Már a koronavírus-járvány második hulláma fenyeget Dél-Koreában, ahol egyhónapos csúcsra ugrott az új megbetegedések száma. A fertőzések nagy része egy konkrét személyhez köthető, de ez is jelzi, hogy korai lehetett a szórakozóhelyek újranyitása.
Kínában nőttek az autóeladások áprilisban az előző havihoz képest - közölte az ázsiai ország autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete előzetes adatokra hivatkozva.
Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Három gyermek halt meg abban a titokzatos szindrómában, ami egyelőre nem tudni, hogyan kapcsolódik a koronavírushoz – jelentette be Andrew Cuomo kormányzó. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a vírus a legkisebbekre is veszélyes lehet.
Az otthoni munkavégzést biztonságosan és 1-2 nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, az MTI kérdésére válaszoló illetékeseik szerint a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani, a korábbinál nagyobb mértékben fogják alkalmazni.
A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is tartja 2-3%-os GDP-növekedési prognózisát, gyors, V-alakú lefutással számolunk – mondta a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában Matolcsy György. A jegybank elnöke szerint megfelelő a tűzerejük, hogy szükség esetén beavatkozzanak, de pozitív fordulatot várnak a következő időszakban.
Hetek óta Belgiumban jelentik a legtöbb koronavírus okozta halálesetet a lakosság arányában a nagyobb országok közül, az alig 11,5 milliós európai ország olyan epicentrumokat is megelőzött, mint Olaszország, Spanyolország vagy az Egyesült Államok. A drasztikus számokat a belgák főleg statisztikai módszertanbeli különbségekkel okolják, hiszen olyan idősotthonokban történt haláleseteket is a koronavírusnak regisztrálnak, melyek esetén csak a gyanúja merült fel a fertőzésnek. Ennek ellenére tényleg felkészületlenül érte a belga idősotthonokat a járvány és csöppet sem nevezhető kedvezőnek a helyzet az országban, amely júniusra a kormány tervei szerint már teljesen újranyitna.
Tombol a koronavírus-járvány a világban, de közben a gyógyszercégek sem tétlenkednek, zajlik a versenyfutás a hatékony kezelés és vakcina kifejlesztéséért is. Érkeznek ígéretes teszteredmények és van olyan cég, amely szerint akár már októberben lehet oltóanyag, bár a szakértők többsége csak a jövő évre tartja ezt reálisnak. Bemutatjuk, hogy állnak most a legígéretesebb fejlesztések.
194 újabb halálesetet okozott Olaszországban a Covid-19 – adta hírül az olasz járványügyi hatóság. Az újonnan regisztrált esetek száma 1083 volt, ami jelentős csökkenés a pénteki 1327-hez képest – írja a Reuters.
Nem csitul a koronavírus-járvány a világban: a regisztrált fertőzöttek száma 3,939 millióra, a halálos áldozatoké pedig 274,9 ezerre emelkedett a John Hopkins Egyetem adatai szerint. Miközben a nyers halálozási ráta Magyarországon 13%, a világban 7%.
A klímaváltozás és a környezet romlása miatt számos újfajta, halálos világjárvány söpör majd végig az emberiségen – figyelmeztettek a CNBC által megkérdezett tudósok.
Spanyolországban 179-en veszítették életüket az új koronavírus okozta fertőzés következtében az elmúlt 24 órában, amellyel három nap után újból kétszáz alá csökkent a halálozás - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton.
Horvátországban a közép-dalmáciai Brac-szigetén új góc alakult ki, ezért a hatóságok 14 napos karantén rendeltek el - derült ki a válságstáb szombati sajtótájékoztatóján.
Szigorú szabályok vonatkoznak majd azokra a vállalatokra az Európai Unióban, amelyeknek a koronavírus-járvány negatív hatásai miatt állami mentőövre van szükségük, jelentette ki az Európai Bizottság.
Ma sem adott választ az operatív törzs arra, megkapjuk-e végre a kormánytól a Budapestre vonatkozó fertőzöttségi adatokat. Pedig ezekre egyre nagyobb a szükség, a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló, írja mai Facebook-posztjában a főpolgármester.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy New Yorkban elhunyt egy kisfiú csütörtökön, de hasonló esetek már korábban is történtek, jelenleg azt vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a korábbi halálesetek és a COVID-19 között.