Második alkalommal rendezte meg a HuGBC december 1-jén a Green Brunch üzleti reggelijét. A szakértők arról beszélgettek, hogy hogyan lehet az egyes szakmákat összefogva csökkenteni az épületek energiafüggőségét és kiszolgáltatottságát. Fel kell készülni, hogy az átalakuló energiamix-szel, például a földgázhasználat lenullázásával a villamosenergia-fogyasztás nagyon meg fog növekedni, így az ingatlanoknak decentralizált mini erőművekké kell válniuk és tárolókapacitásra lesz szükségük.
A CPI Facility Management nyerte el a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő CRE Awards Facility Management Firm díjat. A vállalat a Tudatos Épület koncepció sikereként könyvelte el az elismerést.
A Bikás Corner című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület X. Hallgatói Ötletbörze Pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2022” díjat a X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából adta át Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke, aki a beérkezett dokumentációk értékelésekor az ingatlanfejlesztői utánpótlás kreativitását és szakmai felkészültségét emelte ki.
Új képek érkeztek a Horizon Development fejlesztésében megvalósult belvárosi Szervita Square Building-ről - olvasható a cégcsoport Linkedin oldalán. A tavaly év végén átadott ingatlan Közép- és Kelet-Európa első LEED Platinum környezettudatos minősítéssel rendelkező többfunkciós (mixed-use) épülete, amely 14 500 négyzetméteren kínál prémium kiskereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat Budapest belvárosában.
Megtorpant a hazai ingatlanbefektetési piac; a koronavírus-járvány után megindult látványos bővülési trendet megakasztotta az ukrajnai háború, az energiakrízis, a világszerte megugró infláció, a gazdasági teljesítmények visszaesése, a recessziós félelmek erősödése, továbbá a monetáris szigorítások. Az ingatlanbefektetési volumen a koronavírus-járvány alatti szintre esett vissza, az idei eredmények a 2020-as, 1 milliárd eurós szintet érhetik el. Az ingatlanbefektetési terület így több szempontból is felemás évet zár: az év eleji optimizmust a bizonytalanság váltotta fel, az egyes szegmensek teljesítménye pedig nagyon eltérő, míg néhány területen szinte „megállt az idő”, mások, például a logisztika és az irodapiac kifejezetten jól teljesít. Bár a kilátások nem jók, a szakma bízik benne, hogy ha lassabban is, de folytatódik a felzárkózás a koronavírus-járvány előtti, 2019-es rekordteljesítményhez, idén azonban a tavalyinál és a korábbi várakozásoknál is gyengébb eredménnyel zárhatja az évet a szektor – összegezte Takács Ernő, a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-ai, X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.
Még 2020-ban indult el a 2023. évi atlétikai világbajnokságra épülő Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezése, a komplexum októberben érte el a legmagasabb pontját, most pedig új képeket is bemutattak az építkezés állásáról.
Megszületett az eredménye az Akadémia Park rendezésére és beépítésére kiírt pályázatnak - írja az Építészfórum. A II. kerületi Hűvösvölgyi út – Riadó utca – Pasaréti út – Hidász utcák által határolt terület megújítására tavasszal hirdettek ötletpályázatot, melyre összesen 30 tervező jelentkezett.
A Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódva minden évben szakmai zsűri választja ki és díjazza a projektmenedzsment szakma legjobbjait. 2022-ben az Év Projektmenedzsere Díjat Pém Attila kapta, a Liget Budapest Projekt részeként, a Városliget Zrt. irányítása alatt megvalósult Magyar Zene Háza projektvezetőjeként végzett munkájáért.
Hatalmas hullámokat vert a mai jegybanki döntés a kamatemelésről. Bár, mivel nem az alapkamat emelkedett és elég rövidtávúnak van szánva az intézkedés, ezért szinte kiszámíthatatlanok és tervezhetetlenek a hatások, a piacokat ennek ellenére azonnal megrángatta a döntés, és sorra jönnek a pro és kontra érvelések a helyzetről. A hazai ingatlanpiac egyik legfontosabb szereplője, Futó Gábor, a Futureal-Csoport társalapítója és társtulajdonosa pedig exkluzív véleményt adott nekünk a mögöttünk álló hetek és a mai történések értékeléséről, a hitelpiac, a kamatpolitika és az ingatlanpiac relációjában.
Hamarosan elindítja újabb, 10 hektáros területet érintő városnegyed-megújító fejlesztését a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia, miután a Corvin Sétány mentén található utolsó lakóépületet is felépítette. A vállalat azonban a Corvin-negyedben is aktív marad, ahol a sétányon kívül további iroda- és lakóingatlan-projekteket valósít meg.
2022. október 7-én BUILDING ON ART / A MŰVÉSZETRE LEHET ÉPÍTENI címmel szakmai találkozó zajlott le az Art Market Budapest kísérőeseménye, az Inside Art nemzetközi művészeti konferencia keretében a Bálna Budapest épületében. A szakmai eseményen az alapítók bejelentették a BUILDING ON ART, HUNGARY elnevezésű együttműködési platform létrehozását, amelynek célja, hogy a magyarországi beruházások esetében elterjedt gyakorlattá váljon műalkotások valamilyen formában történő befogadása.
Tavaly év elején jelentette be a Ceetrus és a Nodi, hogy Nhood márkanév alatt új ingatlanszolgáltató céget hoznak létre. A korábban főként az Auchan Korzók üzemeltetéséről ismert cég mostanra egy vegyes ingatlanszolgáltatással foglalkozó vállalattá fejlődött, aminek tevékenységében a retail mellett ipariingatlan-fejlesztések és vegyes funkciójú lakóparkfejlesztések is helyet kaptak. Ez utóbbira példa Kecskeméten a Boróka Park, ami egy, a megyeszékhely nyugati részén, több ütemben megvalósuló lakóingatlan-fejlesztés. A projektről és a piaci környezet alakulásáról a Nhood Services Hungary Kft. üzletfejlesztési, kereskedelmi és operatív igazgatójával, Gábosy Balázzsal beszélgettünk.
Törhetik a fejüket a zöldövezetben épülő lakóparkok beruházói. Két éve, hogy bejelentésre került a kormány rozsdaövezeti akció terve, de a verseny most élesedik majd igazán. A„zöldövezeti” hívószón kívül, milyen további előnyöket tudnak majd ezek a fejlesztések, az elsőre rosszul hangzó, de közel sem olyan kedvezőtlen életkörülményeket kínáló úgynevezett rozsdaövezeti lakóparkokkal szemben? - a kérdésre Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője válaszol.
Ember legyen a talpán aki ma tud egyetlen jó megoldást mondani a piaci kihívásokra, ugyanakkor mégis tennünk kell egy próbát: mire számíthatunk a makro és mikrokörnyezet alakulásában? Milyen fejlesztést érdemes indítani és milyen terméket vásárolni? - tette fel a kérdéseket Ditróy Gergely, ingatlandivízió-vezető, a Portfolio Property Investment Forum 2022 konferencia záró panelbeszélgetésén.
Nincs megnyugvás a világban, a covid hatásai még mindig nem véglegesedtek az irodapiacon, a recesszió árnyéka, a nyomasztó infláció, az építkezések kiszámíthatatlansága, a dráguló finanszírozás és a háború kockázatos tereppé változtatták az ingatlanpiacot. Merre tartunk és mire számíthatunk? Ezt vitatták meg a szakértők a Portfolio Property Investment Forum 2022 konferencia első szekciójában.
A Szerémi út – Hauszmann Alajos utca, valamint a Szerémi út – Barázda utca sarkán két új lakóingatlan épül, amelyekben összesen 506 lakás és 246 kollégiumi szoba kap helyet. Az Újbuda Garden és Campus Residence nevet viselő ingatlanfejlesztési projektek részét képzi egy közel 1200 közpark létesítése is.
Kereskedésindító csengetés jelezte a Budapesti Értéktőzsdén a hazai ingatlanszektor közel két évtizedes múltra visszatekintő szereplője, a Biggeorge Property tőzsdei bevezetését. A társaság értékpapírjai a BÉT középvállalati igényekre szabott platformján, a BÉT Xtenden jelentek meg. A Biggeorge Property nyilvános részvénypiacra lépését több tőkepiaci mérföldkő előzte meg - 2019-ben helyet kaptak a BÉT középvállalati sikertörténeteket bemutató BÉT50 kiadványában, 2022 elején pedig a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében zöld kötvényt bocsátottak ki, amelyet a BÉT kötvényplatformjára, a BÉT Xbondra is bevezettek.
Legkésőbb 2035-re nettó nulla kibocsátás elérésére törekszik a Budapest Airport, sok addig még a teendő, de a fejlesztési tervek adottak: megkezdték a repülőtér geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok elkészítését, hogy véget vethessenek a reptéri gázkazánok működésének, egy 7,5 MW-os napelempark tervezése is folyamatban van, aminek jövőre indulhat el a kivitelezése, valamint vállalták, hogy 100 darab elektromos töltőállomást telepítenek 2023 végéig. A fejlesztések egyben a reptér környezeti lábnyomát is csökkentik, az igazán nagy falat viszont a közvetett - vagyis a légitársaságok, a légiközlekedésből eredő - kibocsátás visszafogása. Erre is van már válasz, ha a légitársaságokkal történő tárgyalások sikeresek lesznek, valamint a hatóság is rábólint, akkor jövő áprilistól már egy új, ösztönző díjszabással érnék el, hogy minél kevesebb olyan gép szálljon fel, és le Budapesten, ami a környezetet jobban szennyezi. Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója válaszolt a kérdéseinkre egy interjú keretében.
A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik alapítványától, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME); az új tulajdonos megkezdte az épület rekonstrukcióját, amelyből konferenciaközpontot alakítanak ki - közölte a jegybank honlapján.
Rendszeresen felmerül a kérdés az emberekben, hogy ugyan már "mi a bűnbánat" kerül egy új lakásban 1,5 millió forintba négyzetméterenként. A válasz évente meg is érkezik. Most az OC Solutions szakértője mondja el tételesen a választ. Na ezért.