Erős földrengés volt Horvátországban

Erős földrengés volt Horvátországban

Horvátország középső részét - Petrinja közelében - 4-es erősségű földrengés rázta meg kedden. A rengés ugyan nem okozott jelentős károkat, de megrémítette a helyi lakosságot, akik még mindig élénken emlékeznek a 2020-as pusztító földrengésre - írta a Croatia Week.

Most kerül csak igazán lehetetlen helyzetbe Ukrajna?

Most kerül csak igazán lehetetlen helyzetbe Ukrajna?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy kitől is kapta a legtöbb támogatást eddig a háborúban Ukrajna, és hogy az amerikai kormány háborúval kapcsolatos tervei mit jelentenek az EU és persze az oroszok által lerohant ország számára. A témával kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében a napokban óriási mennyiségben kamatot fizető Prémium Állampapírokkal foglalkoztunk, egyebek mellett azt a kérdést jártuk körbe, hogy milyen átrendeződések figyelhetők meg a lakossági állampapírok piacán. Erről Árgyelán Ágenst, lapunk pénzügyi elemzőjét kérdeztük.

A magyarok felének nincs semmiféle megtakarítása

A magyarok felének nincs semmiféle megtakarítása

A magyarok alig 53%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással – derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből. A lakosság többsége nem kér tanácsot megtakarítási döntéseihez, miközben sokszor egyetlen termékbe fekteti pénzét. A pénzintézet szakértői szerint ugyanakkor fontos a diverzifikáció a megtakarításoknál, részben azért, mert így – a kockázat mérséklése mellett – magasabb hozamok elérése is lehetővé válik.

Meglepő dolgot árult el Nagy Márton a lakossági állampapírokról

Meglepő dolgot árult el Nagy Márton a lakossági állampapírokról

Idén év eleje óta 139 milliárd forinttal több pénzt fektetett állampapírokba a lakosság, mint amennyit kivett belőlük - derül ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-bejegyzéséből. Ez azt jelenti, hogy a magas kamatok eltűnése ellenére sincs szó nettó tőkekiáramlásról az állampapírokból az első kamatfizetések utáni időszakban.

Több mint 200 földrengés 48 óra alatt: készültség a görög szigeteken

Több mint 200 földrengés 48 óra alatt: készültség a görög szigeteken

Az elmúlt napokban megnövekedett szeizmikus aktivitás miatt fokozott készültség van érvényben a görögországi Szantorini szigetén. A hatóságok számos óvintézkedést vezettek be, miközben a kormány igyekszik megnyugtatni a lakosságot. A helyzet egyelőre nem ad okot különösebb aggodalomra, de a szakértők szerint indokolt az elővigyázatosság - számolt be a BBC.

Nagy változás vár több százezer háztartási napelemesre! - Összeszedtük a lényeget az új jogszabályokról

Nagy változás vár több százezer háztartási napelemesre! - Összeszedtük a lényeget az új jogszabályokról

Jelentős változások elé néznek a napelem-tulajdonosok Magyarországon, mivel a kormány egy új adatszolgáltatási rendszert vezet be, amely közel 300 ezer HMKE tulajdonost érint. Az új rendszerben az inverterek részletes műszaki specifikációit, valamint a fogyasztás- és termelés adatait is le kell jelenteni egy központi adatközpontnak - derül ki a jogszabályokból. Bár a kormány az ellátásbiztonságot és a hálózati stabilitást említi célként, a rendszer komoly adatvédelmi és anyagi kérdéseket is felvet. De vajon mikor lép életbe az új szabályozás és mit jelent mindez a napelem tulajdonosoknak? Az alábbiakban ezeket is összeszedtük.

Csak a magyarok egynegyede képes rendszeresen félretenni

Csak a magyarok egynegyede képes rendszeresen félretenni

Rendszeres megtakarításra csak a magyarok bő negyede képes, derült ki a CIB Bank megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből. A megtakarítási képességet nézve nagyok az eltérések a társadalmon belül.

Befagyasztják a lakossági energiaárakat a lengyelek

Befagyasztják a lakossági energiaárakat a lengyelek

Jóváhagyta szerda este a lengyel parlamenti felsőház (szenátus) a lakossági energiaárak befagyasztásáról szóló, előzőleg az alsóházban (szejm) már megszavazott törvénymódosítást, amely értelmében 2025 szeptember végéig befagyasztják a lakossági áramárakat.

Öldöklő verseny zajlik a magyar befektetők kegyeiért, bemutatjuk a legnagyobb nyerteseket

Öldöklő verseny zajlik a magyar befektetők kegyeiért, bemutatjuk a legnagyobb nyerteseket

Tavaly kezdődött, idén folytatódott a trend: nem az állampapírokat, hanem a befektetési alapokat keresi leginkább a magyarok friss megtakarítása. A sokszor vonzóbb hozamok miatt ez nem annyira meglepő, de nem csak a befektetők nyernek ezzel: az alapkezelők vagyona is kilőtt, különösen a nagyobb szereplőké. A piaci koncentráció alapján az OTP, az Erste és az MBH alapkezelője uralja a piacot, a 10 legnagyobb szolgáltató együttesen 95%-ot képvisel. Megnéztük, hogy alakult át az utóbbi időben a legnagyobbak részesedése.

Közelegnek a hatalmas kamatfizetések az állampapíroknál – Mihez kezd a lakosság a pénzzel?

Közelegnek a hatalmas kamatfizetések az állampapíroknál – Mihez kezd a lakosság a pénzzel?

2025-ben eddig soha nem látott összegű kamat kerül kifizetésre a lakossági befektetők részére, melynek túlnyomó része az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírhoz (PMÁP) kapcsolódik. Ezek az állampapírok most fizetik ki a 2023-as inflációhoz kapcsolódó kamatot. A következő hónapok két fontos kérdése az lesz, mihez kezdenek a lakossági befektetők a több százmilliárd forintnyi bevétellel, illetve hogyan reagálnak majd az inflációkövető állampapírok alacsonyabb kamatára. Az ÁKK arra számít, hogy a kamat nagy részét továbbra is állampapírba forgatják majd vissza a tulajdonosok, illetve nem épül le a lakossági állampapírok állománya, ezek a termékek ugyanis továbbra is versenyképesek más megtakarítási termékekhez képest.

Folytatódtak a fegyveres összecsapások Pakisztánban, sok a halott

Folytatódtak a fegyveres összecsapások Pakisztánban, sok a halott

A hét végén is folytatódott a fegyveres erőszak Pakisztán északnyugati részében a szunnita és síita muszlimok között, az összecsapásoknak csütörtök óta 82 halottjuk és 156 sebesültjük van - közölte vasárnap a helyi közigazgatás egyik vezető illetékese.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.