Igazságtalan az a javaslat, amelyet a távozó Európai Bizottság készített az Európai Unió következő költségvetéséről, és mi "igazságot akarunk" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Prágában.
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.
Előrelépés igen, de megállapodás nem várható már idén az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetési keretéről - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság illetékes tagja.
A júliusi 7,2%-ról augusztusban 8,1%-ra, fél éve a leggyorsabb ütemre pörgött fel a nemzetgazdaságban a reálkeresetek éves szintű emelkedése – derült ki a KSH kereseti statisztikájából.
Elsősorban a lakossági állampapírok kirobbanó sikerének köszönhetően szeptember végéig már bőven túlteljesítette idei finanszírozási célját a magyar állam. És a roham nem áll meg, így pedig az év végére akár több százmilliárdnyi elkölthető pénze maradhat a kormánynak. Jövőre pedig még nagyobb feladat előtt állhat az adósságkezelő, ha hasonló ütemben folytatódik az értékesítés.
Világszerte 2-3 milliárd ember nem fér hozzá pénzügyi szolgáltatásokhoz, mert nincs meg a megfelelő infrastruktúra hozzá vagy egyszerűen túl drágák a szolgáltatók. A fintechcégek számára a legnagyobb növekedési lehetőséget az rejti, hogy ezt a réteget szolgálják.
Hét éve legmagasabb hiánnyal zárta az évet az amerikai költségvetés. A pénzügyminisztérium közlése szerint a szeptember végével záródott költségvetési évben a deficit 984,4 milliárd dollár volt, 26 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 779 milliárd dollárnál. Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már a negyedik egymást követő évben emelkedett.
Szinte biztosra vehető, hogy új, még az idei költségvetést érintő gazdaságpolitikai lépéseket tesz a kormány. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy erre milyen mozgástere van a büdzsében.
Közel ezermilliárd dollár, a GDP 4,8 százaléka volt az amerikai büdzsé hiánya a szeptember végén lezárult költségvetési évben – közölte a pénzügyminisztérium pénteken. A kormányzat szerint ez is azt mutatja, hogy működik Donald Trump gazdaságélénkítő csomagja.
Az Európai Parlament szerdán elfogadta az Európai Unió jövő évi költségvetéséről szóló álláspontját. A képviselők több mint két milliárd euróval emelték a Bizottság költségvetés-javaslatát; a különbözetet az éghajlatváltozás elleni fellépésre szánják.
Egy kompromisszumra törekvő tervet tett le a finn soros elnökség az asztalra a 2021-2027-es uniós költségvetéssel kapcsolatban a britek kilépése miatt, ami Magyarország számára a gyakorlatban azt jelenti, hogy még az eddig kalkulált 24%-nál is több felzárkóztatási és agrárforrást bukhat reál értelemben Magyarország a következő büdzsével – tudta meg korábban a Bruxinfo. A javaslat megtárgyalására ma asztalhoz ültek az európai uniós vezetők, de a döntés hónapok múlva jöhet, decemberi határidőben egyeztek meg – írja a Reuters.
Németországnak járó befizetési kedvezményről is tárgyalni kell az Európai Unió (EU) következő, 2021-től érvényes hétéves költségvetésének ügyében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag) a délután kezdődő brüsszeli EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében.
Számol a globális gazdasági növekedés lassulásával a magyar kormány, és erre egyrészt stabil, kiszámítható üzleti környezettel és fiskális politikával, a fiskális és a monetáris politika jó együttműködésével készül a magyar kormány, másrészt lényeges, hogy 2023-ig csaknem duplázódik a magyar autógyártás kibocsátása és az elektromos akkumlátorok piacán is nagy kapacitásbővítések lesznek – mutatott rá a Budapest Economic Forum konferencián tartott előadásában Rákossy Balázs. A Pénzügyminisztérium európai uniós forrásokért felelős államtitkára számos alkalommal emelte ki előadásában azt, hogy a kormány az együttműködésre, a szakmai párbeszédre épülő gazdaságpolitikát szeretne vinni a következő években is.
Miközben mindenki a friss World Economic Outlook (WEO) kiadvánnyal volt elfoglalva, az IMF váratlanul kiadta szokásos éves vizsgálatának eredményét is Magyarországról. Az úgynevezett negyedik cikk szerinti felülvizsgálatban megállapítják, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedéséhez a versenyképességet kellene erősíteni, a költségvetésnek pedig közelítenie kellene középtávú deficitcéljához, hogy a későbbi nehezebb időszakra kellő puffert képezzünk.
A magyar gazdaság uniós átlag feletti növekedésnek, a kiszámítható gazdaságpolitikának, a csökkenő adóterheknek köszönhetően Magyarország és azon belül kiemelten Budapest a következő években is vonzó befektetési célpont lesz - tájékoztatta Banai Péter Benő az MTI-t.
Kétéves alkudozás után bejelentette csütörtökön az Eurócsoport elnöke (képünkön), hogy megszületett a megállapodás a közös eurózóna költségvetés főbb paramétereiről, amelynek kialakításában a jelek szerint a magyar érdekek egy részét is figyelembe vették. Összességében azonban felemásak a most megszületett alku következményei hazánknak, így talán nem véletlen, hogy most elmaradt a Pénzügyminisztérium közleménye, noha korábban sorozatosan adott ki ilyeneket az egyeztetések különböző fázisaiban a magyar tárca.
Szeptemberben 207 milliárd forint volt a költségvetés többlete, ami a második legerősebb kilencedik havi egyenleg gyűjtésünk szerint. A büdzsé az első kilenc hónap adata alapján nagyon jól áll, de az előző hónap jó teljesítményéhez kellett az is, hogy az EU-programok egyenlege látványosan javult.
A várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a 7 személyes, állami támogatással megvásárolható, nagycsaládos autók iránt - jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.