Két kilencéves gyerek is volt a 25 ezer ember között, akiket Japánban a második világháború után elfogadott eugenikai törvény nevében sterilizáltak - közölte kedden a BBC hírportálja a szigetország törvényhozása által közzétett jelentésre hivatkozva.
Az új rezsiszabályozás - amely áramárplafont vezet be egyebek mellett a szálláshely-szolgáltatást nyújtó kisvállalkozásoknál - hatással lehet az eladó és kiadó lakások, ezen belül a lakáshotelek piacára - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely bemutatja, hogy a lakáshotelek szempontjából legnépszerűbb budapesti városrészekben mennyiért kínálják eladásra az ingatlanokat.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában teljes körű vizsgálatot és biztosítékokat sürgetett a kémprogramokkal elkövethető visszaélések megelőzésére - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön. Az EP-képviselők emellett felszólították Magyarországot és Lengyelországot, hogy tartsák be az az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit, és állítsák helyre a bírói függetlenséget.
Fontos tárgyalásokat folytatott az OpenAI vezérigazgatója Izraelben - adta hírül a Reuters. A megbeszélések során kiemelt témaként jelent meg a mesterséges intelligenciából eredő kockázatok csökkentésének kérdése, a technológia szabályozása, ugyanakkor esetleges izraeli beruházásokról is szó esett.
Az Európai Unió Tanácsa csaknem megkettőzte, 295 millió euróra (mintegy 112 milliárd forint) emelte a Moldovának szánt, egy évvel ezelőtt jóváhagyott makroszintű pénzügyi támogatás összegét - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Németországban mind az Aldi Nord, min a Lidl berobbant az erkélynapelemes piacra, azonban hiába keresnénk a magyar boltok polcain a terméket a jövőben, a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé a forgalmazást, szemben az Európai Unióban általánosan elfogadott szabályozással – számolt be róla a g7.hu.
Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet.
Az orosz törvényhozók olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek lehetővé teszik, hogy a választásokat hadiállapotban is megtarthassák, mivel a Kreml regionális választásokra és Vlagyimir Putyin esetleges ötödik elnöki ciklusára készül – számol be a hírről a Bloomberg.
Franciaország alkotmánybírósága jóváhagyta a mesterséges intelligenciával működő térfigyelő kamerák használatát a 2024-es párizsi olimpián, azonban komoly feltételekhez kötve - számolt be a Politico.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), majd az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ) is felmondta a 2009-ben megkötött építőipari kollektív szerződést. A jogszabályi környezet változása és az építési ágazat szétaprózódása vezetett a kiterjesztett kollektív szerződés megszűnéséhez.
Megvétózta az amerikai elnök kedden azt a kongresszusi határozatot, amely a Kínából importált napelemekre vonatkozó vám alkalmazására kötelezné a kormányt.
„Az Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet 2023. november 25-ig meghosszabbítsa” – olvasható a csütörtök este kiadott Magyar Közlönyben.
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.
Margrethe Vestager, az Európai Unió technológiai szabályozásért felelős vezetője szerint még idén fontos döntésre juthatnak az AI jövőjét illetően az EU-ban – számol be a hírről a Reuters.
A munka ünnepe (május 1.) és a nácizmus feletti győzelem napja (május 9.) 2023-ban nem lesz ünnepnap Ukrajnában – számolt be róla az ukrán Interfax hírügynökség.
Európai parlamenti képviselők sürgetik a világ vezetőit, hogy hozzanak tető alá egy csúcstalálkozót a nagy teljesítményű mesterséges intelligencia ellenőrzésére és alkalmazására vonatkozó irányelvekről. Indoklásuk szerint ez azért szükséges, mert a mesterséges intelligencia gyorsabban fejlődik, mint azt sokan várták - adta hírül a Reuters.
Az utóbbi hetekben rengeteg hírt hallhattunk a főként Törökországot és Szíriát, de további kelet-európai országokat is sújtó földrengések tragikus hatásairól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint az 50 ezernél is több áldozatot követelő katasztrófa mintegy 110 milliárd dollár értékű anyagi kárt okozott. A nemzetközi összefogásból hazánk is kivette a részét, a kutató- és mentőcsapatok delegálásán kívül több tonnányi segélyszállítmányt küldött Magyarország az érintett területekre. A mentőcsapatokkal párhuzamosan azonban a felelősök keresése is megindult Törökországban. A török igazságügyi minisztérium közleménye szerint közel 200 személyt tartóztattak le az építésügyi szabályok nem megfelelő betartása miatt, és további 626 személyt gyanúsítanak olyan esetekben, ahol épületek részben vagy teljesen összeomlottak – a letartóztatottak között kivitelezők, épülettulajdonosok és üzemeltetők is vannak. Az eset kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy egy esetleges magyarországi földrengésnek milyen jogi következményei lennének az érintettekre és kiket vonnának felelősségre. A kérdésről a Portfolionak Bordás Robin, az OPL gunnercooke ügyvédi iroda munkatársa mondott szakmai véleményt.
Az orosz parlament elnöke szombaton javasolta a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tevékenységének betiltását, miután a bíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin elnök ellen, háborús bűnökkel vádolva őt.
Részletes interjút adott a Mandinernek Lázár János, melyben szóba került többek között az állami beruházások megvalósítása, az új beruházási kerettörvény, de a minisztériumok feladatairól és a korábban kiszivárgott fővárosi és agglomerációs projektekről szóló listáról is beszélt a miniszter.
Horvátországban a legtöbb üzlet - néhány kivételtől eltekintve - évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva, miután a horvát parlament pénteken megszavazta az erről szóló jogszabályt - közölte a horvát közszolgálati televízió.