Kína nem tágít: maradnak a hadihajók a vitatott hovatartozású tengerszorosban
Nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt kedden, a háromnapos kínai hadgyakorlat befejezése után - közölte Tajvan védelmi minisztériuma.
Nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt kedden, a háromnapos kínai hadgyakorlat befejezése után - közölte Tajvan védelmi minisztériuma.
A Kínával közös, vitatott hovatartozású határtérségbe utazott hétfőn Amit Shah indiai belügyminiszter.
India népessége a becslések szerint a nagyon közeli jövőben - feltehetően már április közepén - meghaladhatja Kínáét; lehet ugyan, hogy csak júliusban, de az sem kizárt, hogy már meg is történt - közölte az AP amerikai hírügynökség hétfőn demográfusokra hivatkozva.
A Világbank az eddig becsültnél némileg nagyobb idei globális GDP-növekedést vár.
Az amerikai haditengerészet Milius nevű rombolója megjelent a Dél-kínai-tengeren található Spratly-szigeteknél hétfőn.
Éves és havi összevetésben is estek a globális chipeladások idén februárban.
Ötvenkilenc kínai katonai repülőgépet és 11 hadihajót észlelt a tajvani védelmi tárca Tajvan közelében hétfő délelőtt 10 óráig - jelentette be a tárca.
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, márciusban 3184 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral nőtt a februári 3133 milliárd dollárról - közölte az ázsiai ország jegybankja.
Emmanuel Macron francia államfő szerint az Európai Uniónak nem kellene sem az Egyesült Államokat, sem Kínát követnie a tajvani kérdésben.
A Huawei Technologies Rijádot tenné meg közel-keleti központjának – számol be a hírről a Bloomberg.
Az amerikai Tesla Inc. gigagyárat épít Sanghajban a MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezéseinek gyártásához.
A Covid-19 vírus az emberektől származhat, állítja egy kínai tudós arra hivatkozva, hogy a wuhani Huanan piacról - ahonnan a vírus elindult - származó genetikai minták "majdnem azonosak" voltak a fertőzött betegek mintáival - írja a CNN.
Folytatódott vasárnap a Tajvani-szorosban a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlata, amelyet Peking röviddel azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban. A kínai erők a szigeten lévő célpontok elleni precíziós csapásokat is gyakoroltak.
A kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban, a szigetországgal fennálló feszültségek közepette, miután a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott az Egyesült Államokban az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval.
Kína szankciókkal sújt több amerikai és tajvani szervezetet és személyt, köztük Tajvan washingtoni képviselőjét, válaszul Caj Jing-ven tajvani elnök és az Egyesült Államok képviselőházi elnöke, Kevin McCarthy szerdai közös tárgyalására - közölte Zu Fenglian, a kínai vezetés Tajvani Ügyekért Felelős Hivatalának szóvivője pénteken.
Az Európai Unió (EU) bízik abban, hogy Kína sem közvetlenül, sem közvetve nem szállít katonai felszerelést Oroszországnak - hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön közzétett sajtóközleményében.
A Nemzetközi Valutaalap figyelmeztetett, hogy a következő öt évre vonatkozó globális gazdasági növekedési kilátásai az elmúlt több mint három évtized leggyengébbjei, és arra ösztönözte a nemzeteket, hogy kerüljék el a geopolitikai feszültségek okozta gazdasági széttöredezést, és tegyenek lépéseket a termelékenység fokozására - írja a Bloomberg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője szerint Kínának, a fejlődő országok legnagyobb hitelezőjének meg kell mutatnia, hogy képes alkalmazni a fizetési nehézségekkel küzdő szegény országok számára a bevett nemzetközi adósságelengedési eljárásokat - írja a Bloomberg.
Az EU és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok egyre kevésbé kiegyensúlyozottak - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) vezetője a kínai vezetéssel folytatott pekingi megbeszélést követő sajtótájékoztatón csütörtökön. A Kínai elnök szerint a gazdasági együttműködésre kell összpontosítani.
Kína kész együttműködni Franciaországgal az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárásának elérésében - közölte egy diplomáciai forrás csütörtökön, miután Emmanuel Macron francia elnök megbeszélést folytatott kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel.
Ezzel segítenék a nők helyzetét.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Jelentős pénzügyi tutunigra szorul az európai védelmi ipar.
Az azeri gáz is orosz lenne végső soron.
Brüsszel meghúzza az EU-s diplomaták nadrágszíját, nincs több parti és utazás.
Egy-két dologra azért már használják.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.