Bezár mindhárom Ikea áruház
Az Ikea áruházaiban felfüggesztik az áruházi vásárlást 2020. március 21-től kezdődően további értesítésig.
Az Ikea áruházaiban felfüggesztik az áruházi vásárlást 2020. március 21-től kezdődően további értesítésig.
Korábban ezer dolláros támogatásról lehetett hallani, most azonban az egyik republikánus szenátor 1200 dolláros támogatásról beszélt. Ezt az összeget minden amerikai állampolgár megkapná, akinek évi 75 ezer dollárnál kevesebb jövedelme van.
Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére - mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján csütörtökön.
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben a fertőzöttek 1,4 százaléka halt meg Vuhanban, a járvány kínai epicentrumában kínai kutatók új tanulmánya szerint. A kutatók most nyolc adatbázist tanulmányoztak át, erre alapozzák a fenti megállapítást.
Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy kész a kellő időben beavatkozni az oroszok és a szaúdiak által indított olajár-háborúba. Hozzátette: az alacsony üzemanyag-árak jók az amerikai fogyasztók számára, még akkor is, ha az iparnágnak nem tesz jót.
Háromezermilliárd forintnyi áttervezés várható a költségvetésben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak leküzdésére - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV műsorában.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következő tizenkét hétben bizonyosra vehető a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.
A görög miniszterelnök 10 milliárd eurós csomagot jelentett be a gazdaság megsegítésére. Azt is kiemelte, hogy az Európai Központi Bank eszközvásárlásával "új fegyver" került a kezükbe.
Az amerikai fertőzöttek száma elérte a tízezret, azaz két nap alatt megduplázódott. Az ok között a gyors terjedés mellett az lehet, hogy az országban egyre szélesebb körben alkalmaznak teszteket.
Szlovákiában csütörtökön újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 123-ra emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma - jelentette be Peter Pellegrini, szlovák kormányfő csütörtökön. Ukrajnában felfüggesztették az országos lapok és magazinok nyomtatását.
Gyorsult Olaszországban a koronavírussal fertőzöttek száma: egy nap alatt 14,9%-kal lettek többen betegek, a halálozást tekintve pedig már megelőzték Kínát. Ezzel Olaszország lett az az ország, ahol a világon a legtöbb áldozatot követelte az új koronavírus járvány.
A koronavírus által kiváltott recesszió elkerülhetetlen, mert már benne vagyunk - figyelmeztet értékelésében a Bank of America. Munkahelyek szűnnek meg, vagyonok tűnnek el, és a bizalom mélyre süllyed, mondja a cég.
Az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin által felvetett gondolat a kereskedési idő megrövidítéséről globális vitát váltott ki és a részvénypiacok ideiglenes bezárásának gondolata is felmerült. A titkár szerint meg lehetne rövidíteni a New York-i tőzsde kereskedési napját egy ideig, ezzel pedig segíteni megnyugtatni a részvénypiacot, amelyet a koronavírus alaposan felrázott. Eddig egyébként a Fülöp-szigetek és Sri Lanka próbálkozott meg hasonló intézkedéssel, nem sok sikerrel, a fülöp-szigeteki tőzsde 24 százalékos zuhanással reagált a két napos szünet után. Négy EU-s ország ideiglenesen megtiltotta a shortolást bizonyos részvényekben, de az árfolyamok ezután is tovább estek.
Olaszországban rendkívül gyorsan terjed az új típusú koronavírus-járvány, és a halálozási ráta is magas. Az országban kijárási tilalom van, az olaszok ennek ellenére gyakran hagyják el otthonaikat mindenféle mondvacsinált indokkal.
A fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a budapesti plázák üzemeltetőivel, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg tegyék lehetővé a bevásárlóközpontok parkolóinak ingyenes használatát - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon - jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.
Szállodákat zár be az Opus konszolidációs körébe tartozó Hunguest Hotels a koronavírus miatt – tette közzé a cég. A budapesti szállodákat nem érinti az intézkedés.
Más intézményekhez hasonlóan a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak is rendkívüli intézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány meggátolásának érdekében, a legtöbb pénztárnál teljes egészében felfüggesztették az ügyfélfogadást és elektronikus csatornákra terelték a pénztártagokat. Néhány pénztárnál enyhén megnövekedő pénzkivonási kérelmekre is számítanak, de higgadtságra és türelemre ösztönzik az ügyfeleket, hiszen a nyugdíjpénztárak hosszú távú öngondoskodásra használnak és ha átmenetileg vissza is esik egy-egy portfólió hozama, hosszabb távon behozhatják a veszteségeket. Megkérdeztük a magyar nyugdíjpénztárakat, milyen különleges intézkedéssel készülnek a koronavírus idejére, milyen ügyfélreakciókra számítanak és mi történik, ha tovább eszkalálódik a járvány.
A gazdaságújraindítió akciócsoport dolgozta ki az Orbán Viktor által bejelentett lépéseket, ezek közül több, nemzetgazdaságilag is fontos vállalat esetén sürgős döntést kellett hozni - írja közleményében a nemzeti vagyon Kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
A vírus visszaszorításában tevékenykedő kínai tudósok szerint nem kizárt, hogy a COVID-19 mutálódni fog, és őszi visszatértekor magasabb halálozási rátával jelentezik. Nincs egyetértés a tudósok között, mások ugyanis pont az ellentétét tartják valószínűnek: a koronavírus a nyáron visszaszorulhat, addigra pedig már kialakulhat a társadalom immunitása. Akárhogy is van, annyi biztos, hogy nem tudunk még mindent.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?