A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála kiegyenlítése, öngondoskodási pillér erősítése) sürgősen meg kellene oldani. Ezekkel nem célszerű várni 2025-ig, a nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig. Kétrészes cikksorozatom első részében e három probléma közül azt mutatom be, miért lenne szükség a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontására.
Rishi Sunak brit miniszterelnök tagadta, hogy gazdasági tervei a költségvetési felügyelet figyelmeztetései ellenére a megszorítások új időszakához vezetnének - tudósított a Bloomberg.
Több mint hat évtizede először száz százalék fölé emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta - írja az MTI.
Egy új tanulmány szerint tavaly minden tizedik német vállalat vált kibertámadás áldozatává vált, és ez nem kis részben az ukrajnai háborúnak tudható be - írja a Bloomberg.
Újabb körrel folytatódhat a közszféra béremelése a központi és területi kormányzati szerveknél, de nem jár majd mindenkinek automatikusan, közben pedig módosul a kormánytisztviselői bértábla is - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfő késő este megjelent közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a béremelés fedezete nem más, mint a minisztériumi álláshelyek megszüntetése.
Mintegy 2,5 millió német munkavállaló bérét emelik meg. Közel 75 ezer forinttal nőnek az érintettek fizetései.
A Budapesti Corvinus Egyetem április 1-jével átvette a Pénzügyi Szemle szakfolyóirat alapítói és laptulajdonosi jogait az Állami Számvevőszéktől - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
Kijött az ADP foglalkoztatottsági adata az USA-ból: a közszféra foglalkoztatottait nem tartalmazó mutató a vártnál jobban alakult. Ez viszont nem túl jó hír, a foglalkoztatottság bővülésének ugyanis lassulnia kell ahhoz, hogy a Fed leálljon a kamatemelésekkel, a vártnál erősebb munkaerőpiac pedig további monetáris szigorítást hozhat. Ebből a szempontból viszont nem az ADP adatközlése a döntő, a fontos adat pénteken érkezik.
Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának ülésén az állami közszolgáltató társaságok - a MÁV-Volán-csoport, a Magyar Posta és az állami közművek - 2023. évi béremelésről egyeztettek a nagyvállalatok, a szakszervezetek és a kormány képviselői - olvasható a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének MTI-n megjelent közleményében.
Már csak két hét van hátra tanévkezdésig, de még mindig rengeteg pedagógust keresnek az oktatási-nevelési intézmények - írja a Népszava.
A magas infláció ellentételezéseként diplomás minimálbért és azonnali 20 százalékos fizetésemelést kérnek a közszolgálatban dolgozók, azonban a kabinet szerint a helyzet túl nehéz - írja a Népszava, amely szerint nem jutottak érdemi eredményre a kormány, a munkavállalók és az önkormányzatok képviselői szerdán, amikor megtartotta a választások utáni első ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT).
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezik a közszférában dolgozók szakszervezete mondván, egyre nagyobb gondot jelent nekik a megélhetés a magas infláció miatt - írja a Népszava. Az erről szóló levelet pénteken el is juttatták az ügyben illetékes Palkovics László, technológiai és ipari miniszternek.
Az ADP tegnapi közlése után most a munkaügyi minisztérium tette közzé a heti segélykérelmek számának alakulását az Egyesült Államokban. A segélykérők száma csökkent, nagyobb mértékben, mint arra számítani lehetett.
Csökkent az egy hét alatt beadott munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, akárcsak a tartósan munkanélküliek száma - mindkettő szám pozitív meglepetést okozott az elemzői várakozásokhoz képest.
A járványveszély sikeres kezelése után a gazdasági forgatókönyvek kezelésében is sikeresebbek lehetünk, mint más országok. Adott a lehetőség arra, hogy gyorsabban épüljön vissza a gazdasági növekedés, mint másutt - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a törlesztési program, az adóintézkedések és a munkahelyvédelmi programok is hatékonynak bizonyultak.
Egy hétvégi jelentés alapján rossz a pénzintézetek kockázatkezelése.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Egy nap alatt 50 millió dollárt zsebelt be az elnökjelölt.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.