innováció

Több ezer EU-pályázót érintő döntést jelentettek be

Miután bő egy hónapja jogszabályi szinten már 75%-ról 50%-ra csökkentették az uniós kutatás-fejlesztési pályázatoknál igényelhető maximális támogatási előleg mértékét, most ezt átvezették egy olyan népszerű felhívás szabályrendszerén, amelyen eddig már 3654 pályázó indult és több mint 50 milliárd forintnyi támogatást kért. A lépés mögött az áll, hogy mérsékeljék az állami költségvetés kifizetési terheit a brüsszeli utólagos átutalások megérkezéséig.

Budapesten díjaztak életmentő innovációkat

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Európa top vállalkozóit, Simone Accornerót (Olaszország), Ioannis Tamanast (Görögország), Bieke Van Gorpot (Belgium), Isabel Hoffmannt (Kanada), valamint Laura Souceket (Olaszország) díjazta.

Nagy bejelentéseket ígért az innovációs államtitkár

Amit most munkaerőhiányként élünk meg, az a munkaerőpiac normális állapota - mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára nagy bejelentéseket ígért a következő hónapokra, melyek a magyar versenyképességet erősíthetik.

Erős EU-s üzenet Trumpnak: a techóriások feldarabolása lenne az igazán nagy tett

A digitalizáció forró téma, könnyen megégethetik magukat a vállalkozók, de az elmúlt 10 év alapján az is jól látszik, hogy milyen szociális-társadalmi mellékhatásokkal jár a terjedése, így ha Donald Trump igazán nagy dolgot szeretne véghez vinni, akkor az lenne a legjobb, ha feldarabolná az amerikai technológiai óriásokat - jelentette ki az Európai Innovációs és Technológiai Intézet digitális ágának (EIT Digital) vezérigazgatója a szervezet éves brüsszeli konferenciáján. Willem Jonker többször is kritizálta a nagy amerikai technológiai óriások tevékenységét, amelyek például hatalmas készpénzállományon ülnek a társadalomba való pénzvisszaforgatás helyett, vagy amiatt, hogy sok ígéretes európai innovációt rögtön felvásárolnak és így azok tulajdonjoga és felfutása is Amerikába vándorol.

A BME és az ELTE kutatói is bekerültek az uniós nagyszabású mesterséges intelligencia programba

Az Európai Unió mintegy 20 millió euró támogatási keretösszegű mesterséges intelligenciával összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el. Meghatározó európai ipari vállalatok, kutatóközpontok, kis- és középvállalkozások és egyetemek mellett magyar oldalról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói is részt vesznek az uniós megafelület fejlesztésében.

Palkovics: minden cég vegyen fel egy mérnököt!

"Elvem az, hogy minden cég vegyen fel egy mérnököt", mert ezzel csökkenne a kis- és középvállalkozások kiszolgáltatottsága, nőne a versenyképességük, hiszen így önálló termékeket is tudnának fejleszteni - többek között ezeket hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Jobb lenne, ha terápia helyett a megelőzést vagy a gyógyulást díjazná a rendszer?

2030-ig 1,4 milliárd fővel nő a 60 év feletti emberek száma a világon. Az egészségügyi ellátórendszer világszerte nehezen tartja a lépést ezzel a változással, hiszen az idősek körében nagyságrendekkel több a terápiát vagy ápolást igénylő ember. Egyszerre több összefüggő, vagy egymástól független betegségben szenvednek, ami már önmagában is megterheli az ellátórendszert.

Innovációs csomópontokkal is segítheti a kkv-kat a kormány

Miután múlt héten arról beszélt, hogy a tárca szerint 5 kulcsiparágra kell építeni a jövő magyar gazdaságát, ma azt jelezte a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, hogy innovációs csomópontokkal segíthetik majd a kis- és középvállalati szektor fejlődését.

Rendkívüli elnökségi ülést tartott az MTA

Folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között. Az MTA elnöksége szerdai határozatában felkérte az akadémia vezetőjét, hogy a kutatóhálózat irányítási rendszerének módosításáról tárgyaljon a szaktárcával.

Pálinkás a saját leváltásáról: két dudás nem fért meg egy csárdában

Elsősorban személyi okok miatt kellett távoznia, mivel az új miniszter Palkovics László akarta felügyelni a kutatás-fejlesztési és innovációs területet, "a két dudásról pedig ismert a mondás" - fejtette ki távozása hátterét az Indexnek adott interjúban Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) június végén leváltott elnöke szerint Palkovics teljesen félreérti azt, hogy ki dönti el a világban, mit kutathatnak a kutatók, ugyanis amellett érvelt: "az alapkutatásokban mindenütt a világon a kutatói közösség dönt arról, hogy mit kutatnak."

Itt az MNB nagy terve, amivel Magyarország elkerülheti a csapdába esést

Az új versenyképességi stratégia minden elemének a demográfiai helyzet javítása mellett támogatni kell a tudásfelhalmozást és az innovációs képességeink javítását - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank 180 pontos csomagjával kapcsolatban. A világ új technológiai korszakában csakis a piramis alapjaitól a csúcsig terjedő oktatási és vállalkozás-fejlesztési reformokkal lehetünk sikeresek. Az MNB szerint ha Magyarország végre tud hajtani egy átfogó versenyképességi fordulatot, azzal biztosíthatja, hogy 2030-ra megközelítsük az osztrák fejlettségi szint 80-90 százalékát.

Létszámbővítésre készül a magyar cégek fele, de honnan lesz ember?

A kis- és középvállalkozások 15%-a küzd jelentős munkaerőhiánnyal, 37% kis mértékűvel, 48% számára ez nem probléma - mutatja az UniCredit és az Inspira friss kutatása, amelynek bemutatóján elhangzott: nagyobbnak érzékeljük a munkaerőhiányt, mint amekkora valójában. A vállalkozások csaknem fele tervez létszámbővítést, ennek forrása azonban bizonytalannak tűnik. A fintech jelenséget mindössze 45% ismeri, és még a magas árbevételű cégek körében is magas a vele szembeni bizalmatlanság.

Újabb nagy EU-pénzes csalássorozat bukott ki Magyarországon

Megszerezte az egy hónappal ezelőtt közzétett éves OLAF-jelentés egyik kirívó uniós támogatás-visszaélési ügyének zárójelentését a 24.hu, amely szerint Budapestről irányítottak egy olyan céghálót, amely 31 uniós kutatás-fejlesztési pályázaton sokféle csalást követett el. Emiatt az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) 28,3 millió eurónyi uniós támogatás visszafizettetését javasolja az Európai Bizottságnak, illetve nyomozás elrendelését is javasolta a magyar Legfőbb Ügyészségnek. Utóbbi azt el is rendelte idén január elején a NAV-on keresztül, de a NAV egyelőre még senkit sem hallgatott ki gyanúsítottként.

Újabb 5 világraszóló magyar sikertörténet született ma

Öt magyar cég egyenként 50 ezer eurós támogatást nyert el egy EU-s kkv-támogatási program első szakaszában, amellyel az Európai Bizottság a kiválasztott cégek projektjeikkel kapcsolatos üzleti terveinek kidolgozásában kíván segítséget nyújtani - olvasható a Bizottság közleményében. Összesen 2149 pályázat érkezett, amelyből 242-nek ítéltek oda támogatást. A következő pályázati fordulóra 2018. szeptember 5-én kerül sor.

Lego-guru: állandóan ezen buknak el a cégek

Piaci részesedést növelni csak úgy lehet, ha egy vállalat az innovációban, a márkaépítésben és az ügyfélélmény nyújtásában is előrébb jár a versenytársakhoz képest. Christian Majgaard, a Lego globális márka és üzletfejlesztési részlegének korábbi vezetője szerint sok cég nem tudja, hogy a logó és a márka két különböző dolog. A HVCA-Portfolio Investment Conference nyitóelőadója kitért arra is, milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy erős márka, és felvásárlóként mikor kell elgondolkodni egy már meglévő márka fenntartásában vagy teljes újragondolásában.

Elmondta a miniszter, miben látja a magyar siker kulcsát

A nemzeti innovációs és technológiai miniszter szerint a technológiaváltás az ország előtt álló egyik nagy kihívás, és Magyarországnak jobban kell szerepelnie az innovációval kapcsolatos ügyek támogatásában.

Tanulsz valamit munka mellett? Az új miniszter nagyon szeretné, hogy tanulj

Az a cél, hogy minden negyedik ember a munkája során tanuljon is valamit - mondta parlamenti meghallgatásán Palkovics László technológiai és innovációs miniszterjelölt. A leendő tárcavezető szerint fontos a magyar kkv-k hatékonyságának javítása, és a felkészülés az új technológiák térhódítására.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.