Meg kell ismételni a PannErgy közgyűlését
A megjelentek alacsony száma miatt határozatképtelen volt a PannErgy közgyűlése.
A megjelentek alacsony száma miatt határozatképtelen volt a PannErgy közgyűlése.
A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan. A részvényesek emellett jóváhagyták az igazgatóság jelentését a 2017. évi pénzügyi teljesítményről, valamint a konszolidált pénzügyi beszámolókat, illetve személyi változásokról is döntöttek.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján arról tájékoztatott ma este az Őrmester Nyrt., hogy április 27-re összehívta a társaság éves rendes közgyűlését az igazgatóság, másrészt egyúttal közzétette a közgyűlésének napirendi pontjait is. Ezekkel összefüggésben a társaság működésével kapcsolatos rövid határozati javaslatterveket is bemutat a dokumentum.
Közzétette közgyűlési határozati javaslatait a Masterplast.
Bővülő hitelállomány, növekvő kamatjövedelem, töredékére eső kockázati költség és enyhén csökkenő működési költség mellett 8,2 milliárd forintos konszolidált tárgyévi veszteséggel zárta 2017-et az FHB Jelzálogbank. Ez a mínusz közel fele az egy évvel korábbinak, és tartalmaz egy jelentős, informatikai átalakításhoz kapcsolódó céltartalékot, ami nélkül jóval kedvezőbb lett volna az eredmény.
Április 26-án közgyűlést tart a BIF, ahol a részvényesek többek között dönthetnek az osztalékról és saját részvények visszavásárlásáról.
Április 20-án közgyűlést tart az Appeninn, ahol döntenek új igazgatósági tagok kinevezéséről és saját részvények visszavásárlásáról is.
Hamarosan közgyűlést tart a Richter, a gyógyszergyártó közgyűlése többek között az osztalékról, a saját részvények visszavásárlásáról és személyi kérdésekről is dönt.
A Konzum Nyrt. április 26-án 11-órai kezdettel tartja éves rendes közgyűlését - tájékoztatta a részvényeseket a cég.
Döntött az igazgatóság az FHB Jelzálogbank évi rendes közgyűlésének összehívásáról. Az eseményt ezúttal is a Danubius Hotel Gellértben tartják, április 27-én, pénteken 10 órától. A meghívóban szereplő napirendi pontok között feltűnik a bank cégnevének módosítása is; bár az új cégnevet még nem közölték (pár napon belül a közgyűlési előterjesztésekből már kiderülhet), az átnevezésre feltehetőleg a Takarék Csoportba történt integrálódás miatt kerül sor.
Április 16-án 14:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Waberer's, amire a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., 1. emelet 4. termében kerül sor. A ma közzétett közgyűlési előterjesztésekből kiderül, hogy saját részvényeket fog vásárolni a cég a javadalmazási politika részeként.
Április 16-án tartja éves rendes közgyűlését a CIG Pannónia. A határozati javaslatok között szerepet a részvényenkénti 10 forintos osztalék, illetve két igazgatósági tag újraválasztása.
Egyebek mellett az osztalék emeléséről, valamint a saját részvény vásárlásokról is dönthet a Mol az április 12-én tartandó éves rendes közgyűlésén - derül ki a közgyűlési dokumentumokból.
Az OTP 2018. április 13-án 10 órától közgyűlést tart. Az esemény helyszíne a Sofitel Budapest Chain Bridge.
Április 20-án, 08:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Csepel Holding a 1211 Budapest Varrógépgyár u. 1. szám alatti tanácstermében. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2018. május 2. 08.00 óra.
Pontosan egy hónap múlva tartja az OTP és a Pannergy is éves rendes közlegyűlését - derül ki a társaságok legfrissebb közleményéből.
Határozatképtelen lett a CIG Pannónia közgyűlése, amely többek között a CIG Pannónia és a Konzum egymásban való kölcsönös tulajdonszerzéséről hivatott dönteni. Január 30-án várható így a menedzsmentek tervének jóváhagyása.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze december 21-re a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. és ma tette közzé a tőzsde honlapján az akkori esemény napirendjén szereplő előterjesztéseket és határozati javaslatokat.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?