Megelőzte Kína Németországot az oroszoknál
A Moszkva elleni szankciók bevezetése óta tavaly fordult elő először, hogy Kína Oroszországba irányuló gépipari exportja felülmúlta Németországét.
A Moszkva elleni szankciók bevezetése óta tavaly fordult elő először, hogy Kína Oroszországba irányuló gépipari exportja felülmúlta Németországét.
A Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélései végeztével Donald Trump amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy "fantasztikus az előrehaladás az amerikai-kínai viszonyban". Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter bejelentette: száznapos tervben állapodtak meg a kínai féllel.
Kína öt legnagyobb bankjából négynek nőtt tavaly a nyeresége, főleg a működési költségek csökkentésének köszönhetően - számolt be a CNBC. Elemzők szerint azonban a neheze még hátra van, a jelzáloghitelek arányának gyors növekedése és az ingatlanpiac lassulása nagy kockázat a pénzügyi stabilitásra.
A pekingi Tiltott Város Palota Múzeuma gyűjteményében 1,862 millió műtárgyat regisztráltak a szakemberek a legutóbbi, 2016 végén befejezett leltározás során - közölte szerdán San Csi-Hszian, a múzeum kurátora.
Kínai cég vásárolna bele a Forbesba, a Reuters értesülései szerint a HNA Group már tárgyal arról, hogy részesedést vegyen a patinás magazin kiadójában. És nem is ő az egyetlen érdeklődő.
A korábbi 500 ezer dollárról 1,35 millió dollárra emelkedhet az amerikai befektetői zöldkártyáért cserébe elvárt minimum befektetési összeg, a szakértők szerint a vagyonosabb kínaiak körében sosem látott verseny is lehet, hogy még a magasabb összeg életbe lépése előtt hozzájussanak a zöldkártyához - írja a Bloomberg.
Kína újabb gazdasági ágazatokat készül megnyitni külföldi befektetők előtt, de ennek fejében "fair" elbánást vár el külföldön is a kínai befektetőknek - közölte vasárnap egy gazdasági fórumon a kínai jegybank kormányzója.
Tizenhárom új tagország, közöttük Magyarország csatlakozásával hetvenre bővült a 2016-ban Kína kezdeményezésével létesült Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) tagjainak a száma.
A kínai kommunista pártnak óriási kihívásokkal kell megküzdenie, hogy a történelemben példátlan mértékű gazdasági szerkezetváltást a lehető legsimábban le tudja vezényelni: az ipari túltermelés miatt évente több százezren veszítik el munkájukat, ami komoly politikai nyomást jelent. Ezzel párhuzamosan viszont az állam éves terveiben több mint 10 millió nagyvárosi munkahely létrehozása szerepel, elsősorban a szolgáltatói ágazatban, hogy így mozdítsa előre a nagy átalakulást. Bár az elmúlt években a figyelem középpontjába a kínai növekedés lassulása és a vállalati szektor aggasztó mértékű eladósodottsága került, közben azért nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy milyen változások zajlanak a munkaerőpiacon.
A pénteki ázsiai kereskedés során Kína két fő vezető részvényindexe idei legrosszabb teljesítményét nyújtotta, ez pedig intő jelként szolgálhat a kínai piacon befektetőknek.
A kínai vezetők nem akarnak kereskedelmi háborút vívni az Egyesült Államokkal - jelentette ki Li Kö-csiang miniszterelnök szerdán, egyúttal azt ígérte, hogy szélesebbre nyitják Kína állami szektor által uralt gazdaságát a külföldi befektetések és kereskedelem előtt. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború veszélye egyre nőtt az utóbbi időszakban, ami súlyos globális gazdasági következményekkel járna és amellyel több cikkünkben is foglalkoztunk már:
Összességében kedvező adatok érkeztek kedd reggel a kínai gazdaságról, így erősen indulhat az év a Távol-Keleten. Ugyanakkor a növekedés szerkezete nem biztos, hogy megnyugtató a kínai hatóságok számára, mivel a fogyasztás egyelőre döcög, csak a beruházások mentik meg a növekedést.
A kínai részvénypiac már az év eddigi részében is kifejezetten jól teljesített, így egyre több befektetési bank gondolja azt, hogy jó befektetésnek számítanak a kínai részvények, most a Goldman is beállt a sorba, véleményük szerint még mindig érdemes kínai részvényeket venni.
Mindkét finomítót a Mol működteti, így a hitelkockázatok jelentősek.
Két tűz közé keveredhet Netanjahu.
Friss adatok érkeztek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.