Rakétatámadás alá vették Izraelt: üzent az új miniszterelnök
Az izraeli miniszterelnök vasárnap a libanoni kormányt és hadsereget tette felelőssé az arab ország területéről nemrég Izraelre kilőtt rakéták miatt.
Az izraeli miniszterelnök vasárnap a libanoni kormányt és hadsereget tette felelőssé az arab ország területéről nemrég Izraelre kilőtt rakéták miatt.
Az izraeli légierő csapást mért a Hamász palesztin szélsőséges szervezet egyik rakétakilövő állására a Gázai övezetben - közölte szombaton az izraeli hadsereg.
Több mint tíz rakétát lőttek Libanonból Észak-Izraelre, a Vaskupola légvédelmi rendszer azonban megsemmisítette a lövedék többségét - jelentette az izraeli közszolgálati rádió pénteken.
Izraelben csak a koronavírus elleni tömeges oltással lehet elejét venni a járvány negyedik, delta variáns által okozott hulláma miatt várható szeptemberi zárlatnak - írta a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken a helyi egészségügyi minisztérium egyik szakemberét idézve.
Az erőszak súlyosbodására figyelmeztetett Michel Aoun libanoni elnök csütörtökön, miután hajnalban az izraeli légierő csapásokat mért Libanon azon körzeteire, ahonnan korábban rakétákat lőttek ki Izrael irányába.
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter szerint Irán hetekre van attól, hogy az atombombához szükséges mennyiségű hasadóanyagot állítson elő - jelentette a Háárec című újság hírportálja szerdán.
Három rakétát lőttek ki Izrael északi határának térségére Libanonból, Izrael hadserege tüzérségi válaszcsapásokkal felelt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Újabb járványügyi szigorításokról döntött és szeptemberi zárlatra készül az izraeli kormány - jelentette a katonai rádió szerdán.
Biztatónak tűnik a koronavírusos megbetegedések kezelésében az az inhalációs készítmény, amit Izraelben fejlesztettek ki - számol be a hírről az Euronews.
Izraelben újabb szigorításokról tárgyalnak a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szűkebb kabinetben a delta vírusmutáns okozta negyedik járványhullám fertőzöttjei számának drámai növekedése miatt - jelentette a helyi média kedden.
Jelentősen, a korábbi két tucatról 42-re nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma a koronavírus-járvány negyedik, delta variáns által okozott hullámában Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Az izraeli közegészségügyi hatóság vezetője, Sharon Alroy-Preis aggódik a koronavírus elleni vakcinák hatásosságát illetően, elmondása szerint két aggasztó dolog is van ennek kapcsán: a delta variáns gyors fertőzőképessége és a korábban teljesen beoltottak körében az új fertőzöttek egyre növekvő aránya - számol be a hírről a Haaretz.
Különleges esetekben Izraelben már az 5 és 11 év közötti gyerekek is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni védőoltást - jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium.
Izraelben már csaknem 200 embert ápolnak kórházban a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt a delta vírusváltozat okozta negyedik hullámában, s közülük több mint száz ember állapota súlyos - jelentette a helyi média hétfőn.
Az izraeli haderő a Hamászhoz köthető célpontok ellen indított légicsapásokat, miután az iszlamista szervezet gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömböket küldött Izrael ellen vasárnap – írja a Jerusalem Post.
Izrael rövidesen megkezdi a szájon át bevehető koronavírus-vakcina tesztelését - írja a Forbes. Az új megoldás a vakcinákhoz való gyorsabb, egyszerűbb hozzáférést biztosíthatja.
Nemzetközi politikai hullámokat vetett a Ben & Jerry's amerikai fagylaltgyártó hétfői bejelentése, az amerikai vállalat ugyanis közölte, hogy leállítja fagylaltjainak értékesítését az Izrael által megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Izrael amerikai és ENSZ-nagykövete levelet küldött 35 amerikai állam kormányzójának, hogy büntessék meg az anyacéget, az Unilevert. 35 amerikai államban vannak BDS-ellenes törvények, ezek közül Texas számvevője már felkérte az állami hivatalnokokat, hogy vizsgálják ki a jogsértéseket, a floridai kormányzó pedig jogi lépésekkel fenyegette meg a Ben & Jerry's-t.
Erőteljesebb oltási kampánnyal és megszorításokkal próbálják megállítani a delta vírusváltozat okozta koronavírus-járvány negyedik hullámát Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
Nemzetközi politikai hullámokat vetett egy fagylaltgyártó, a Ben & Jerry's hétfői bejelentése, az amerikai vállalat ugyanis közölte, hogy leállítja fagylaltjainak értékesítését az Izrael által megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. A bojkottra Izrael a legmagasabb politikai szinten reagált, az ország nemrég megválasztott miniszterelnöke, Naftáli Benet azt mondta, hogy az Izraelt bojkottálóknak tudniuk kell, hogy ennek ára lesz, az ország amerikai és ENSZ-nagykövete pedig levelet küldött 35 amerikai állam kormányzójának, hogy büntessék meg az anyacéget, az Unilevert, amely most igyekszik elhatárolódni a leánycég lépésétől.
Izrael egészségügyi minisztériuma csütörtökön tovább csökkentette és már csak 39 százalékosra értékelte a Pfizer-BioNTech cégek által fejlesztett vakcina hatásosságát a koronavírus-fertőzés ellen, ugyanakkor közölte azt is, hogy a súlyos megbetegedés ellen 91,4 százalékban még mindig véd az oltóanyag.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.