Különleges munkacsoportot hív össze az izraeli kormány, hogy kezelni tudják a Magyarországon is nagy vihart kavart NSO Grouphoz kapcsolódó kémbotrány következményeit – írja a Guardian.
Izraeli rakétákat semmisített meg csütörtökre virradóra is a szíriai légvédelem a szíriai Homsz tartományban található al-Kuszair térségében - jelentette a SANA állami hírügynökség.
Körülbelül 50 ezer embert, köztük 180 újságírót figyelhettek meg világszerte az izraeli NSO Group Technologies Pegasus kémszoftverével. A spyware olyannyira komoly, hogy Izraelben fegyverként tartják nyilván, ezért exportja a kormány engedélyéhez kötött. Hivatalosan csak állami szereplőkkel üzletel az izraeli cég, de előfordult már korábban, hogy Mexikóban például drogkartellek kezébe került a kémszoftverük. Az ügynek magyar érintettsége is van, de a kormány tagadja, hogy tudna az adatgyűjtésről. Maga az NSO Group viszont több közleményt is kiadott, melyben határozottan tagadnak nagyon sokat a nemzetközi médiában megjelent állításokból.
Izraelben minél kevesebb korlátozással próbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány negyedik hullámát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet hétfőn.
Felfutott az új fertőzések száma a magas átoltottsággal büszkélkedő Izraelben a delta-variáns megjelenése miatt, ez a hullám azonban más, mint az előző, ez pedig az oltásoknak köszönhető. Az ország járványügyi tanácsadói már arról vitatkoznak, hogy változtatni kell a járványkezelésen lassan, elmozdulni abba az irányba, ahogy bármilyen más fertőzéses betegség esetén és ne legyen a mindennapi életünkre hatással a koronavírus - írja a Haaretz.com.
Lecsökkentették két hétről egy hétre a koronavírus miatti karantén időtartamát Izraelben két negatív teszteredmény megléte esetén - jelentette a helyi média szerdán.
Izrael biztonsághoz való joga vitathatatlan, emellett az Európai Unió is határozottan kiáll, és Brüsszel elítéli a terrorizmust is, ugyanakkor azt várja az új izraeli vezetéstől, hogy kínáljon politikai perspektívát a palesztinokkal szembeni konfliktus megoldására - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagállamok hétfői külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap.
Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
A világon elsőként alkalmazhatott az izraeli haderő (IDF) teljes mértékben mesterséges intelligenciával működő harci drónokat a palesztinokkal folytatott konfliktus során – írja az Interesting Engineering.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök félórás telefonbeszélgetést folytatott a közel-keleti térség fő biztonságpolitikai kérdéseiről - jelentette az izraeli katonai rádió hétfőn.
Izraeli adatok szerint kevésbé hatékony a Pfizer/BioNTech-vakcina a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa ellen: 64 százalékban akadályozta meg a fertőződést, ugyanakkor 93 százalékban elejét vette a súlyos megbetegedés kialakulásának - írta a Jediót Ahronót című izraeli lap hírportálja, a ynet hétfőn.
Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Izrael szombat este légi csapásokat mért a Gázai övezetben a Hamász katonai létesítményeire válaszul arra, hogy a radikális palesztin szervezethez köthető szélsőségesek gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömböket indítottak a zsidó állam területére - közölte az izraeli hadsereg.
Az izraeli védelmi minisztérium tisztviselői vizsgálják, hogy irániak állnak-e az egyik orosz teherszállító hajó megtámadása mögött – írja egy izraeli televízióra hivatkozva a Reuters.
Megérkezett az Egyesült Arab Emírségekbe kedden az izraeli külügyminiszter. Jaír Lapid személyében először látogatott izraeli miniszter az arab országba a kétoldalú kapcsolatok rendezése óta.
Jaír Lapid új izraeli külügyminiszter hivatalba lépése óta először találkozott vasárnap amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, és súlyos fenntartásokat fogalmazott meg az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatosan, amelynek újjáélesztéséről immár hónapok óta folynak a tárgyalások.