Három épületből álló lakókomplexum épülhet az egykori tihanyi kenderföldön - írja az Építészfórum a Veszprém Megyei Kormányhivatal közleményére hivatkozva. A közlemény szerint most indul a projekt környezeti hatástanulmánya, amire szükség is lesz, hiszen a beruházás védett területen valósulna meg.
Szabadidős komplexumra írt ki tervpályázatot a pécsi önkormányzat kedden - írja az MTI. A tervek szerint aquaparkot, uszodát, szállodát, multifunkciós sportcsarnokot magában foglaló épületkomplexumot építenének.
Az általános kamatemelési trendek ellenére a Magyar Bankholding tagbankjai 2022. június 1-től egyes jelzáloghiteleik és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelük kamatait csökkentik annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a hitelfelvételi kedv várható csökkenését - közölte a szuperbank.
Erősen indult az idei viharszezon. A májusi időjárási szélsőségek nyomán a biztosítók 2,4 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, összegezte a számlákat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A fővárosi önkormányzat emléket állít a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke tiszteletére: a Gellért-hegy északi lejtőjén, a Filozófusok kertje és a Hegyalja út között hoznak létre új, kreatív, zöld emlékművet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
A World Green Building Council bemutatta az első olyan uniós szintű szakpolitikai útitervet, amely az épületek és az építési folyamatok teljes életciklusra vonatkozó dekarbonizációjának felgyorsításával foglalkozik.
A mai nappal kezdődően újabb járatokon utazhatnak az utasok KISS emeletes vonattal - adta hírül még a hétvégén Vitézy Dávid Facebook oldalán. Hétfőtől kezdve a Budapest - Újszász - Szolnok és a Budapest - Cegléd - Szolnok vasútvonalakon lesz erre több lehetőség.
Nemsokára kezdetét veheti a Műcsarnok felújítása a Hősök terén - írja a PestBuda.hu. A felújítási munkálatokra még tavaly írtak ki közbeszerzést, azonban a projekt csak nemrégiben kapta meg az örökségvédelmi engedélyt
Az első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene (szezonálisan kiigazítva) az előző negyedévihez képest 3,2%-kal emelkedett. Az egy évvel korábbi (igaz, meglehetősen alacsony) szinthez képest 8,7%-os volt a növekedés.
Napjainkban Magyarországon is egyre több otthon rendelkezik saját napelemes rendszerrel, de a telepítések eddig többnyire családi házak tetőin valósultak meg. A társasházak a jogi, műszaki nehézségek és a támogatások hiánya miatt jóval később és ritkábban vágtak ilyen fejlesztésbe, bár kicsit nehezebben, de számukra is adott a lehetőség, hogy akár közös napelemes rendszert létesítsenek a tetőn. Mielőtt azonban belevágnak, érdemes több szempontból is alaposan átgondolni a tervezett beruházást – mondta Czabarka Mihály, társasház-felújítási stratéga a Portfolio-nak.
A gazdaság újraindítása érdekében fizetendő kiegészítő bányajáradékról szóló kormányrendelet helyébe új rendelkezés lép - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Legutóbb tavaly év végén foglalkoztunk a kérdéssel, a mostani változás viszont az ilyen irányú tevékenységet folytató cégeken keresztül az építőiparban is éreztetheti hatását. Íme a fontosabb tudnivalók.
Ma reggel írtuk meg a legfrissebb közlöny alapján, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium alatt megalakul a Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt. (NKK). A listán nem szerepelt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) így vélelmezni lehetett, hogy a BFK feladatait Vitézy Dávid vezetésével az új szervezet veszi át. Most megérkezett a hivatalos közlemény ennek kapcsán a TIM-től, vagyis a Technológiai és Ipari Minisztériumtól, amiből az is kiderült, hogy Vitézy Dávid, szakterületi államtitkár a tervek szerint átmenetileg vezeti csak az NKK-t.
Infraérzékelős utasszámláló berendezéseket helyeztek üzembe az elmúlt években beszerzett trolibuszokon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Egy ipari ipark helyett, egy norvég erdőben kapott helyet a Vestre kültéri bútorgyára, a 6500 négyzetméteres építmény egyben egy passzív ház is, ami zöldtetővel napelemekkel, valamint hulladék újrahasznosítási lehetőségekkel is fel van szerelve, hogy ezáltal egy igazán zöld és fenntartható gyártóegység jöhessen létre. A projektet az Építészfórum mutatta be.
Jóllehet a pandémia itthon és regionálisan egyaránt megingatta az irodapiaci fundamentumokat, összességében mégis pozitív a szaldó. Az elmúlt két év ugyanakkor az iroda létének megkérdőjelezéséről, az irodaátalakítás létjogosultságáról is szólt. A home office ugyanakkor nem feltétlenül elégíti ki a társas szükségleteinket, ezért kiegyensúlyozottabb otthoni/irodai munkavégzési arányra törekszünk, ha van rá módunk, amihez célirányos fejlesztések, valamint az üzleti szféra, a helyi közösségek és a városfejlesztés együttműködésére van szükség – hangzott el a JLL sajtóreggelijén, amelyen a magyar és a régiós irodapiac meghatározó trendjei is terítékre kerültek. Utóbbi kapcsán azt is kiemelték, a jelenlegi alapanyag- és energiaárak mellett meglehetősen bizonytalan, hogy mennyi iroda is fog épülni a következő években.
Újabb kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a XI. kerületben: fejlesztésekkel például gyorsabban elérhető lesz a Rákóczi híd vagy a Petőfi híd és környezete - áll a BKK közleményében.
Az MNB legfrissebb felmérése szerint a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások átlagdíja hónapról hónapra egyre kedvezőbb, mint a piaci alapú lakásbiztosítások átlagdíja. Az eddig értékesített fogyasztóbarát otthonbiztosítások immár 500 milliárd forintot meghaladó ügyfélvagyont védenek. Az MNB arra bíztatja a lakástulajdonosokat, hogy kössenek az átlagos lakásbiztosításokhoz képest kedvezőbb áron, magasabb védelmet nyújtó MFO-t.
A német szövetségi kabinet szerdán elfogadott tervezete szerint a jövő évtől a lakást bérbeadóknak úgynevezett szén-dioxid-járulékot kell fizetniük Németországban, mégpedig annál többet, minél kevésbé klímabarát az ingatlan. A törvénytervezetet még el kell fogadnia a Bundestagnak.