Indiának „nagyon-nagy nagy” növekedési potenciálja van a következő években, de a bürokratikus akadályok továbbra is fennmaradnak – mondta David Solomon, a Goldma Sachs vezérigazgatója az indiai Economic Times-nak adott interjújában, amit a CNBC szemlézett.
A gazdasági kapcsolatok megerősítését szorgalmazta Chris Hipkins új-zélandi miniszterelnök keddi pekingi látogatásán, miután megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Az Öt Szem (Five Eyes) elnevezésű hírszerzési együttműködési program többi tagjaival ellentétben Új-Zéland politikai és gazdasági kapcsolatai Kínával jobbára szívélyesek maradtak az elmúlt években is.
Az Egyesült Államokban 2023 elején nagy port kavart az eset, amikor egy kínai légballon szállt az ország légterébe. A műszerekkel felszerelt léggömböt végül lelőtték, Peking végig tagadta a kémkedésről szóló vádakat. Most újabb felvételek kerültek elő Tajvan és Japán feletti kínai légballonokról – írja a BBC.
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
Az elmúlt napok eseményei erőteljesen megkérdőjelezték az orosz zsoldosok jövőjét Afrikában. Nem Moszkva viszont az egyetlen hatalom, amely a földrészen próbálja növelni befolyását. Kína szintén rendelkezik a térségben katonai magánvállalatokkal, azonban egyelőre kisebb kapacitásokkal. A hétvégi orosz események viszont még inkább megnyithatják Peking előtt az utat Afrika felé - írja a The Diplomat.
Kína központi bankja a vártnál erősebb kereskedési sávot szabott meg kedden a renminbire, és az állami bankok dollárt adtak el a jüan ellenében, jelezve, hogy a valuta gyors csökkenése egyre kellemetlenebbé válik. A jüan két hónap alatt mintegy 4%-ot esett a dollárral szemben a fogyasztói bizalom lanyhulása és a gyenge ingatlanpiac miatt.
A jövő háborúira jelentős hatást gyakorolhat, hogy a nagyhatalmak milyen következtetéseket vonnak le az orosz-ukrán háború eseményeiről, taktikai módszereiről, és a haditechnikai eszközök sikerességéről. Ez különösen kiemelt szempont az olyan országok esetében, mint Kína, mivel a népköztársaság hadserege nem rendelkezik friss harctéri tapasztalatokkal. Nemrégiben jelent meg egy átfogó kínai elemzés az amerikai M142 HIMARS rakétarendszerek hatékonyságáról.
Az Egyesült Államok tisztségviselői szerint ideje lenne a háromoldalú katonai megegyezést tovább bővíteni – írja a DefenseOne. Az AUKUS-megállapodás második, védelmi kapacitások bővítéséről szóló pillére keltette fel több ország figyelmét is, akár meg is duplázódhat a tagországok száma.
Kína gazdasági növekedése a második negyedévben felülmúlja az első negyedévit, és várhatóan sikerül elérni az 5 százalékos éves GDP-növekedési célt - jelentette ki kedden Li Csiang kínai miniszterelnök a Tiencsinben megrendezett Világgazdasági Fórumon. A kínai hazai össztermék (GDP) 4,5 százalékkal nőtt a március végéig tartó első negyedévben éves szinten.
Történelmi mélypontra csökkent a napelem modulok ára Kínában az egész világon, de különösen Európában megfigyelhető túlkínálat, illetve a poliszilícium-gyártásban kialakult túlkapacitás miatt. Miután az ázsiai ország piaci részesedése több mint 80% a napelemek gyártásában és globális ellátásában, a felhasználók világszerte részesülhetnek a trend előnyeiből.
Pekingben kezd tárgyalásokba a gazdasági kapcsolatok megerősítéséről a mongol miniszterelnök. Mongólia helyzete gyakorlatilag kizárólag Kínával tesz lehetővé kereskedelmi kapcsolatokat, Peking pedig most még tovább növelheti befolyását Ulánbátorban. Franciaország szeretné a térségben a saját befolyását növelni.
Digitális ágazati szakértők véleménye szerint pusztán az európai chipgyártó kapacitás növelésével nem lehet enyhíteni az európai feldolgozóipar kitettségét a nemzetközi beszállítói láncoknak az elektronikai alkatrészek ellátásában.
Kína korábban hírhedt volt arról, hogy a technológiában igyekszik a nyugati megoldásokat lemásolni. Újabban azonban Peking szintet lépett, és már a taktikai tudást és a fejlesztés kezdeti lépéseit is igyekszik megszerezni. A nyugati államok aggódva szemlélik a tendenciát, viszont érdekük is fűződik, hogy elnézzék Kínának ezt a tevékenységet – írja a Business Insider.
Annak ellenére, hogy az Európai Unió egyre szkeptikusabb és keményebb álláspontot képvisel Kínával szemben. Bár még intenzív a kereskedelem a felek között, egyre több EU-s cég fordít hátat az ázsiai országnak, de Peking gyorsan változtatna ezen.
A kínai fogyasztás élénkülése a lendületvesztés jeleit mutatja, mivel a kiadások lassulnak a különböző ágazatokban, például a nyaralások, az autóeladások és a lakásvásárlások terén. Mindez pedig egyre aggasztóbb képet fest az ország gazdaságáról.
Kína vasárnap támogatásáról biztosította Oroszországot "állami stabilitásának megőrzésében" a Wagner orosz fegyveres csoport lázadását követően - derül ki a kínai külügyminisztérium honlapján közzétett állásfoglalásból.
Az elmúlt napok oroszországi eseményeit követően Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes Pekingbe repült, hogy Kínával "nemzetközi" kérdésekről tárgyaljon.
Ács lakossága gyors válaszban utasítja el a bejelentett kínai katódgyár beruházását - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásban, amelyet a Kiáll(t)unk Ácsért Facebook csoport osztott meg. A polgármesternek és parlamenti képviselőnek címzett levelükben a civilek személyes közmeghallgatás mellett érvelnek.
Hszincsiang Kína legnagyobb és legnyugatabbra fekvő tartománya, ahol a török nyelvű és muszlim vallású ujgur nép őshonos. Az utóbbi években a nyugati lapokban egyre több szó esett arról, hogy a kínai kommunista vezetés erőszakos eszközökkel igyekszik elnyomni ezt a pár milliós kisebbséget. Átnevelőtáborokról, kényszermunkáról és az ujgur kultúra módszeres megsemmisítéséről érkeztek és érkeznek információk. Egy új, magyarul is megtekinthető dokumentumfilm az elnyomás átélői, ujgur aktivisták és nyugati oknyomozók megszólaltatásával próbálja feltárni, mi zajlik a tartományban. Peking tagadja a vádakat: a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelemről beszélnek, és szerintük az Egyesült Államok terjeszt hamis információkat Kína lejáratására.