Izraelben keddtől megszüntetik a koronavírus- járvány miatt bevezetett korlátozásuk túlnyomó részét a folyamatosan javuló járványügyi adatok nyomán - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
A Hamász radikális palesztin mozgalom támogatja a közvetett fogolycsere-tárgyalások mielőbbi megkezdését Izraellel - jelezte a szervezet gázai vezetője, Jahja Szinvar hétfőn.
Benjámin Netanjahu arra figyelmeztet, hogy az alakulóban lévő új izraeli koalíciós kormány veszélyt jelentene az ország biztonságára nézve – írja a BBC.
Vasárnapi televíziós beszédében jelentette be Naftali Bennet (címlapképünkön), a jobboldali Jobbra (Jamina) párt vezetője, hogy támogatja Jaír Lapid pártját egy nemzeti egységkormány megalakításában, ami ha szerdáig sikerülne, akkor azt jelentené, hogy a 2009-ben kezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnöki korszak véget ér. Az új egységkormány vezetője átmenetileg éppen Bennet lehet.
A jobboldali Jobbra (Jamina) nevű párt csatlakozásával Jaír Lapíd és Naftali Bennet vezetésével Likud nélküli nemzeti egységkormány alakulása körvonalazódik Izraelben - jelentette a helyi média vasárnap.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi rámalláhi látogatásán bejelentette, hogy országa újranyitja jeruzsálemi konzulátusát a palesztinok számára, és támogatásáról biztosította a Palesztin Hatóságot - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Izrael tartja a fenn a világ egyik legmodernebb és legütőképesebb hadseregét, az ország hadiipari termékei iránt pedig hatalmas a nemzetközi kereslet. Egy olyan országban sikerült ezt megvalósítani, amely szinte alig rendelkezik természeti erőforrásokkal és állandó fenyegetettségben működik, mégis volt rá példa, hogy Izrael hét ellenséges ország együttes támadását hárította el. Az izraeli haderő fejlettsége egyszerre magyarázható az állandó korszerűsítés szükségességével, a sikeres sorkatonai rendszerrel, a gazdaság kulcsfontosságú részét képező startup-kultúrával és a számottevő külföldi segítséggel.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli és palesztin vezetőkkel is egyeztet majd jövő csütörtökre tervezett látogatása alkalmával, miután a Hamász és Izrael tűzszünetet kötöttek – írja a Hill.
Izrael Magyarország barátja és szövetségese, természetes, hogy Magyarország kiáll az ország mellett, amikor egy terrorszervezet rakétákkal lövi őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újságíróknak tartott sajtótájékoztatón Brüsszelben.
Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta, győztesnek hirdeti magát Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, miközben Izrael a radikális iszlamista szervezet ellen elért eredményeket hangsúlyozza - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.
A politikus - helyi idő szerint - csütörtökön azt mondta, "valódi lehetőséget" lát arra, hogy megvalósuljon egy nagyobb cél, a tartós közel-keleti béke megteremtése.
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet megszavazta a palesztin Gázai övezet iszlamista szervezetei elleni Falak őrzője hadműveletet lezáró tűzszünet elfogadását - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este.
Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint Magyarország nem tudja támogatni az EU Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével (AKCSÁSZ) kötendő kereskedelmi egyezményét, mivel az több bevándorlót hozna az unióba – számol be a hírről a Reuters.
Folyamatosan eszkalálódik a helyzet Izrael és a palesztin milíciák közt: a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezetek már több mint 4000 rakétát lőttek ki Izraelre tíz nap alatt. A Gázai övezet a világ egyik legszegényebb és legsűrűbben lakott régiója, jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis honnan van a palesztin szélsőségeseknek ennyi rakétája. Megnéztük.
Az elrettentés sikertelensége esetén nem zárható ki a leszámolás a Gázai övezetet vezető Hamász palesztin mozgalommal - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán egy nagyköveteknek tartott tájékoztatón.
Háborús bűncselekményeket követhettek el az elmérgesedő izraeli-palesztin konfliktus szereplői, tevékenységüket a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kellene kivizsgálnia - követelték az ENSZ szakértői kedden Genfben közzétett állásfoglalásukban.
Már kilencedik napja folytatódnak az összecsapások Izrael és a Hamasz közt: ma 62 izraeli repülőgép bombázta Gázát, míg a Hamasz 90 rakétát indított Izrael felé. A rakéták egy része talált: két thai vendégmunkás meghalt a robbanásban - írja a CNBC.
Az Európai Unió tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólít fel az izraeliek és a palesztinok között, illetve a humanitárius hozzáférés biztosítását kéri a Gázai övezetben - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli, videokapcsolaton keresztül tartott tanácskozását követően kedden.