegybank, így az alapkamat 2,6 százalékról 2,5 százalékra csökkenhet - vélik szinte egyöntetűen a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők. Úgy gondolják azonban, fontos szinthez érkezett az MNB, akár meg is állhat itt a kamatvágással - legalábbis egyelőre.

Megvolt az első "birkózás" az új parlamentben

Megegyeztek a pártok az új parlamenti bizottsági struktúráról: ennek értelmében tizenöt testület alakul majd, amelyből ötöt vezethet az ellenzék - jelentette be a fideszes Rogán Antal az új Országgyűlés megalakulását előkészítő megbeszélések pénteki fordulója után.

24 éves mélypontra lassulhat a kínai gazdaság

Tovább lassulhat 2014-ben a kínai gazdaság növekedés üteme, mivel a kormány várhatóan a reformokra koncentrál, nem kezd nagyobb gazdaságélénkítő programba, amely gyorsíthatná a bruttó hazai termék (GDP) rövidtávú növekedését - derül ki a Reuters hírügynökség által megkérdezett közgazdászok válaszaiból készített felmérés szerint.

Nem biztos, hogy célt ér az MNB a bejelentéssel (2.)

Bár helyesnek mondható az MNB célja, az ország külső sérülékenységének csökkentése, ám a csütörtökön bejelentett jegybanki intézkedések nem biztos, hogy célt érnek, és az sem egyértelmű, hogy jelentős átrendeződés következik be hatásukra a hazai állampapírpiacon - derül ki az MTI által két magyar piaci szakértővel készített körképből. A tegnapi bejelentéssel kapcsolatban írt Portfolio.hu elemzés (amely a bankok magatartásával kapcsolatos kérdőjeleket is tartalmazta), illetve az első londoni elemzői vélemények alábbi cikkeinkben olvashatók:

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.