A csütörtöki sajtótájékoztatón a Portfolio kérdésére már utalt rá Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkára, hogy módosulhatnak a nagy népszerűségnek örvendő lakossági energiahatékonysági pályázatok, ma pedig már be is jelentették a változásokat. A keretösszegek nem módosulnak, de a kazán- és nyílászáró cseréjére vonatkozó pályázatok benyújtási határideje régiónként változik.
Csak a lakás tulajdoni lapján szereplő, magyar adószámmal rendelkező magánszemély indulhat azon a pályázaton, amelyet hétfőn késő délután hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és amelyhez többek között a kivitelezővel kötött, tételes költségtervet tartalmazó szerződést és a kevesebb szén-dioxid kibocsátást alátámasztó energetikai tanúsítást is csatolni kell. A sok utánajárás miatt érdemes gyorsan nekikezdeni a pályázat elkészítésének, hiszen az október 22-től megnyíló 1 milliárd forintos pályázati "ablakot" bármikor bezárhatják, amint a nem túl nagy keretösszeg kimerül. A részletes útmutató világossá teszi, hogy a pályázat 40 százalékos, legfeljebb bruttó 650 ezer forintos támogatási intenzitás mellett csak új kondenzációs gázkazán beépítésére, illetve meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának korszerűsítésére vonatkozik, bizonyos elszámolható költségek mellett. Az alábbiakban a 25 oldalas pályázati útmutató főbb elemeit mutatjuk be, így érdemes a teljes kiírást részletesen tanulmányozni.
A vártnál minimálisan magasabb lett a júliusban a fogyasztói árindex a KSH ma reggeli közlése alapján, igaz még mindig rendkívül nyomott inflációs helyzetről beszélhetünk. A maginfláció, illetve a rövid bázisú évesített maginfláció azonban jelzi az alap infláció trendekben a 3% közeli pénzromlási ütemet. Az alábbiakban néhány külföldi elemzői véleményt közlünk, de a teljes kép a Portfolio angol oldalán érhető el.
Májusban újabb rekord dőlt meg, sorozatban 20. hónapja érkezett friss pénz a hazai alapokba, a teljes vagyon már megközelíti az 5070 milliárd forintot. A részletes adatokból viszont kiderült, hogy mégsem olyan fényes a kép, múlt hónapban a tőkebeáramlás csak 15 milliárdot tett ki, miközben a hozamok 34 milliárdot. Több alapkategóriából is nagyobb összeget vontak ki, és az abszolút hozamú alapok népszerűsége is megcsappant.
Bő két éve a leglassabb ütemben, mindössze 12 milliárd forinttal nőtt májusban a lakossági állampapír állomány - derül ki az Államadósság Kezelő Központ mai közleményéből. Fontos gyorsan hozzátenni, hogy ez egy technikai hatással függ össze, és ha ettől eltekintünk, akkor továbbra is azt látjuk, hogy lelkesen veszi a lakosság a számára kínált különböző papírokat. Emiatt a teljes lakossági állampapír állomány most már átlépte a 1900 milliárd forintos határt. Így igencsak megközelítettük a 2000 milliárdos lélektani szintet (május végére ezt akár el is érhetjük) és egyúttal lendületesen haladunk afelé, hogy a teljes államadósság egytizede lakossági "kezekben" legyen.
Április végén a hazai befektetési alapokban lévő vagyon áttörte az 5000 milliárd forintos határt, köszönhetően annak, hogy a hónap során 63,1 milliárd érkezett az alapokba. A lakosság érezhetően nyitott az alternatív befektetésekre, a legnépszerűbb termékek az abszolút hozamú-, a kötvény- és a vegyes alapok. A trend arra utal, hogy egyre kevesebb tartalék van a lakosságnál, a kilátások viszont a piaci körülmények ismeretében továbbra is kedvezőek.
Töretlen népszerűségnek örvendenek a befektetési alapok a lakosság körében, a májusi statisztikák szerint a kezelt vagyon 144,2 milliárd forinttal nőtt, ebből csak a tőkebeáramlás 125,8 milliárd forintot tett ki. A legtöbb pénz a kötvényalapokba vándorolt, viszont keresettek voltak az abszolút hozamú- és a vegyes alapok is. A 2013-as esztendő eddig a megtakarítási piacon az alapokról szól, a vagyon 700 milliárd forinttal emelkedett, ami 20,6%-os növekedéssel egyenértékű. A betétekkel és a lakossági állampapírokkal összehasonlítva még mindig jók a visszatekintő hozamok a szektorban, így vélhetően még hónapokig kitart a kedvező tendencia az alapszektorban.
Nem akar csillapodni a vásárlási láz a befektetési alapok piacán, az áprilisi statisztikák alapján a kezelt vagyon 124 milliárd forinttal új csúcsra (3972 milliárd forintra) emelkedett, ebből 106 milliárd forintot a tőkebeáramlás tett ki. A friss pénzek fele a kötvényalapokat kereste, a kimagasló visszatekintő teljesítmények miatt, azonban 15-20 milliárd forint közötti tőkét tudtak bevonni az abszolút hozamú-, a vegyes- és a pénzpiaci alapok is. Csak az év első négy hónapjában a lakossági vételeknek köszönhetően 486 milliárd forint áramlott a szektorba, erre pedig emberemlékezet óta nem volt példa. A kedvező tendencia várhatóan csak hónapok múlva hagyhat alább, amikor is az alapok átárazódnak, addig viszont a betétek helyett sokan az alapokat kereshetik.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!